A pénz csak rövid távon oldotta meg a koalíció Huliak-problémáját

huliakr

Bár Robert Fico állítja, hogy nincs kormányválság és a költségvetést Rudolf Huliak csoportja segítségével sikerült is elfogadni, a csütörtöki parlamenti ülésnap pont úgy folytatódott, ahogy az előző hét: a koalíció akadozva, a három képviselő nélkül képtelen volt szavazni az összes betervezett törvényjavaslatról.

Miközben a Hlas több engedetlenkedő képviselője nem hajlandó megszavazni az SNS-hez köthető javaslatok egy részét, logikusnak tűnne a felvetés, hogy a kormányprogrammal több ponton azonosuló Rudolf Huliak és a Nemzeti Koalíció háromfős csoportja biztosítsa be a hiányzó voksokat. A kiegyezésre azonban mindezidáig nem került sor, sőt, az SNS és Huliakék között továbbra is kimondottan rossz a viszony. Ezen a ponton biztosnak tűnik, hogy a konfliktus túlnőtt Dankón.

Százezer euró a voksért

A Huliak-kérdés megoldása során inkább passzív szerepet játszó Robert Fico a kormány legfontosabb idei javaslata, a költségvetési törvény miatt ült le kedden egyeztetni a Nemzeti Koalíció képviselőivel. Míg a korábbi egyeztetéseken nem hangzott el konkrét ígéret, a költségvetési egyeztetés után mindkét fél elégedetten állt fel a tárgyalóasztaltól: Fico a szavazás idejére megkapta a jelenlegi viszonyok között szinte már kényelmesnek mondható 79 fős parlamenti többségét, Huliak pedig ígéretet kapott arra, hogy a költségvetésben többletforrásokat biztosítanak néhány, számára fontos területen.

Azt, hogy pontosan milyen engedményeket is csikart ki Huliak a csoportja számára, a képviselő sajtótájékoztatójából tudhatta meg a nyilvánosság. A méhészek, halászok, vadászok jártak némileg jobban a költségvetési tételek átcsoportosításával 

A Huliak elmondása szerint 123 ezer tagot tömörítő Szlovák Halászszövetség (SRZ) például 150 ezer eurót kapott a környezetvédelmi tárca forrásaiból. Többletbevételekhez jutott a Szlovák Vadászkamara (SPK) is, soron kívüli támogatást kaptak a méhészek. A sajtótájékoztató abszurduma, hogy Huliak a sajtótájékoztatón elbüszkélkedett azzal, hogy a Polyána (Poľana) hegységben található természetvédelmi tevékenységekre is külön forrásokat szerzett a költségvetésből. Ez azért érdekes, mert a parlamenti képviselő Nagyócsa (Očová) község polgármestere, a politikus nem is titkolta, hogy gyakorlatilag saját magának lobbizta ki a megfelelő forrásokat. A változások elegendőnek bizonyultak ahhoz, hogy a Nemzeti Koalíció három képviselője minden további kifogás nélkül beálljon a költségvetés mögé, Robert Ficónak pedig ne kelljen összekapcsolnia a tervezet elfogadását egy bizonytalan kimenetelű bizalmatlansági szavazással.

Holnap új nap

Bár Fico és Huliak a költségvetés ügyében megegyezett, másban már nem – és ez meg is mutatkozott a parlament csütörtöki ülésnapján, mikor a Nemzeti Koalíció képviselői ismét hiányoztak több kulcsfontosságú szavazásról. Bár Robert Fico az előző nap durván kiosztotta a koalíció működésképtelenségéről cikkező újságírókat, ismét kiéleződött az SNS és a Hlas közötti konfliktus, a Szlovák Nemzeti Pártnak Samuel Migaľ és Roman Malatinec (mindketten Hlas) ellenkezése miatt nem sikerült erőből elfogadtatnia a sportalapról szóló kezdeményezését. 

Huliakék távolmaradása jelzi, hogy a költségvetés támogatása egyáltalán nem jelenti a belső konfliktusok lezárását. Az SNS eleve látványosan ignorálta a Nemzeti Koalíció képviselőinek gesztusát: Andrej Danko pártelnök csak 76 képviselőnek köszönte meg a költségvetés elfogadását, egy másnapi beszélgetésben pedig párttársa, Roman Michelko kijelentette, nincs is szó a háromfős csoport visszatéréséről a pártfrakcióba.

 Bár a Hlas több képviselője még napokkal korábban is az SNS belső problémájáként jellemezte a Huliak-ügy kezelését, biztosnak tűnik, hogy amennyiben a konfliktus megoldása Dankón múlik, a Nemzeti Koalíció végképp a kormányon kívül marad. Nem segít Huliak helyzetén az sem, hogy az elmúlt napokban tovább fokozódott a konfliktusa Tomáš Taraba (SNS-jelölt) környezetvédelmi miniszterrel, aki Dankóhoz hasonlóan csak 76 képviselőnek gratulált. „Amennyiben Danko vagy Taraba úgy érzi, nincs ránk szükség, az nagyon megbosszulhatja magát” – jegyezte meg a sajtótájékoztatóján Huliak és a szavai másnap be is igazolódtak.

Mi kell a visszatéréshez?

Jelen pillanatban még az is homályos, pontosan mivel lehetne visszacsábítani a három engedetlenkedő képviselőt a kormánykoalíció soraiba. A lépésnek idővel egyre több gyakorlati értelme lenne Fico és Danko szempontjából is. Huliakék jelenlétével például elkerülhetnék, hogy a Hlas mérsékelt, a Nemzeti Koalícióhoz hasonlóan szintén háromfős képviselői csoportja (a már említett Migaľ, Malatinec, valamint Radomír Šalitroš) sikeresen szabotálják az SNS kezdeményezéseit.

Az előzetes nyilatkozatokból kitűnik, hogy Huliakék igényt tartanak a kormánykoalíció ülésein való részvételre, valamint egy minisztériumra is – a probléma, hogy az SNS sem az idegenforgalmi és sportminisztériumról, sem a környezetvédelmi tárcáról nem hajlandó lemondani. 

Egyes feltételezések szerint ha a Nemzeti Koalícióhoz köthető politikusok és tisztviselők egy része pozíciókat kapna az államigazgatásban, akkor Huliak csoportja feltűnhetne a Smer frakciójában. Ez a megoldás ugyanakkor nem oldaná meg a háromfős csoport legfőbb eredeti követelését, a láthatóvá válásukat.

 Huliak és csoportja a koalíciós tanácson való részvételen és a minisztériumi tisztségek iránti igényen túl nem követelt mást a kormánypártoktól vagy Robert Fico kormányfőtől. A jelenleg érvényes recept egyszerű: a Nemzeti Koalíció viselkedése alapján további eurószázezrekkel, vagy soron kívüli támogatásokkal lehet bebiztosítani Huliakék lojalitását – vagy három évre, vagy egy-egy szavazás erejéig.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?