A polgármesterek többsége újrázott

Pozsony |

<p>Akit egyszer polgármesterré választottak, jó eséllyel több ciklusra is berendezkedhet &ndash; főként a kisebb településeken. A 2010-es és a 2014-es önkormányzati választások eredményeinek összevetése alapján elmondható: a régi polgármesterek többségének sikerült újra győznie &ndash; mindegyik dél-szlovákiai járásban.</p>

Akár 78 százalék isA Dunaszerdahelyi járás 67 települése közül például 42-ben a korábbi polgármester diadalmaskodott (63%-os mutató). Közte több olyan község is van, ahol már 2006-ban is a mostani győztes örülhetett. A Galántai járásban még kiugróbb a régi-új településvezetők sikere: 36-ból 28 helyen nem volt váltás, vagyis a régi polgármesterek győzelmi aránya 78 százalékos volt. Pontosan ilyen arányban győztek a Komáromi járásban is (41 településből 32-ben). Az egyik legalacsonyabb újraválasztási mutató az Érsekújvári járásban volt, itt „csupán” a hatalmon lévő vezetők 58 százalékát választották újjá. Nem régióspecifikus jelenségről van szó, Közép- és Kelet-Szlovákiában is hasonló a helyzet. A rimaszombati választási kerületben (ebbe a Rimaszombati járáson kívül a Nagyrőcei járás is beletartozik) 149 település közül 93-ban voltak sikeresek a korábbi vezetők (62%). A tőketerebesi választási körzetben pedig (nagyrészt megegyezik a Tőketerebesi járással) a hatalmon lévő polgármesterek 72 százaléka lett újraválasztva (82-ből 59 helyen). Ha pedig kiszűrnénk a vizsgált települések közül azokat, ahol a polgármester nem jelöltette magát újra, akkor még nagyobb arányú, megközelítőleg 80 százalékos lenne az újraválasztott vezetők sikere. A kis falvakban még sikeresebbekRészben a polgármesterek újraválasztási sikere a magyarázata annak, hogy az országos szinten gyengébben szereplő pártok miért tudnak az önkormányzati választásokon eredményesen szerepelni – persze ehhez az is kell, hogy jelöltjeik ne igazoljanak át más pártba. Hiába lettek sikeresek a HZDS korábbi helyi jelöltjei, ha időközben leadták a pártkönyvet – sőt a párt is megszűnt –, s átigazoltak a Smerbe vagy az SNS-be, esetleg függetlenként indultak. Az MKP sikerének egyik titka, hogy polgármestereinek túlnyomó többsége 2010 után nem váltott pártmezt, így továbbra is eredményesek tudtak lenni a helyhatósági választásokon. Pártjelöltek és függetlenek között nincs számottevő különbség az újraválasztási esélyeket nézve. A kisebb falvakban még sikeresebbek az újrázó polgármesterek. Ennek magyarázata részben az, hogy a kisközségekben kisebb a „konkurencia”, így aki viszonylag jól teljesít egy-két választási cikluson keresztül, az akár egy-két évtizedre is bebetonozhatja magát pozíciójára. Ez olykor a városokra is igaz: Szepsiben vagy Párkányban 24 éven keresztül ugyanaz volt a polgármester. (MSz) 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?