A Smer képviselője szerint az SaS megfutamodik a problémák elől

Richard Takáč

Az SaS jól tudja, milyen irányba tart Szlovákia, ezért visszavonulót fújt. Nem szeretne felelősséget vállalni a növekvő inflációért, az árak növekedéséért – jelentette ki Richard Takáč, az ellenzéki Smer képviselője a TA3 V politike című műsorában vasárnap. 

Vitapartnere az SaS újdonsült képviselője, Juraj Krúpa volt, aki szerint senki sem futamodott meg a felelősség elől, a párt pedig jól tudja, mi vár Szlovákiára, és mi vár megoldásra.

Takáč szerint Krúpa már hosszú ideje nem volt megelégedve az OĽaNO-val, ezért lépett ki a mozgalomból. Azt állítja, hogy Krúpa szerette volna, ha megkapja a belügy- vagy a védelmi minisztérium vezetését. „Valahol már azt is írták, hogy a külügyminisztériumot kéne vezetnem” – reagált az ellenzéki képviselő szavaira Krúpa, egyúttal hazugságnak nevezte Takáč állításait. „Nem tartottam igényt az ilyen funkcióra. Senkivel sem folyt erről diskurzus” – jegyezte meg.

Takáč a koalíciós krízis megoldására az előrehozott választást látja az egyetlen járható útnak. Úgy véli, ez demokratikus megoldás lenne. Krúpa is elképzelhetőnek tartja, hogy előrehozott választással oldják meg a helyzetet, az SaS pedig nem tart ettől.

A Smer képviselője szerint az SaS mindent elkövet az előrehozott választások kiírásáért, mert tart attól, hogy Mikuláš Dzurinda egy új pártot alapít, amely az SaS-hez hasonló programmal és célokkal rendelkezik majd. Krúpa szerint ez a Smer egy újabb hazugsága. „Ugyanez az információ terjedt a 2020-as választások előtt is, hogy Mikuláš Dzurinda fontolgatja a visszatérést” – mondta.

Takáč szerint az emberek is előrehozott választást szeretnének, az erre irányuló ellenzéki petíciót pedig már több mint 300 ezren írták alá a szükséges 350 ezerből. A Smer korábban július végére tűzte ki az aláírások összegyűjtésének határidejét, ezt azonban további két héttel megtoldották. Krúpa szerint az aláírásgyűjtésnek nincs értelme, végeredményben pedig nem írják majd ki a népszavazást. 

Takáč szót ejtett Zuzana Čaputováról is, aki – mint mondta – teljes mellszélességgel támogatja a jelenlegi kormányt. Az ellenzéki képviselő szerint az elnök asszony feladata lenne, hogy felszólítsa a koalíciós képviselőket, tegyenek meg mindent az emberek megsegítéséért a magas infláció és az árak növekedésével szemben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?