A művészek Šimkovičová távozását követelik, a miniszter rendőrségi idézéssel válaszol

Németh Ilona kapcsolattartó személyként szerepelt abban a felhívásban, amelyben a kulturális tárca vezetőjének távozására szólítottak fel. A kezdeményezéshez több mint 188 ezer ember csatlakozott. (Somogyi Tibor felvétele)
Pozsony |

Az SNS által jelölt kulturális miniszter, Martina Šimkovičová indítványa nyomán most újraindult az a rendőrségi eljárás, amelyet a tárca, a miniszter ellen megfogalmazott felhívás miatt, még az év elején kezdeményezett. A miniszter lemondását követelő felhívás kapcsán azonban akkor a hatóságok nem találtak törvénysértést és leállították a nyomozást.

Németh Ilona vizuális művészt július végén az egyik fővárosi rendőrőrsön hallgatták ki azzal a nyilvános felhívással kapcsolatban, amelyet a kulturális szféra jeles képviselőivel együtt még az év elején indított és amelyben lemondásra szólították fel Šimkovičovát. Németh szerint egyelőre nem teljesen világos, pontosan milyen indokkal indult újra a hatósági eljárás, csak annyit tudni, hogy a Šimkovičová által beadott panasz miatt folyik ismételten a vizsgálat, amelyet a rendőrség korábban már egyszer indokolatlannak értékelt.

188 ezer aláírás

A január közepén útjára indított felhívás arra szólította fel Šimkovičovát, távozzon a kulturális minisztérium éléről, mivel a kezdeményezők szerint a miniszter nem a közérdek mentén tevékenykedik. A felhívást megfogalmazó művészek, kulturális szakemberek kifogásolták a tárcavezetés szakmai víziójának hiányát, a szakmai szervezetekkel elmaradt egyeztetéseket, több lépést ellentétesnek ítéltek meg a 2030-ig érvényes kulturális stratégiával, valamint tiltakoztak a miniszter destruktív lépései ellen is, amelyeknek a homofób és diszkriminatív vélemények terjesztése is része volt. A kezdeményezés honlapján bárki elektronikusan csatlakozhatott a felhíváshoz. Mindössze 10 nap alatt több mint 188 ezer aláírás gyűlt össze, amivel a felhívás az ország történelmének legtámogatottabb ilyen kezdeményezése lett. Ez egyébként több, mint amennyit a Šimkovičovát jelölő SNS a tavalyi parlamenti választáson kapott; a párt 166 995 szavazatnak köszönhetően jutott a parlamentbe.

A minisztérium azonban január végén ismeretlen tettes ellen büntetőfeljelentést tett a Főügyészségen. Lukáš Machala, a tárca hivatalának főtitkára akkor arról beszélt, szerintük százezer aláírás nem azonosítható be, illetve egyesek kétszer is aláírták a felhívást. Šimkovičová a közösségi oldalán posztolt is egyet a nyilvánosan látható aláírások közül, amely minden bizonnyal nem valós. A kezdeményezés elindítói ugyanakkor informatikai, majd manuális módszerekkel is átvizsgálták az összegyűlt aláírásokat. Összesen 150 hamis aláírást találtak és 395 szignót távolítottak el az ívekről – ez a szám csak a töredéke a 188 ezernél is több aláírásnak. A rendőrség pedig két hónapos vizsgálat után azzal zárta le az ügyet, hogy nem talált bűncselekményt.

A kihallgatás

Šimkovičová azonban a közelmúltban a rendőrségi eljárással kapcsolatos panasszal élt. Ennek nyomán a hatóság az ügyben újraindította a vizsgálatot és kihallgatásra hívta Németh Ilonát, aki a felhívás kapcsolattartó személyeként szerepel. A képzőművész lapunknak elmondta, július 25-én hallgatták ki a Pozsony óvárosi rendőrőrsön. Rámutatott, a hatósági eljárás egymondatos indoklása pontatlan volt, mivel az a kulturális miniszter leváltására irányuló petícióról szólt, a valóságban azonban egy felhívásról volt szó, amelyben a tárcavezetőt lemondásra szólították fel. A képzőművészt a kihallgató rendőrtiszt nem tájékoztatta, hogy a felhívással kapcsolatban milyen törvénysértés gyanúja merült fel. „Arra a kérdésre, hogy mi az eljárás pontos oka, nem adtak választ, csak azt mondták, hogy a miniszter asszony panasszal élt” – mondta Németh és hozzátette, a panasz pontos tartalmát sem közölték vele. A kihallgatást végző rendőr ugyanis, a folyamatban lévő ügyre hivatkozva, nem árulta el, hogy az esetnek pontosan melyik aspektusára vonatkozik a panasz.

A Pozsony megyei rendőrkapitányságon, ahová az ügyben eljáró fővárosi rendőrőrs tartozik, aziránt érdeklődtünk, milyen bűncselekmény gyanújával és pontosan ki ellen folytatják az eljárást. Michal Szeiff rendőrszóvivő válaszában azt írja, konkrét személyekről, így Németh Ilonáról szóló információkat nem adnak ki. Csak akkor nyilatkoznának, ha a konkrét bűncselekménnyel kapcsolatos információkra kérdeznénk rá. Németh esetében azonban pont az a problémás, hogy nem tudjuk, milyen bűncselekményről lehet szó. Hasonlóképpen írtunk a kulturális minisztérium sajtóosztályának, hogy megtudjuk, Šimkovičová mivel indokolta a panaszát. A kommunikációs osztály igazgatója, Petra Bačinská lapunknak megerősítette, az eljárás leállítása miatt panasszal éltek, amelynek az ügyben eljáró ügyész eleget tett, és arra utasította az esetet vizsgáló rendőrt, hogy folytassa a nyomozást. Németh kihallgatása szerintük az eljárás rendes része, amelyet a művésznek tiszteletben kell tartania. Továbbá a tárca azt állítja, a képzőművész kijelentése, mi szerint Šimkovičová élt panasszal, félrevezető, és azt tanácsolják Némethnek, hogy „tanulmányozza a büntetőeljárásokat”. „A törvény nem ismerete senkit nem mentesít a felelősség alól” – írják, de azt nem közölték, pontosan ki nyújtotta be a panaszt.

A kihallgatáson a képzőművésztől azt kérdezték, milyen módon ellenőrizték a felhíváshoz adott aláírásokat. Németh elmondta, hogy a kezdeményezésüket egy finn tulajdonban lévő honlapon, a www.peticie.com oldalon indították el. A leadott aláírásokat számítógépes szakemberek segítségével, majd 15 önkéntes közreműködésével manuálisan is ellenőrizték. „Mindent megtettünk azért, hogy a felhívás hitelességét biztosítsuk” – mondta Németh azzal, hogy ennek érdekében a www.peticie.com igazgatójával is kommunikáltak. A képzőművész rámutatott, később a tárcavezető sem vitatta, hogy az aláírások túlnyomó többsége valódi.

Pártállami módszerek

Németh a történteket úgy értékeli, a minisztérium és a tárcavezető megpróbálja elvenni az emberek kedvét attól, hogy a véleményüket kifejezzék. Ennek ellenére úgy gondolja, továbbra is ki kell nyilvánítaniuk, ha a kormányzat valamely lépésével nem értenek egyet. „Nem gondolom azt, hogy félnünk kellene bármitől, ha kifejtjük a mostani kulturpolitikával szembeni véleményünket” – mondta, hozzátéve, ez demokratikus alapjoguk. Németh ezzel együtt is úgy véli, a miniszter legutóbbi lépésének célja az lehetett, hogy megfélemlítse őket, vagy hogy kellemetlenséget okozzon nekik. „Negyvenéves kulturális pályám alatt, amely során képzőművészként, egyetemi tanárként és aktivistaként működöm, eddig nem volt példa arra, hogy behívtak volna a rendőrségre. Azt, hogy a kultúrában szereplő embereket azért állítják elő, mert kinyilvánítják a véleményüket, végtelenül sértőnek, felháborítónak és megalázónak tartom. Az 1989-es rendszerváltást követően meg voltam róla győződve, hogy az ilyesmi nem fordulhat elő, de most mégis ezzel kell szembenéznünk” – jelentette ki Németh. Hozzátette, továbbra is tartja azt az álláspontját, hogy a miniszternek távoznia kell a tisztségéből, hiszen a felhívásban megfogalmazott hiányosságok és hibák most is jelen vannak.

A kultúra nem hagyja magát

A Nyitott Kultúra (Otvorená kultúra) nevű platform Šimkovičová lépését megfélemlítésnek tartja. „Felszólítjuk a minisztériumot, hogy hagyjon fel a 188 494 aláírás legitimitásának ismételt megkérdőjelezésével, és ehelyett inkább a tartalmával foglalkozzon: Miniszter asszony, mondjon le!” – fogalmaznak keddi közleményükben. A platform a Šimkovičová távozását követelő felhívás után, a kulturális szférában dolgozó személyek révén jött létre. Németh kihallgatásával kapcsolatban azt írják, nem ijednek meg, sőt még erősebben fogják támogatni egymást.

Ugyancsak kedden egy újabb internetes felhívás is útjára indult, amelyet Martin Shooty Šútovec, képzőművész, karikaturista, Zuzana Fialová és Richard Stanke színészek, valamint Michal Hvorecký író, publicista hívott életre. Ebben már Šimkovičová azonnali leváltását követelik. Élesen bírálják a tárcavezetőt a viselkedése és inkompetenciája miatt, illetve az általa végrehajtott személycseréket is kritizálják. Ezt a kezdeményezést is alá lehet írni elektronikusan.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?