Közélet

A parlament szerint Matovič remek teljesítményt nyújt

A parlamentben eddig összesen 257 kormányjavaslatot hagytak jóvá – legtöbbjük egyenesen a pénzügyminisztériumból érkezett.
author
TASR

2022. augusztus 14. 11:00

matovič k
- TASR-felvétel

A hivatalos statisztikák alapján az Igor Matovič (OĽaNO) vezette tárca 38 elfogadott javaslatot nyújtott be.

A második helyen a munkaügyi minisztérium zárt 29 javaslattal, a harmadik pozícióban pedig a közlekedési tárca végzett 27 törvénymódosítással.

A jóváhagyott javaslatok számát tekintve negyedik az egészségügyi minisztérium 24 módosítással, őket követi az igazságügyi tárca 22 javaslattal és a belügyminisztérium 18 változtatással.

A gazdasági, az oktatási és a környezetvédelmi minisztérium esetében a parlament egyaránt 15 módosítást fogadott el.

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Beňová Sylvia, az Árszabályozási Hivatal (ÚRSO) szabályozótanácsának a tagja és Élesztős Pál energetikai szakértő, a Szövetség energiaügyi tanácsadója volt az Új Szó-stúdió vendége. A műsorvezető, Czímer Gábor (Fotó: Somogyi Tibor)

Az energiaválságról beszélgettünk az Új Szó-stúdióban

Tűzkeresztség

70 éve alakult meg a Magyar Területi Színház

busz k

Ingyenes lesz a városi buszközlekedés Dunaszerdahelyen

szélvihar

Riasztást adtak ki szélvihar miatt hétfőre!

baleset k

TRAGÉDIA: Borzalmas kínok között hagyta meghalni munkatársát egy férfi

új szó

Miről ír a hétfői Új Szó?

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.