A pénz Veronikáé lesz

Kassa. Az év első újszülöttjének járó tízezer koronát nem az édesanya, hanem a kis Veronika kapja meg Zdenko Trebuľa kassai főpolgármestertől. A szülőket, Verona Gazsíkovát és társát, Ján Ferčákot már tájékoztatták a döntésről.

Kassa. Az év első újszülöttjének járó tízezer koronát nem az édesanya, hanem a kis Veronika kapja meg Zdenko Trebuľa kassai főpolgármestertől. A szülőket, Verona Gazsíkovát és társát, Ján Ferčákot már tájékoztatták a döntésről. Az összegből tíz hónapon keresztül a kislány számára szükséges holmit – pelenkát, ruhákat, tejet és babakozmetikumt – vásárolják meg. Az újszülöttel a Luník IX. városrész – ahol Veronika munkanélküli édasanyja szüleivel és testvéreivel közös háztartásban él – városi hivatalának megbízott munkatársa tarja majd a kapcsolatot. Azt is felülvizsgálja, milyen körülmények között él a gyerek. Ha kiderül, hogy a kislányt nem megfelelően gondozzák és látják el, a főpolgármesteri pénzajándék folyósítását leállítják. Zdenko Trebuľa egyébként az adományt január 2-án akarta átadni az anyának, ám az még azelőtt elment a kórházból, hogy erre sor került volna.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?