Közélet

A nők jóval alacsonyabb bérért dolgoznak, mint a férfiak

Pozsony | Szlovákiában a nők átlagosan több mint az ötödével kevesebbet keresnek, mint a férfiak, így még mindig azon uniós tagországok közé tartozunk, amelyekben a legnagyobbak a különbségek a két nem javadalmazása között.
author
Molnár Iván

2020. március 7. 18:30

dolgozó nő
A nők alacsonyabb bérezése nem magyarázható azzal, hogy rosszabbul fizetett ágazatokban lennének túlsúlyban. - Képarchívum

„Arra sem hivatkozhatunk, hogy mindez csak azzal magyarázható, hogy a nők a rosszabbul fizetett ágazatokban vannak túlsúlyban, hiszen az ugyanabban a pozícióban, ugyanazzal a végzettséggel rendelkezők között is jelentős különbségek vannak” – mondta Eva Sadovská, a Wood & Company befektetési és tanácsadó társaság elemzője. Az elmúlt időszakban ráadásul alig változott a helyzet. A Statisztikai Hivatal adatai szerint tíz évvel ezelőtt a szlovákiai férfiak átlagosan 25 százalékkal kerestek többet a nőknél, ami mára 22 százalékra csökkent.

„A nőknél természetesen sokat nyom a latba, hogy közülük többen dolgoznak olyan ágazatokban, amelyek rosszabbul fizetnek, ráadásul jóval több nő dolgozik részmunkaidőben, és akkor még nem beszéltünk az anyasági szabadságról”

– tette hozzá Sadovská. Szerinte azonban ez sem magyarázza meg teljes mértékben a férfiak és nők közötti bérkülönbségeket.

„A nehezebb fizikai munkát megkövetelő szakmákban még érthető is lenne a különbség, hiszen a férfiak ezekben nagyobb teljesítményt nyújthatnak, mint a nők, más szakmákban azonban érthetetlen a látványos különbség. Ilyen például a könyvelés, ahol a férfiak átlagfizetése 1611, a nőké 1121 euró, vagyis nagyjából a harmadával alacsonyabb. Férfi kollégáiknál az ötödével kevesebbet keresnek a női fogorvosok is, és még hosszan sorolhatnánk” – mondta Sadovská.

táblázat

Nem sokat segít a nőknek a magasabb végzettség sem, hiszen még a legmagasabb főiskolai fokozattal rendelkező nők is csaknem 17 százalékkal kisebb összeggel kénytelenek beérni, mint a hasonló végzettségű férfi kollégáik.

A nők azonban nem csupán a bérek szempontjából maradnak el a férfiaktól. „Az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat legfrissebb adatai szerint Szlovákia sereghajtónak számít az Európai Unióban a női egyenjogúság szempontjából” – mondta Lenka Buchláková, a Szlovák Takarékpénztár elemzője. Az Eurostat a nők munkapiaci helyzetén és a bérkülönbségeken kívül egy sor más tényezőt is figyelemmel kísér, 1 (teljes egyenlőtlenség) és 100 (teljes egyenlőség) pont közötti skálán értékelve az országokat.

„Szlovákia 52,4 pontot szerzett, ami azt jelenti, hogy a női egyenjogúság szempontjából a mára 27 tagúvá zsugorodott EU-ban a 26. helyen vagyunk, vagyis az elmúlt években nyolc helyet estünk vissza. Fontos hozzátenni, hogy az EU-ban Szlovákia az egyedüli olyan ország, amelyben az elmúlt időszakban nőtt a férfiak és nők közötti egyenlőtlenség”

– tette hozzá Buchláková.

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Robert Fico

Fico szerint nem Magyarországon, hanem Szlovákiában van gond a jogállamisággal

Boris Kollár az OĽaNO vétója ellenére is ragaszkodik a javaslatához

Kollár javaslata tovább bomlasztja a koalíciót

Eduard Heger

Heger: Az uniós országok kapcsolatokat akarnak építeni a Nyugat-Balkánnal

d

Nem fizette ki a biztosító egy férfi fogkezelését, mert nem volt urológusnál

Vladimír Lengvarský

Senki sem jelentkezett a lekéri fogvatartási intézet vezetői posztjára

s

Magas fizetéseket kínál a Szlovákiába készülő ruhaüzlet

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.