A skizofrén élmény

GAZDAG NAGY ANIKÓ

A mindennapi ember egyre inkább elfeledkezik belső életéről. Alig emlékszik álmaira, nem érti a testéből érkező ingereket, gondolkodási képességei szánalmasan korlátozottak. Töredéke annak, ami egy személy lehetne. R. D. Laing szavaival élve: amit ma normálisnak nevezünk, az az elfojtás, tagadás, meghasonlás…

A társadalom pedig nagyra értékeli a maga normális emberét. Arra tanítja a gyereket, hogy veszítse el eredeti lényét, lépjen ki önmagából, torzítsa el személyiségét. Miközben a „normális” emberek az utóbbi században több mint százmillió másik normális embert öltek meg.

Ki hát az őrült?

A pszichiátria által alkalmazott „gyógymódok” közé tartozott a sokkterápia, melynek során elektromos áramot vezettek az ember agyába – az áramsokk kitörölte a páciens tudatából a szorongásos emlékeket. A skizofréneknél inzulinkómás kezelést is alkalmaztak, mesterségesen kómaszerű állapotban tartották őket, és inzulinnal rövid epilepsziás rohamokat váltottak ki náluk; ezek a rohamok „átmosták” a páciensek agyát, és megnyugtatták őket. A pszichiátria rácsos ágyat és gumiszobát is felkínált a „gyógyulás” reményében. Az elmegyógyintézetek személyzetének tilos volt bárminemű kapcsolatot létesíteni az ápoltakkal, tilos volt beszélgetni velük, hogylétükről érdeklődni.

Öngyógyító folyamat?

Ronald David Laing a 60-as években a skót hadsereg pszichiátriai osztályán ismerkedett meg ezekkel a terápiákkal. Élete végéig tiltakozott az embertelen kezelési módszerek ellen, és sajátos hozzáállásával, elméleteivel az elmebetegségek humánusabb gyógyításáért küzdött.

Laing úgy tartotta, a skizofrénia öngyógyító folyamat, amiben az emberek megpróbálnak véget vetni annak a zavarodottságnak és boldogtalanságnak, amit a szociális és családi környezetük okozott számukra.

A címkézés ellen

Elutasította azt a gyakorlatot, hogy a pszichiáterhez forduló embereket megjelölik valamilyen elmebetegség címkéjével. Nem tartotta jónak azt sem, hogy a pácienseket mindenáron „ki kell rángatni” tudatállapotukból. Hitt abban, hogy ha a skizofrének háborítatlanul végezhetnék belső szemlélődésüket, akkor egy idő múlva megerősödve és letisztultan térnének vissza zavart állapotukból. Fontosnak tartotta a beteggel fenntartott személyes kapcsolatot, azt, hogy minél többet megtudjon a kezeltjéről, annak szociális környezetéről.

Az élmény politikája és Az Édenkert madara két esszé, mindkettő a skizofrén élményt próbálja megragadni. Előbbi tudományosan, a másik pedig „egy skizofrén szemével”. Laing ugyanolyan véletlenszerűen tárja elénk gondolatait és benyomásait, mint amilyen véletlenszerűen helyezi egymás mellé szavait egy skizofrén ember.

Könyve laikusok számára is izgalmas olvasmány.

(R. D. Laing: Az élmény politikája, Az Édenkert madara; Fordította: Árokszállásy Zoltán, KönyvFakasztó Kiadó, 2007, 208 oldal)