A parlament még mindig nem jutott dűlőre az előre hozott választás júniusi időpontjával kapcsolatban

parlament
Pozsony |

A parlament harmadszori próbálkozásra sem volt határozatképes, továbbra sem sikerült megnyitni az előre hozott választás korábbi időpontjáról szóló rendkívüli ülést.

A rendkívüli ülést a Robert Fico vezette Smer indítványozta. Azt szerették volna elérni, hogy az előre hozott parlamenti választásra ne szeptember végén kerüljön sor, hanem még korábban, már június 24-én.

Csütörtökön nagy port kavart, hogy Zuzana Čaputová köztársasági elnök bejelentette, szerinte is minél hamarabb kellene megtartani a választást, mivel a törvényhozásban uralkodó káosz már tarthatatlan.

A parlamentben csütörtökön kétszer is megpróbálták megnyitni a rendkívüli ülést, de mivel nem jelentkezett be elegendő képviselő, ezért a plénum nem volt határozatképes. Ugyanez a forgatókönyv játszódott le péntek délben is, a 150 képviselő közül mindössze 52 jelezte részvételét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?