Pozsony. A tervek szerint januártól bevezethető lesz az egyetemi tandíjrendszer – a kormány tegnap jóváhagyta a diákhitelekről szóló jogszabály módosítását.
A rektor döntene a tandíjról
Pozsony. A tervek szerint januártól bevezethető lesz az egyetemi tandíjrendszer – a kormány tegnap jóváhagyta a diákhitelekről szóló jogszabály módosítását. A költségtérítéses felsőoktatás bevezetésére tett javaslatot a kabinet egyhangúlag támogatta, a törvénymódosítás első olvasatú parlamenti vitáját legkorábban vélhetőleg júniusban tartják. Szigeti László oktatásügyi államtitkár pozitív tényként könyveli el, hogy az első két évben maguk a rektorok dönthetnék el, élnek-e intézményükben a tandíjrendszer bevezetésének lehetőségével. A tandíj éves összegének felső határa elérhetné a 21 900 koronát. „A diákhitel- és szociálisösztöndíj-rendszer módosításának köszönhetően a szociálisan hátrányos helyzetű hallgatójelöltek számára – a tandíjfizetési kötelezettség ellenére is – elérhető lesz a felsőfokú képzés” – fűzte hozzá az államtitkár. Az állam a szociális ösztöndíjak kifizetésére a tervek szerint 850 milliót szánna. (ervé, t)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 03.20.
Mi az elnökválasztás tétje?
2021. 12.05.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.