A. Nagy a parlamentben adna esélyt a Selye Egyetemnek

Pozsony |

<p>A. Nagy László kisebbségi kormánybiztos szerint, ha még lehet fordítani a komáromi Selye János Egyetem sorsán, akkor azt a felsőoktatási törvény vitája során lehet megtenni.</p>

Ez előtt azonban még szeretne tárgyalni a kormány tagjaival, akik az Akkreditációs Bizottság javaslatát jóvá fogják hagyni.

„Ahogy az oktatási miniszterrel is tárgyaltam, ugyanúgy szeretnék a kormány többi tagjával is beszélni, akiknek szívesen tolmácsolnám a meglátásaimat” – mondta a kisebbségi biztos. A. Nagy szerint a törvényjavaslat parlamenti vitája során kerülhet sor érdemi előrelépésre. „Itt nagyobb lehetőség lesz az érdemi vitára és a tárgyszerű javaslatokra” – tette hozzá, azzal, hogy meglátásait kész megosztani a képviselőkkel, ha ezek igényt tartanak rá.

A TASR megszólaltatott két parlamenti képviselőt, akik a törvényhozás oktatási bizottságának is tagjai. Miroslav Beblavý (SDKÚ-DS) kifejtette, szívesen meghallgatja a biztos javaslatait a törvényhez. Oľga Nachtmannová (Smer-SD) viszont már most tisztán lát: „Teljesen egyetértek, Dušan Čaplovič miniszter meglátásaival”.

Az Akkreditációs Bizottság a Selye Egyetem mellett a Trencséni Alexander Dubček Egyetemet, a Rendőrakadémiát, és a Fegyveres Erők Milan Rastislav Štefánik Akadémiáját minősítené vissza egyetemről főiskolára.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?