A nyelvoktatás miatt aggódik az MKP

Pozsony |

<p>A Magyar Koalíció Pártját nyugtalansággal tölti el az oktatásügyi minisztérium komolytalan, felelőtlen és határozatlan hozzáállása az oktatás reformjához.</p>

„A néhány évvel ezelőtt meghirdetett szükséges, de az MKP által meggondolatlannak és elkapkodottnak tartott reform egyik alapvető eleme a tananyagtartalom korszerűsítése lett volna. Annak ellenére, hogy az előző kormány elfogadta az idegennyelv-oktatás koncepcióját, Jurzyca minisztériuma februárban módosította az érvényes közoktatási törvényt, mely szerint a következő tanévtől kezdődően az alapiskolák 3. évfolyamától mindenki számára az angol kötelező idegen nyelv lesz” – áll abban a sajtónyilatkozatban, melyet Szigeti László, a párt oktatásügyi és kulturális alelnöke juttatott el az Új Szó Online-hoz.

Jurzyca hétvégi bejelentése, miszerint igaz, hogy kötelező lesz, de nem mindenki számára, határozatlanságról és a vélemények indokolatlan változtatásáról tanúskodik. „Az Oktatásügyi Minisztérium eredetileg az első évfolyamtól szerette volna bevezetni a kötelező angol nyelvoktatást, ami ellen annak idején az MKP határozottan tiltakozott. Sajnálatra méltó, hogy a tárca csak 3 hónappal az új jogszabály elfogadása után reagál, és tájékoztat arról, hogy azokra a tanulókra, akik az alapiskola első osztályától kezdve bármilyen idegen nyelvet tanulnak, a februári törvénymódosítás nem vonatkozik” – áll a nyilatkozatban.
Az MKP elvárja, hogy az oktatási minisztérium az előidézett jogi bukfencet megfelelő eszközökkel kezelje, és konzisztens, határozott döntésekkel irányítsa az ország oktatásügyét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?