A nyitrai magyar kar javított, a komáromiak továbbra is gyengén teljesítenek

Pozsony |

<div>Javítottak és rontottak is a komáromi Selye János Egyetem karai az ARRA tavalyi listáihoz képest. A Tanárképző Kar országos viszonylatban a pedagógiai fakultások között a nyolcadik helyre lépett (tavaly kilencedik volt).</div><div>&nbsp;</div>

A Református Teológiai Kar viszont saját kategóriájában a tavalyi harmadik helyről a hatodikra csúszott. A Selye Gazdaságtudományi Kara a hasonló irányultságú hazai karok közt ismét az utolsó, 14. pozíción végzett. A Tanárképző Kar az egyetlen komáromi fakultás, amely az utóbbi években némi progressziót mutatott. Nyitra jobban teljesítJavítani tudott a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Kara. Az egyéb társadalomtudományok kategóriában a tavalyi harmadik helyről a másodikra jött fel. Az ARRA jelentése egyébként megjegyzi, hogy a kategória hagyományos éllovasát, a Komenský Egyetem Szociális és Közgazdaságtudományi Karát a Közép-Európai Tanulmányok Kara így is megelőzi például az idézettségi mutatók esetében és a doktoranduszok számában is. Ráadásul a Közép-Európai Tanulmányok Kara az egyetlen ebben a kategóriában, amely tavaly képes volt növelni a jelentkezők számát. Csökkenő érdeklődésA legtöbb hazai kar esetében ugyanis csökken az érdeklődés. Ez ugyan már az utóbbi évek során is így volt, viszont az ARRA elemzése szerint viszont idén először fordult elő, hogy országosan kevesebben jelentkeztek felsőoktatási intézményekbe, mint amennyi a meghirdetett helyek száma.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?