A roma gyerekek távoktatását nem csak az internet hiánya gátolja

roma
Pozsony |

A távoktatásban részt vevő, szegény családból származó roma gyerekeket leginkább az akadályozza, hogy nem tudnak nyugodt körülmények között tanulni, valamint nincs a közelükben senki, aki segítene nekik, ha valamit nem értenek – derül ki az Eduroma jelentéséből. 

Nyolcvanhat roma felső tagozatos diákkal készült interjúk alapján állítottak össze egy jelenést, hogy közelebb hozzák a szegény roma családokban élő tanulók problémáit. A diákok Eperjes, Kassa és Besztercebánya megyében élnek, és aszerint osztották őket két csoportba, hogyan vesznek részt a távoktatásban: az első csoportba azok a gyerekek tartoznak, akiknek van otthon internet-hozzáférésük, a másodikba pedig azok, akiknek nincs. Ők feladatlapokon kapják meg a tanulnivalót.

Nagy család, kis tér

Mindkét csoport tagjaira jellemző, hogy sokan élnek viszonylag kis alapterületű lakásokban. Míg az online tanuló gyerekek átlag 5–8 fővel osztoznak két-, háromszobás lakáson, kevésbé szerencsés társaik 8–14 másik emberrel élnek egy fedél alatt, egy-, kétszobás lakásban, esetenként kisebb kunyhóban. Nekik sem az internethez, sem a standard higiéniai berendezésekhez nincs hozzáférésük, otthonukban nincs víz, sem áram.

Ezzel ellentétben az online tanuló diákok háztartásában lévő régebbi számítógépeknek köszönhetően tudják kezelni az elektronikai eszközöket, a legtöbb gyereknek saját mobilja van, és a közösségi médiában is otthonosan mozognak. 

Családi háttér

A szülők hozzáállása a gyerekeik oktatásához szintén nem egységes. A jelentés szerint a szülőknek nincs elegendő tudásuk ahhoz, hogy segítsenek a gyerekeiknek, a jobb körülmények között élőknél azonban tapasztalható érdeklődés a gyerekek tanulmányait illetően. Ezeknek a tanulóknak a környezete pozitívan viszonyul az oktatáshoz, az idősebb testvérek között vannak, akik egyetemet végeztek.

Más a helyzet azoknál a tanulóknál, akik rosszabb helyzetben vannak: környezetükben nincsenek olyanok, akik tanulásra buzdítanák őket, és a szülőknek sincsenek magas igényeik a gyerekek végzettségével szemben. Ezek azok a családok, amelyek rosszul beszélnek szlovákul, mivel leginkább a roma nyelvet használják. 

Vlado Rafael, az Eduroma civil szervezet igazgatója úgy véli, az oktatásügyi tárca csak részben okul a koronavírus-járvány okozta válságból. „A minisztérium már utalt a tananyag csökkentésére. Ez a szegény roma gyerekek hasznára válna. Szükség van azonban a roma nyelvet beszélő asszisztensek számának növelésére is” – magyarázta lapunknak az igazgató, visszautalva az interjúk tapasztalataira. Hozzátette, a 2021-től esedékes kötelező óvodalátogatás szintén segíthet abban, hogy a roma gyerekek sikeresebbek legyenek az iskolában. „Félek azonban, hogy a minisztérium nem lesz képes megoldani a roma gyerekek térbeli szegregációjának problémáját az iskolákban” – mondta Rafael.

A jelentés arra hívja fel a figyelmet, hogy az online oktatásba bekapcsolódni képtelen diákok tanítása nagyobb szervezettséget és több személyt igényel. „A feladatlapokat a tanárok állítják össze, a nyomtatás azonban közösségi központokban történik. A szétosztásban pedig a szociális munkások segítenek” – áll a dokumentumban. A szerzők azonban megjegyzik, hogy az igyekezet ellenére is inkább csak néhányan kapcsolódnak be az oktatásba, ezért nem minden tanár, iskola vagy község képes vagy hajlandó megtenni mindezt a szegény gyerekekért. Ezek a különbségek szintén jelentős hátrányt okoznak, és szeptemberben még nagyobb lesz a lemaradásuk. 

Vlado Rafael szerint az oktatásügyi tárca és a kormányfő által beharangozott nyári iskolák sem segítenek a roma gyerekeknek abban, hogy behozzák a hónapok alatt felgyülemlett lemaradásukat. „Feltételezem, hogy a roma gyerekek önként nem fognak nyáron iskolába járni. Ha mégis, akkor inkább az alsó tagozatosok. A nyári iskolák egy kicsit segíthetnek a középrétegből érkező gyerekeknek, akik mögött szilárd háttér áll. A szülők önkéntesen iskolába küldik őket, hogy ők járhassanak dolgozni” – mondta Rafael.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?