ÚJ SZÓ-HÍRPozsony. Tegyék a törvény által előírt dolgukat – ezt kéri a kormányhivataltól a Pro Civis.
A Pro Civis besegít a kormányhivatalnak
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_1383813138607_14.jpg.jpg?itok=5bh7V55V)
ÚJ SZÓ-HÍR
Pozsony. Tegyék a törvény által előírt dolgukat – ezt kéri a kormányhivataltól a Pro Civis. A polgári társulás a napokban 34 levelet küldött a kormányhivatalba, melyekben egyenként rámutatnak, hogy 34 benzinkúton hiányoznak azok a magyar feliratok, amelyek elhelyezését a kisebbségi nyelvhasználati törvény is előírja. A törvény betartatása ebben az esetben a kormányhivatal hatásköre.
Az említett benzinkutakon az emberi élet, egészség és biztonság veszélyére figyelmeztető feliratok közül egyetlenegy sem volt olvasható a kisebbségek nyelvén, figyelmeztet Őry Péter, a társulás elnöke. Elmondása szerint a levelek elküldésével nem a feljelentgetés volt a céljuk. „Segíteni akartunk, hogy intézkedhessenek, és hogy igaza legyen a kormánynak akkor, amikor állítja: itt minden nagyon szép, minden nagyon jó” – utalt Őry az októberben elfogadott kisebbségi jelentésre, amelyben többek között az áll, hogy a kisebbségi nyelvhasználat lehetőségei Szlovákiában biztosítva vannak. A kormányhivatal egyébként 50-től 2500 euróig terjedő pénzbírságot is kiróhatna abban az esetben, ha az említett feliratokat az illetékesek figyelmeztetés után sem helyezik ki. (vps)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.