A Páneurópai Főiskola szerint Gröhling diplomamunkája rendben van

Branislav Gröhling
Pozsony |

A Páneurópai Főiskola (PEVŠ) megvizsgálta Branislav Gröhling (SaS) oktatási miniszter diplomamunkáját. A felsőoktatási intézmény állásfoglalása szerint a szerző a munka keletkezésekor érvényben lévő minden előírást betartott, vagyis nem követett el sem szabálysértést, sem morális vétséget, amely indokolná a leváltását. Ezt a főiskola rektorátusa közölte kedden, hangsúlyozva, hogy a szerző soha nem kérte a szakdolgozata titkosítását.

Az intézmény állásfoglalása szerint a médiában megjelent információk a miniszter diplomamunkájáról „félrevezetőek”, sőt, vannak köztük „bizonyíthatóan hamis állítások” is.

„A szóban forgó szakdolgozat mindig is hozzáférhető volt és hozzáférhető is marad, kikölcsönözhető a PEVŠ Akadémiai Könyvtárából és a helyszínen tanulmányozható. Minden diplomamunka része egy használati szerződés, amelynek alapján a dolgozatot a tudományos közösség rendelkezésére bocsátjuk. Az, hogy a munka elérhető volt a könyvtár információs rendszerében is, nem volt összhangban az említett szerződéssel. Miután figyelmeztettek erre, a hibát orvosoltuk, a szerzőtől pedig elnézést kértünk” – áll a főiskola közleményében.

A rektorátus hangsúlyozta, hogy a szakdolgozat az oktatási intézmény belső szabályzatával összhangban készült el. Ez utóbbi a saját Bc-munka felhasználásának lehetőségeiről is rendelkezik. A főiskola szerint az idézés és a prafrazálás is az akkor érvényes normának megfelelően történt.

„Az újságírók természetesen nem tartották fontosnak, hogy az ellentmondásos cikk publikálása és az ítélkezés előtt ellenőrizzék az említett dokumentumokat” – zárul a PEVŠ közleménye.

A Denník N hétfőn (július 13.) arról tájékoztatott, hogy Gröhling egy olyan diplomamunkáért kapta meg a mesteri fokozatot, amely részben kompilátum, részben plágium, és csaknem az egész Bc-munkáját átemelte a szakdolgozatba. „Boris Kollár botránya után felkérte a Páneurópai Főiskolát, hogy a munkáját távolítsa el a könyvtár weblapjáról” – közölte a napilap. Igor Matovič (OĽaNO) kormányfő tegnap az ügyre reagálva kijelentette: sajnálná, ha Gröhling nem lenne többé a kormánya tagja.

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?