A rendőrség szerint a Pozsony városközpontjában zajló tüntetés során nem történt jelentős rendbontás. Személyre irányuló támadásról sem tudnak. Egy autót megrongáltak, de a tettest a helyszínen letartóztatták. Ezt Róbert Bozalka rendőrfőkapitány-helyettes közölte a sajtótájékoztatóján. A csütörtöki egész napos tüntetésnek Bozalka szerint 1000-1500 résztvevője volt.
A rendőrség szerint a pozsonyi tüntetésen nem történt jelentős rendbontás
„Nem tudunk jelentős rendbontásról. Nem voltak zavargások, sem emberekre irányuló támadások” – tette hozzá Bozalka. Hangsúlyozta: az egész tüntetést kamerákkal figyelik, minden esetleges szabálysértést a következő napokban fognak kiértékelni. „A rendőrség törvényszerűen járt el, a vízágyú használatához is törvényes indok kell” – válaszolta Bozalka arra a kérdésre, hogy a rendőrség miért nem avatkozott be jobban a tüntetésbe. Az útblokádot a forgalom elterelésével oldották meg, hogy megőrizzék annak folyamatosságát
„Ez egy nem bejelentett összejövetel volt. Az Elnöki Hivatal azt kérte, hogy biztosítsuk az elnöki palota kerítésének védelmét, amit meg is tettünk” – pontosított Viliam Adamec, a Pozsonyi Kerületi Rendőr-főkapitányság igazgatója. Szerinte a rendőrségnek esélye sem volt arra, hogy meggátolja a tüntetőknek a városközpontban való vonulást. „Nem tudjuk, hogy ki tartozik a tüntetőkhöz, mert nyár van, sok itt a turista, továbbá maga a hely is nagy. Amikor megoldottuk az egyik helyzetet, a tömeg más irányban haladt tovább. Nincs értelme annak, hogy az egész téren át a tömeget kergessük” – magyarázta Adamec.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.