A rendőr csak készpénzt fogad el

<p>Több mint 15 ezer jogosítványt foglaltak le a rendőrök az idei év első hat hónapjában, ami 2008 ugyanazon időszakával összehasonlítva kétszer több. Erre például azért került sor, mert a belügyminisztérium máig nem látta el a rendőröket fizető terminálokkal.</p>

Az idén februártól hatályos közúti közlekedésről szóló jogszabály szerint a rendőr elkobozhatja annak a sofőrnek a jogosítványát, aki nem tudja a helyszínen kifizetni a bírságot. Ilyen esetben ideiglenes gépjármű-vezetési engedélyt kap a sofőr, amellyel legfeljebb 15 napig vezethet. Ha ezalatt az idő alatt kifizeti a bírságot, akkor visszakapja az igazolványát. Jelenleg készpénz kell a bírság kifizetésére, hiába van bank- vagy kreditkártyájuk. Mindezt annak ellenére, hogy Robert Kaliňák belügyminiszter ígérete szerint már fél évvel ezelőtt lehetőséget kellett volna adni a sofőröknek a fizető terminálok használatára.

„További tárgyalásokat folytatunk és azon dolgozunk, hogy ezt a lehetőséget a lehető leggyorsabban bevezessük a gyakorlatba” – mondta Viktor Plézel, az Országos Rendőr-főkapitányság sajtóosztálynak munkatársa. Idén közel hétezer jogosítványt foglaltak le azért, mert a sofőr nem tudta kifizetni a bírságot. A többi jogosítványt az elkövetett szabálysértések miatt foglalták le.

Jozef Drahovský közlekedésbiztonsági szakértő szerint a rendőröknek nem kéne minden áron elkobozniuk a jogosítványokat. „Ha nincs pénze a sofőrnek a bírság kifizetésére, a rendőrnek nem muszáj elvennie a jogosítványát, csupán elveheti. A rendőrség túl gyakran él ezzel a lehetőséggel. Ugyanakkor elég lenne kideríteni, hogy időben kifizette-e a sofőr az előző bírságokat, s csak akkor kéne elvenni a jogosítványt, ha kiderülne, gondok voltak a korábbi szankciók térítésével” – fűzte hozzá a szakértő.

Jelentősen megugrott azoknak a sofőröknek a száma, akiknek újra le kellett tenniük az alkalmassági vizsgát. Míg 2008-ban körülbelül 100 ilyen sofőr volt, idén már közel 5000.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?