Martin Glváč
A nyomás ellenére Glváč még marad
Amennyiben összehívják a rendkívüli ülést, amelynek célja Martin Glváčnak, a parlament smeres alelnökének a leváltása lesz, a Híd támogatni fogja az ülés megnyitását, és valószínűleg meg fogja szavazni Glváč leváltását is. Mondta tegnap Bugár Béla, a Híd elnöke, miután találkozott Glváčcsal.
Bugár hozzátette, hogy a kérdésről még egyeztetnie kell a frakciónak is. A Híd elnöke tolmácsolta Glváčnak pártja álláspontját. Egyben emlékeztetett, októberben azért nem szavazta meg a Híd a rendkívüli ülés programját, mert időt akartak adni a parlament alelnökének, hogy önállóan dönthessen. A most indítványozott rendkívüli ülésről a Híd elnöke elmondta: „Ha addig nem mond le, akkor jóváhagyjuk az ülés napirendjét.”
A koalíciónak is árt
A Híd elnöke úgy gondolja, a Glváč körül kialakult helyzet nemcsak neki, hanem a Smernek is árt, de ez az ő dolguk. „Viszont a kormánykoalícióra is rossz fényt vet, és ez már minket is érint” – hangsúlyozta. A Híd elnöke tagadta, hogy arra kérte volna őt Robert Fico, a Smer vezetője, hogy változtassa meg az álláspontját. Hozzátette: hiába is próbálkozott volna, mert ez az ügy már védhetetlen. Glváč minden jel szerint a Kuciak-gyilkosság megrendelésével vádolt Marián Kočnerrel kommunikált, a nagyvállalkozó a smeres politikusra is hatással lehetett.
Glváč kiakadt
Glváč korábbi nyilatkozata miatt bírálta Ravasz Ábelt, a Híd alelnökét, aki egyben romaügyi kormánybiztos. „Döbbenten figyelem, hogy a hidas Ravasz Ábel, aki nem is képviselő, és semmilyen eredményt nem ért el, azt üzeni, hogy ha nem mondok le önként a parlament alelnöki posztjáról, ők majd segítenek nekem” – írta a közösségi oldalán közzétett bejegyzésben a smeres politikus. Bugár Glváč kritikájára reagálva kijelentette, hogy Ravasz nem csupán egy átlagos hivatalnok. Kiemelte azt a munkát, amelyet romaügyi kormánybiztosként végez. „Ráadásul Ravasz úr a párt alelnöke is, Glváč alelnök úr legalább ezt tiszteletben tarthatná” – fűzte hozzá Bugár.
Ravasz Glváč kijelentéseivel kapcsolatban elmondta, se ideje, se kedve nincs ilyen stílusban kommunikálni. Hozzátette, amikor arról beszélt, hogy a parlament smeres alelnökének távoznia kellene, csak pártjának az álláspontját ismételte meg. Ravasz lapunknak elmondta, ha kell, a Híd támogatni fogja, hogy meginduljon a Glváč leváltására irányuló folyamat.
Glváč egyelőre nem lép
Kerestük a Smert is és Glváčot is, arra voltunk kíváncsiak, miként értékelik koalíciós partnerük álláspontját. A párt szóvivője, Ján Mažgút mindössze annyit közölt, a Smer és annak vezetője, Robert Fico is Glváč döntése mögött fog állni, bárhogy is határozzon. A szóvivő hozzátette, maga Glváč nem tervez a kérdésben nyilatkozni.
Čaputová: Mennie kell
Zuzana Čaputová államfő tegnap úgy nyilatkozott, Glváčnak le kellene mondania a parlament alelnöki pozíciójáról. „Egy jelentős tisztségről van szó, ez a második legfontosabb poszt a törvényhozás intézményében“ – mondta a köztársasági elnök.
Az ügyben megszólalt Denisa Saková (Smer) belügyminiszter is, aki szerint, ha Glváč nem tud magyarázatot adni a történtekre, akkor inkább le kellene mondania a tisztségéről.
Korábban elküldték volna
Az ellenzék október végén rendkívüli parlamenti ülésen váltotta volna le Glváčot a Kočnerrel folytatott kommunikációja miatt. A képviselők azonban nem fogadták el a rendkívüli ülés programját, így azt végül nem nyitották meg. Glváč ezt követően arról tájékoztatott, hogy rövidesen bejelenti a döntését, erre azonban azóta sem került sor. Az ellenzék kilátásba helyezte, hogy ismét aláírásgyűjtésbe kezd Glváč leváltása végett, ez most is folyamatban van.
Matovič kontra Glváč
Igor Matovič, az OĽaNO elnöke korábban nyilvánosságra hozta azokat az üzeneteket, amelyeket Kočner és Glváč a Viber-alkalmazással küldhettek egymásnak. A közzétett kommunikációból kiderül, hogy Glváčnak több ügyről is tudomása volt, például arról is, hogy Kočner a saját emberét jelölte a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) igazgatóhelyettesi posztjára.
Glváč elutasította a vádakat, és feljelentést tett, azt állítva, hogy az OĽaNO elnöke bűncselekményt követett el azzal, hogy közzétette a kommunikációját. Elismételte, Kočnerrel 2012 óta nem találkozott. Matovič szerint Glváč hazudik. A smeres politikus tagadta a Denník N napilapban megjelent információkat is, miszerint Kočnerrel üzletről tárgyalt volna. A Threema-üzenetekről szóló cikkekkel szerinte őt és pártját akarják lejáratni.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.