A pénztárgépek fele sem működik még e-kasszaként

Kevés az elektronikus pénztárgép
Pozsony |

Azok a vállalkozók, akik még mindig nem igényeltek kódot az online pénztárgéphez az adóhivataltól, jobb ha ezt mihamarabb megteszik, ellenkező esetben büntetésre számíthatnak – figyelmeztet Ivana Skokanová, a központi adó- és vámhivatal szóvivője.

Az állam ugyan az idei év végéig haladékot adott a vállalkozóknak arra, hogy teljesítsék az adóhivatalok számítógépes rendszerével összekötött online pénztárgépekkel kapcsolatos kötelességeiket, ehhez azonban július elsejéig ki kellett kérniük az adóhivataltól az új kódot. Mintegy 240 ezer pénztárgép van az országban, de eddig csak 216 ezerhez intézték el a kódot, s ezek közül 116 ezer működik az adóhivatal eKasa számítógépes rendszerén keresztül.

Skokanová elmondta, július óta mintegy ezer ellenőrzést hajtottak végre a vállalkozóknál az elektronikus pénztárgépekkel kapcsolatban, azt is megnézték, hogy a vállalkozó a megszabott határidőig kérte-e az új kódot. Akik ezt elmulasztották, azok büntetésre számíthatnak. „Ha a vállalkozó nem ad nyugtát az ügyfélnek, vagy olyan kasszát használ, amelyhez nem igényelt új kódot, a büntetés alsó határa 330 euró. Ha többszöri mulasztásra derül fény, a büntetés elérheti a 20 ezer eurót is, végső esetben pedig visszavonhatják a vállalkozói engedélyt” – mondta Skokanová.

Akik eddig nem tették meg, még mindig kérhetik a kód kiadását az adóhivataloktól. Az online pénztárgépekkel kapcsolatos halasztást egyébként csak azért tették lehetővé, mert nem volt elég olyan kassza a piacon, amely megfelel az új rendszer kritériumainak, de ha a vállalkozó beszerzi, azonnal csatlakoznia kell az adóhivatal rendszeréhez, vagyis nem várhat év végéig.
A központi adó- és vámhivatal számítógépes rendszerével összekötött, az új eKasa rendszerben működő pénztárgépekkel már több mint 175 millió nyugtát adtak ki. Ezek egyedi QR-kódot tartalmaznak, amelyeknek köszönhetően könnyen visszakövethetők az adóhivatalok számítógépes rendszerében, a központi adó- és vámhivatal pedig nemrég lehetővé tette, hogy egy okostelefonos alkalmazással bárki ellenőrizheti a nyugták eredetiségét. Ehhez nem kell mást tenni, mint letölteni az okostelefonra az Over doklad (Ellenőrizd a bizonylatot) néven futó ingyenes alkalmazást. Ez az Android és az iOS operációs rendszerekkel működő okostelefonokra ingyenesen tölthető le a Google Play és az iOS App store online boltokból. „Az alkalmazást már több mint 15 ezren töltötték le, és csaknem 90 ezer nyugtát ellenőriztek így” – mondta Skokanová. Aki felfedez valamilyen hiányosságot, azt közvetlenül az alkalmazáson keresztül jelezheti az adóhivatalnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?