A politikusok egyetértenek abban, hogy Szlovákia fontos tagja a NATO-nak

saková

Szlovákia fontos tagja a NATO-nak, és nem csupán egy Európa perifériáján lévő ország. Ebben egyezett meg több szlovákiai politikus a NATO parlamenti közgyűlésén, amelyen jelen volt többek között Denisa Saková (Smer-SD) belügyminiszter, Bugár Béla (Most-Híd), a parlament alelnöke, Martin Fedor (Most-Híd), a NATO parlamenti közgyűlésének állandó tagja és Martin Klus (SaS), a parlament európai ügyekért felelős bizottságának tagja.

„Megmutattuk a partnereinknek, hogy Szlovákia nem egy Európa perifériáján lévő országocska, hanem tényleg Európa középpontjában vagyunk” – állapította meg Fedor azt is hozzátéve, hogy a pozsonyi várban folytatott tárgyalások is azt bizonyították, hogy Szlovákia a tárgyalások középpontjába tud kerülni. Klus szerint a tárgyalás megmutatta, hogy Szlovákia fontos tagja a NATO-nak, és hogy ezáltal az ország globális szintű szereplő.

A politikusok arra is kitértek, hogy az ország lakosai között a NATO-tagság támogatottsága növekvő tendenciát mutat. Bugár arról tájékoztatta a küldöttséget, hogy míg 2017-ben a lakosoknak csupán 43 százaléka támogatta Szlovákia NATO-tagságát, a tavalyi évben ez az arány már 56 százalékon volt. Saková szerint ezek a számok jó eredménynek számítanak. 

Klus megjegyezte, hogy a NATO támogatottsága azért is nő, mert a külügyi tárca és a kormányhivatal „végre elindította az ezzel kapcsolatos kommunikációs stratégiáját”. „Részben ennek a kommunikációnak köszönhető, hogy egyszerűbben és érthetőbben tudják elmagyarázni a lakosoknak, hogy milyen fontos a kollektív védelem részének lenni. És hogy ez nemcsak az állami forrásokat kíméli, hanem biztonságérzetet is ad” – állapította meg.

Hozzátette: a pozsonyi találkozó arra is lehetőséget adott, hogy az országok együttműködésének a problémáiról is beszéljenek. Megemlítették például a kereskedelmi háborút, amelyet Trump hirdetett meg az EU ellen, vagy hogy Törökország fegyvereket vásárolt Oroszországtól.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?