„A mozgás – művészet és filozófia”

Ám a felfedezésszámba menő élményt számukra Magyarországon a mindennapi és ünnepi népi mozgás- és tánckultúra jelentette. „A dévényi várromot csak alulról néztük meg – jegyzik meg beszámolójukban –, annál sokkal érdekesebb látványt nyújtott a pozsonyi hetivásárról üres puttonyokkal visszatérő leány, aki hátán valóságos Eiffel-tornyot vitt.” Felfigyeltek a navigáló tutajosok kiegyensúlyozott mozdulataira, egy hetivásár jeleneteire és egy „nagyon sajátságos különlegességre” is: a csárdásra, amelynek „ezerféle érdekes mozzanatát” hiába próbálták rajzban vagy szóban visszaadni.

Ekkor, 1891-ben tizenkét éves az a pozsonyi polgári családból származó fiú, teljes nevén Lábán Rudolf János Attila, akinek a szülőföldjén ifjúkorában látott mozgás- és táncjelenségek döntő indíttatást adtak egy kimagasló kutatói életmű létrehozásához. S ha az angol utazóknak Magyarországra kellett csónakázniuk, hogy rácsodálkozhassanak az ott egyébként az élet megszokott, szerves részét képező mozgáskultúrára, Lábánnak majd több évtizedes németországi úttörő tánctörténeti munkásság után Angliába kell távoznia, hogy művét kiteljesíthesse.

Lábán Rudolf 1879. december 15-én született Pozsonyban, id. Lábán Rudolf százados fiaként és Lábán Antal pozsonyi kávéház-tulajdonos unokájaként. Családjának és pozsonyi életének kutatója, Vojtek Miklós szerint nagy valószínűséggel nagyapjának abban a kétemeletes házában látta meg a napvilágot, amelynek földszintjén volt a Lábán-kávéház, s amely a Szlovák Nemzeti Bank Gorkij és Jesenský utca sarkán álló épületének a helyén állt.

Lábán Pozsonyban élt, nagy rokonsága körében, egészen 1899-ig. Iskoláinak java részét is ott járta ki, a Pozsonyi Királyi Katolikus Főgimnáziumban érettségizett (közben egy ideig Budapesten tanulva). A vakációit azonban apjánál töltötte, annak különböző határ menti állomáshelyein. 1891 nyarán például a Balkánon volt apjánál, s ott egy muzulmán pap révén bepillanthatott a mohamedánok gondolatvilágába és végignézhetett egy dervistáncot, ami nagy hatást gyakorolt rá.

A mozgás és a tánc iránti veleszületett rendkívüli érzékenysége igen korán jelentkezett. Számára azonban a mozgás már ifjúkorában sem puszta látványt jelentett, hanem a létezés egyetemes, az embert a mindenség ritmusába bekapcsoló tényezőjét.

Közeli angliai munkatársa és utolsó élettársa, Lisa Ullmann, valamint angliai tanítványai följegyezték a tőle gyakran hallott, hazulról hozott különböző – a munkájukat végző asszonyok egyenes, természetes és harmonikus mozgására (és e mozgásuk fölötti büszkeségük kifejeződésére), a sokféle népi-nemzeti színezetű szórakoztató és ünnepi megnyilvánulásokra (vásárokra, búcsújárásokra, paraszttáncokra) stb. vonatkozó – megfigyeléseit, mozgás- és táncemlékeit. ĺgy a róla szóló angol irodalomban Lábán hazája olyan országként jelenik meg, ahol – őt magát idézve – lehetetlen volt nem észrevennie, milyen jelentősége van az életben a mozgásnak, s ahol több nép kultúrájával ismerkedhetett meg.

Szülőföldje táncai közül a csárdást Lábán már kicsi korában jól ismerte. Ullmann jegyezte föl az ő elbeszélése nyomán, hogy mintegy hatévesként az asztal tetején ropta a csárdást apai nagyszülei aranylakodalmán.

Ugyancsak Ullmanntól olvashatunk arról, hogy Lábán magyar származása gyakran került előtérbe idős korában is. „Egy este – írja Ulmann – hallgatói társaságában magyar nótára gyújtott. Ekkor is, 76 éves kora ellenére, panyókára vetett kabátjában, a fején félrecsapott sapkával csak úgy sugározta magából a jókedvet és az életörömöt. Az a magyar tánc, amelyet a pásztortűz mellett járt a réten, annyira eleven és eredeti volt, hogy mindenkit magával ragadott, s felváltva mindenki táncolt vele.”

Egy apró, de számára sokatmondó hazai mozdulatélményét, amelyet pályaválasztási dilemmákkal küszködő ifjúkori periódusában élt meg, Lábán maga írta le Ein Leben für den Tanz című, Németországban megjelent önéletírásában. Nyugtalanságában egy őszi késő délutánon nagyszüleit kereste fel a városon kívüli csendes, napos dombon fekvő szőlőskertjükben. A szőlőhegy közepén hosszú lépcsősor vezetett végig a kerten, föl egy lugas alatt álló padhoz. „Amikor a lépcsők aljához értem – írja Lábán – megpillantottam a fenti padon ülő két nagyszülőmet. A nagypapa a hófehér hajával és fénylő kék szemével számomra a határtalan jóság és tökéletes megértés megtestesülését jelentette. A nagymama a maga kecses élénkségében szinte fiatalosnak látszott mellette. A szomszédos hegyről megszólalt egy kis kápolna harangszava. S ekkor láttam, hogy az első harangütésre a két tisztelt személy keze egymásba fonódik. Elragadtatva a látványtól úgy lépdeltem fölfelé a számtalan lépcsőfokon, mintha egy oltárhoz vezetnének… Amit egy mozdulatban az ember megél, azt sohasem lehet szavakkal elmondani… Nem pusztán a gyengédség és odaadás érzetei, magasabb dolgok is áramlottak ekkor belénk és belőlünk. Felérve megálltam nagyszüleim előtt, és hosszan elbeszélgettem velük, egész az első csillagok megjelenéséig, a jövő életpályámról … mély belső nyugalmat és békét éreztem, és egyszerre minden tökéletesen világos lett előttem.”

Pályáját – egy rövid bécsújhelyi katonaiskolai intermezzo után – úgy kezdte meg, hogy az 1900–1907 közötti években Párizsban festészetet és díszlettervezést tanult, s egyidejűleg a színművészetben és táncművészetben is képezte magát. A hivatása meglelése irányában döntő időszaknak azonban az 1908–14 közötti évek bizonyultak, amikor Münchenben, majd a svájci Asconában tánciskolát létesít, az utóbbi helyen nyári táncfesztiválokat rendez. 1918 után több német városban alapít tánciskolát, s munkája egyre inkább meghatározóvá válik a modern táncművészet kialakításában. (Tőle származik a modern tánc egyik alaptétele, mely szerint a mozgás a test középpontjából indítva terjed a térben, és létrehozza a test-lélek-szellem harmonikus egységét.) Az 1910-es és 1920-as években létrehozott koreográfiái és mozgáskórusi művei is ismertté teszik nevét Európában és a világban. Az 1920-as években Hamburgban kamaratánc-színházat, Würzburgban koreográfiai intézetet alapít. 1928-ban kiadja a tánc és mozgás feljegyzésére készített, forradalmi jelentőségű mozgásjel-írását, amelyet később továbbfejlesztett s amelyet ma világszerte labanotációnak hívnak. 1930-tól a berlini Staatsoper balettigazgatója. A kultúra németországi fasizálódása azonban válságossá teszi helyzetét: 1936-ban államellenesnek nyilvánítják összes tánciskoláját, betiltják műveinek terjesztését. Lábánnak csak nehézségekkel sikerül Párizsba távoznia, ahonnan 1938-ban Angliába megy, és ott megviselten, betegséggel küszködve, de újrakezdi életét és pályáját. Most már a korábbi, főként a táncművészetre vonatkozó elkötelezettsége mellett annak az alapvető felismerésének a jegyében, hogy a mozgás nemcsak művészet, tudomány, filozófia is (amint azt időskori „A mozgás – művészet és filozófia” című tanulmányában kifejti).

Arról, hogy ez az újrakezdés miként lett műve kiteljesedésévé s a tánc- és mozgástudomány sokoldalú alkalmazásának máig élő forrásává, néhány éve alkalmam nyílt tudakozni Lábán angliai korszakának avatott ismerőjétől, dr. Valerie Preston-Dunloptól, a londoni Lábán Központ tanulmányi és kutatási tanácsadójától, aki egykor Lábán tanítványa és asszisztense volt, majd másokkal együtt mestere tanításának és módszereinek a továbbfejlesztésén dolgozott.

Valerie Preston-Dunlop érdeklődésemre elmondta, hogy Lábán Angliában intenzív mozgáskutatásokat folytatott, s 1946-ban Lisa Ullmann-nal közösen tánc- és mozgásstúdiót létesített, amelyben ő maga már nem a tánccal, hanem az ipari munkamozdulatok tanulmányozásával foglalkozott, munkatársai pedig az ő elveinek több irányú alkalmazására szakosodtak.

Halála után Lábán kutatási eredményei a legkülönbözőbb területeken működő szakembereket ösztönözték arra, hogy művét továbbfejlesszék és alkalmazzák a művészeti ágazatokon (színészeten, előadó-művészeten, táncművészeten) túlmenően az élet sok más vonatkozásában, például a pszichoterápiában, a személyiségkutatásban, a néprajzban, az ipari munkában, a pihenésben. S a Lábán-mű tanulmányozására, oktatására, fejlesztésére intézetek jöttek létre Angliában és más országokban is. Ezek között az első helyen áll a Londonban székelő Lábán Mozgás- és Táncközpont, amely a legnagyobb oktató és kutató táncközpont Európában. Itt van a Lábán-kutatás egyik levéltári gyűjteménye is (a másik a Surrey grófság egyeteme mellett működő kutatóközpontban, a harmadik pedig Németországban, a lipcsei „Tanzarchiv”-ban). A londoni Lábán Központ nagyon sikeres tanfolyamokat fejlesztett ki a tánc- és mozgásterápia, valamint a csoportos tánc oktatására. Ennek következtében bejutott a tánc az egészségügy, a gyermeknevelés, a szociális szolgáltatások hálózatába is, s ezeken a területeken keresett, nagyra becsült a Központ végzettjeinek a szakértelme. New Yorkban is létezik egy, a Lábán mozgáselméletét oktató s abból okleveles tanfolyamok elvégzését lehetővé tevő intézet. New Yorkban van a labanotáció szakmai központja is. Az amerikai egyetemek szinte minden tánc-tanszékén tartanak tanfolyamokat Lábán mozgástudományából. Angliában Lábán műve beépült az állami nyilvános iskolák táncnevelési rendszerébe is. Lengyelországban a poznani Koreográfiai Intézet ad fórumot a néprajzban alkalmazott ún. labananalíziseknek.

S Lábán öröksége egyre tovább terjed a világban már annak következtében is, hogy a londoni Lábán Központ tanfolyamaira a világ minden tájáról érkeznek hallgatók, akik tanulmányaik befejeztével magukkal viszik hazájukba az ő gondolatait és módszereit.

Érdeklődtem Valerie Preston-Dunloptól afelől is, milyen hatással volt rá Lábán személyisége, milyennek látta őt mint embert. „Nehéz leírni Lábánt, az embert – válaszolta. – Jóvágású, szép férfi volt, rendkívül jó modorú, szenvedélyes gondolkodó, író és társalgó. Nagyon emberi volt, méltányolni tudta tanítványai és munkatársai egyéniségét. Nem is annyira tanító volt, mint inkább guru, vezető, olyan személyiség, aki lehetővé teszi, hogy valami létrejöjjön. Felszabadította és munkára serkentette a vele dolgozók legjobb erőit. Éles elméjével és az élettel szembeni látnoki beállítottságával nőkre, férfiakra egyaránt elbűvölő hatást gyakorolt. Nagyon beteg ember volt, alig volt valami tulajdona, nem volt szinte semmi pénze, és csak a munkájának élt.”

Lábán Rudolf 1958. július 1-jén, 79 évesen, az angliai Surrey grófságban fekvő Weybridge-ben hunyt el.