A Smer biztosan nem támogatja a Munkatörvénykönyv módosítását

Pozsony |

<p>Semmi esetre sem támogatja a Munkatörvénykönyv módosítását a Smer - jelentette ki ma Robert Fico, a legerősebb ellenzéki párt elnöke.</p>

„Ami a munkavállaló védelmét illeti, annak rögzített formában benne kell lenni a Munkatörvénykönyvben. Ha a munkavállaló és a munkaadó megegyezésére bízzuk, mindig a munkaadó lesz fölényben” - mondta.

Fico szerint „lehet, hogy valamilyen tárgynyereményt is kap az, aki értelmetlenebb javaslatot tud tenni”. Elfogadhatatlannak nevezte Monika Gibalová (KDH) javaslatát, mely szerint a nyugdíjaskorú munkavállalókat indoklás nélkül el lehetne bocsátani, illetve a szakszervezetek csak akkor védhetnék a munkavállalók jogait, ha a dolgozók legalább 30 százaléka szakszervezeti tag lenne.

Szinten elutasította Igor Matovič független képviselő javaslatát az ebédjegyek eltörléséről. Helyette a dolgozók készpénzt kapnának.

Branislav Ondruš szerint a Smer saját javaslattal áll elő. Szerinte „a kormánykoalíció előbb eltörné a dolgozók lábát, majd azt mondaná nekik: fussatok, amerre láttok”.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?