Közélet

A parlament jóváhagyta a veszélyhelyzet meghosszabbítását

Pozsony | A parlamenti képviselők csütörtökön megszavazták a veszélyhelyzet meghosszabbítását. A 96 jelen lévő képviselő közül 78 szavazott a javaslat mellett, 15-en ellene. Az ismételten meghosszabbított veszélyhelyzet 40 napig tart, március 20-án kezdődött. A csütörtöki szavazással véget ért a 25. parlamenti ülésszak.
TASR

2021. április 1. 20:56

Frissítve
parlament k
- TASR-felvétel

A képviselők csütörtök délután és este tárgyaltak a veszélyhelyzet meghosszabbításáról. A kormány március 17-én döntött a hosszabbítás mellett. Ezt még a parlamentnek is jóvá kellett hagynia, legkésőbb a kormányhatározat hatályba lépésétől számított 20 napon belül

A hosszabbítás szükségességét a kabinet azzal indokolja, hogy – elsősorban az agresszívabb brit vírusmutáns terjedése miatt – továbbra is veszélyben van az állampolgárok élete és egészsége az ország egész területén. A kormány szerint az egyre jobb mutatók és a megbetegedések számának csökkenése ellenére a szlovákiai járványhelyzet továbbra sem stabil, az óvintézkedések idő előtti lazítása pedig a helyzet ismételt romlásához vezethet.

Támogassa az ujszo.com-ot

Az elmúlt időszakban arra kértük olvasóinkat, járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez annak érdekében, hogy a jelentős költségekkel járó hiteles, megbízható hírszolgáltatást hosszú távon biztosítani tudjuk.

Köszönjük a pozitív fogadtatást. Jó érzés tudni, milyen sokan tartják fontosnak a független, magyar nyelvű újságírás fennmaradását Dél-Szlovákiában, és milyen sokan szeretik az Új Szót.

A beérkezett támogatások lehetővé tették, hogy új munkatárssal bővítsük az ujszo.com professzionális csapatát, fejlesszük szolgáltatásainkat, növeljük az ügyeletben töltött órák számát. Nagyszerű eredmény ez olyan gazdasági környezetben, ahol a fejlesztések helyett a költségek visszafogása került sok helyen célkeresztbe.

Hálásak vagyunk eddigi támogatásaikért, és kérjük, továbbra is segítsék az ujszo.com fejlesztését. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
A hazahívó szó – Beszélgetés Tiboldi Mária művésznővel

A hazahívó szó – Beszélgetés Tiboldi Mária művésznővel

tavasz illusztráció

Ilyen időnk lesz vasárnap

sport a tévében

Három hét után Forma-1 a tévében

GALÉRIA: Végső búcsút vettek Fülöp hercegtől

GALÉRIA: Végső búcsút vettek Fülöp hercegtől

A többség határozott nemet mond az étkezési utalványra

A többség határozott nemet mond az étkezési utalványra

Andrej Babiš

Csehországból kiutasítottak tizennyolc orosz diplomatát

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.