A pozsonyi magisztrátus közölte, hatásos a BTI a tigrisszúnyog lárvái ellen

szúnyog k

A BTI lárvaölő szer tabletta formájában a tigrisszúnyog lárvái ellen is hatásos. Idén is ellátja ezzel a szerrel a pozsonyi (Bratislava) önkormányzat a kerttulajdonosokat és családi házak lakóit és bérlőit. A tablettákat a magisztrátuson, vagy a városrészek önkormányzatánál lehet átvenni – tájékoztatta a TASR hírügynökséget Peter Bubla, a főváros szóvivője.

„A szúnyog előfordulása nem jelenti automatikusan a fertőző betegségek terjedését" – közölte Bubla, és hozzátette, pánikra nincs ok. A főváros folyamatosan konzultál a szakértőkkel.

A szóvivő hozzátette, a főváros munkatársai idén is ellenőrzik a kritikus helyeket, és BTI szerrel irtja a lárvákat. „A temetők környékén is irtjuk a szúnyogokat, és CO2-csapdák kihelyezésével is védekezünk" – tette hozzá a szóvivő.

A városvezetés tájékoztatása szerint olyan kritikus helyek is vannak, ahol nincs mód az irtásra. "Ez különösen igaz a tigrisszúnyogokra, amely éppen olyan helyeken szaporodik, ahol az emberek teremtik meg ennek feltételeit, hiszen előszeretettel szaporodnak például a kis mennyiségű vizet tartalmazó tartályokban, edényekben, virágcserepekben, ereszcsatornákban" – magyarázta Bubla. A város azt tanácsolja az embereknek, hogy a kisebb edényekből rendszeresen öntsék ki a vizet, a nagyobb hordókba vagy azokba a tavakba, amelyekben nincsenek halak, tegyenek BTI tablettát.

Az invazív ázsiai tigrisszúnyognak helyi populációja jött létre Pozsonyban. A főváros Főrév (Ružinov) városrészében tavaly észlelték ezt a fajt, az első megfigyelés eredményei szerint a vérszívóknak sikerült áttelelniük és megtelepedniük.

A tigrisszúnyog Ázsiából terjedt át a világ más részeire az áruszállítás, például a gumiabroncsok importálása útján. Ez a faj 22 féle vírust hordoz, köztük a dengue-, a chikungunya-, a zika- és a sárgalázvírust. A nyugat-nílusi vírus és az Usutu vírus is jelen van az országban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?