A Smer ismét kiállt Mečiar amnesztiái mellett

Pozsony |

<p>A KDH ismét megpróbálta érvényteleníteni Vladimír Mečiar amnesztiáit &ndash; a Smer képviselői ismét útját állták annak, hogy kivizsgálhassák és felelőségre vonhassák Michal Kováč fiának elrablóit.</p>

A kereszténydemokraták a Mečiar-féle amnesztiákat jogellenesnek és amorálisnak tartják, s megszüntetését több éve próbálják elérni – ezzel utat nyithatnának a nyomozásnak és a igazságszolgáltatásnak azok felé, akik részt vettek a terrorban és a állami szintű bűnözésben. Az amnesztiák végével elítélhetnék ifjabb Michal Kováč elrablóit, amelyre 1995 augusztusában került sor. A gyanúsítottak között szerepel a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) és annak akkori vezetője, Ivan Lexa. Az üggyel összefüggésben áll Róbert Remiáš 15 évvel ezelőtti meggyilkolása is. Az amnesztiákat Vladimír Mečiar adta ki mint helyettes államfő.

Az ellenzék legutóbb 2014 júniusában próbálta feloldani a Mečiar intézkedését. A keddi szavazáson a 137 jelenlévő parlamenti képviselőből mindössze 57 szavazat támogatta a KDH kezdeményezését, a Smer elutasította – Robert Fico szerint bár valóban amorálisak az amnesztiák, jogi szempontból nézve nem szüntethetőek meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?