A pékek szerint a kormány a felelős a kenyér drágulásáért

kenyerek
Pozsony |

A pékeknek sikerült egyezségre jutniuk a kereskedőkkel az áremelésről, a szakmai szervezetük szerint azonban a kormány segítsége nélkül két hónap múlva megismétlődik a patthelyzet: a piaci fejlemények és a háborús konfliktus alakulásától függően újabb áremelésre lesz szükség.

„Áprilisban sem maradnak üresen a szlovákiai üzletek polcai: lesz elegendő kenyér és péksütemény, a pékeknek ugyanis sikerült legalább részben kiigazítaniuk a termékeik eladási árát, csökkentve ezzel a folyamatosan emelkedő gyártási költségek okozta veszteségeiket. A kormány hathatós segítsége nélkül azonban két hónap múlva valószínűleg ugyanott leszünk, ahol korábban” – mondta el lapunknak Milan Lapšanský, a Szlovákiai Pékek, Cukrászok és Tésztagyártók Szövetségének (SZPCC) az igazgatótanácsi elnöke. Szerinte a pékségek még soha nem kötöttek ilyen rövid lejáratú, csupán két hónapig érvényes szerződéseket az üzletláncokkal, mint most.

Mélyponton az ágazat

„Az idei év első három hónapjában ágazatunk az elmúlt 10 év legsúlyosabb gazdasági visszaesését könyvelhette el. Ezen a helyzeten még az ügyfelekkel kötött új megállapodások sem változtatnak nagyobb mértékben. Így két hónap múlva, a piaci fejlemények és a háborús konfliktus alakulásától függően, szükség lesz az árak újratárgyalására”

– tette hozzá Lapšanský.

Méregdrága liszt

A pékek a szakmai szervezetük szerint az árak növelését követően is rendkívül nehéz helyzetben vannak, az étkezési búza és a liszt ugyanis egyre többe kerül. „A lisztet jelenleg tömegesen exportálják Szlovákiából, és az ellenőrizetlen kivitel a hazai lisztárakat tonnánként 600 euró körüli szintre nyomja fel, miközben a szomszédos országokkal ellentétben a szlovák kormány nem cselekszik. Az üzemanyagköltségek is látványosan emelkednek, ami szintén hozzájárul a friss pékáru gyártási költségeinek a növekedéséhez” – figyelmeztet a szakmai szervezet vezetője.

Kormányzati tétlenség

A pékek már régóta arra buzdítják a szlovák kormányt, hogy az ágazat számára fogadjon el kompenzációs intézkedéseket, amelyek kidolgozásához a pékek saját javaslatokkal rukkoltak elő, Lapšanský szerint azonban nem kaptak visszajelzést. „Sőt, a kormány részéről olyan nyilatkozatok hangzanak el, amelyekből arra következtethetünk, hogy a gyors inflációt még kívánatosnak is tartják” – állítja a SZPCC igazgatótanácsi elnöke. „A szlovákiai pékek jelentős hátrányban vannak a szomszédos országokban dolgozó kollégáikkal szemben. A szomszédos országok kormányai ugyanis több intézkedést is hoztak az élelmiszertermelésük fenntartására és támogatására. Ezzel szemben a szlovák földművelésügyi tárca nem tesz semmit. Nem is tervezi, hogy az Európai Bizottság által is lehetővé tett eszközökkel segítse az élelmiszer-feldolgozókat. Az agrárminiszter és a kormány tétlensége már most is az egyik oka annak, hogy Szlovákiában emelkednek az élelmiszerárak, és nemcsak a pékek, hanem a szlovák élelmiszeripar szinte minden ágazata áremelésre kényszerül” – mondta el Milan Lapšanský.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?