A radiátorok hidegek, a gyerekek betegek – néhány iskola már megkezdte a spórolást a fűtéssel

fűtés k

A szülők panaszkodnak, az elmúlt időszakban ugyanis megnőtt a beteg gyermekek száma az iskolákban, amelyet a fűtéssel való spórolásnak tudnak be.

Az oktatási minisztérium összesen 30 millió eurót csoportosított át az iskoláknak energiaköltségeik fedezésére.

Az igazgatók mindeközben arra kérik a szülőket, öltöztessék melegebben gyermekeiket, így több pénzt spórolhatnak meg a fűtéssel.

Vannak iskolák, ahol az energiaszámlák már most az egekbe szöktek: az egyik észak-szlovákiai oktatási intézményben 30 ezer euróról 175 ezer euróra nőtt az éves rezsiköltség.

Az igazgatónő pótfinanszírozást kért az oktatási tárcától, választ azonban még nem kapott. Mivel az iskola épülete nincs szigetelve, így a bent tartózkodó diákok fagyoskodnak, melynek eredménye az is, hogy többen hiányoznak betegség miatt.

Messze nem az egyetlen iskola, amely képtelen fedezni az elszálló energiaárakat. Pozsonyban is hasonló a helyzet – egy szülő a HN portálnak adott nyilatkozatában elmondta, gyermeke arra panaszkodott, hogy hidegek a radiátorok, és emiatt többen is fáznak a tantermekben.

(hnonline)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?