A mečiari időket idézi az Ifjú Szivek helyzete

Pozsony |

<p>Még mindig tart a patthelyzet az igazgató nélkül maradt Ifjú Szivek ügyében. Sejteni sem lehet, hogy a kormányhivatalnak mi a célja a táncszínházzal, a 90-es évek tapasztalatai viszont egyértelműen mutatják, hogy amikor az állam &bdquo;elővette&rdquo; a Sziveket, általában az együttes belvárosi székházának megszerzése volt a fő cél.</p>

Június vége óta ismét csak találgatni lehet, mit tervez a kormányhivatal a fenntartása alá tartozó magyar táncszínházzal, az Ifjú Szivekkel. A. Nagy László kisebbségi kormánybiztos júniusi lemondása után Igor Federič, a kormányhivatal vezetője azonnal leváltotta Hégli Dusant, a táncszínház igazgatóját. Kiírtak egy versenypályázatot, amelybe négyen jelentkeztek, közülük viszont senki nem írta meg a bonyolult jogi kérdésekből összeállított felvételi tesztet, amely információink szerint gyakorlatilag teljesíthetetlen volt. Október közepétől tehát nyilvánvaló, hogy a kormányhivatalnak nincs konkrét elképzelése az új igazgató személyét illetően – a táncszínházat megbízott igazgatóként Dagmar Čerťanská vezeti. Trükkök a székházzalA Federič által előidézett „interregnum” a Mečiar-kormányzat éveit juttathatja eszünkbe. 1996-ban ugyanis Ivan Hudec, Vladimír Mečiar kulturális minisztere megszüntette az együttes jogalanyiságát, és a szlovák állami Népművelési Központhoz csatolta őket. A belvárosi Híd utcában található székházuk elhagyására már az előző évben felszólították őket – a szlovák pedagógiai kiadó (SPN) épületének egyes részeibe kellett átköltözniük. „A próbatermek keresésénél a kulturális minisztérium segíteni fog önöknek” – áll abban a levélben, amelyet Jozef Gerbóc, a minisztérium művészeti főosztályának vezetője küldött Takács Andrásnak, az Ifjú Szivek akkori igazgatójának. Takács 1995. június elején lett igazgató, és miután átvette a posztot, egyből meg is kapta a felszólítást, hogy az együttes költözzön ki a székházból, ezt viszont nem tették meg, ráadásul akkor zajlott a Szivek fennállásának 40. évfordulójára indított rendezvénysorozat is. „Az ünnepségsorozat után ismét jöttek a levelek a minisztertől, amit sikerült mindig visszautasítani, mígnem jött a karhatalom és kilakoltatott bennünket” – magyarázza Takács Csanaky Eleonóra: Az Ifjú Szivek 50 éve című könyvében, amely 2005-ben jelent meg. Az épület ugyanis a társulat tulajdona volt, de mivel a társulat az államé, a jogalanyiság megszüntetésével a társulat vagyona (székházastul) az államé lett. Visszakapták, de „nem úgy”Az első Dzurinda-kormány hatalomra kerülése után 1999-ben Milan Kňažko kulturális minisztertől az együttes visszakapta a jogalanyiságát és a székházát is. Az új dekrétum szerint viszont a társulat már nem tulajdonosa, hanem kezelője lett az épületnek, figyelmeztet Takács. Az ismét „megalakult” Ifjú Szivek jogfolytonossági szempontból nagyon bonyolult státuszba került, mutat rá Hégli Dusan. 1999-ben ugyanis nem azt a cégjegyzéki számot kapták meg, amelyet 1996-ben Hudec elvett tőlük. Ráadásul az épület tulajdonlapjára már nem az együttes neve került vissza, hanem az, hogy Szlovák Köztársaság – Ifjú Szivek. „Nekünk viszont van egy adásvételi szerződésünk 1984-ből, amikor is a Mliekospoltól megvettük az épületet, így ez jogi szempontból egy bonyolult helyzetet teremt” – jegyzi meg Hégli az említett 2005-ös könyvben.Az együttes ugyanis 1984-ben a saját pénzén vásárolta magának a székházat. Egy háromemeletes épületről van szó, amelynek az alsó szintjét több mint húsz éve különböző bérlők használják. Az ezekkel összefüggő szerződéseket minisztériumi jóváhagyással kötik, a bevételek egy része az állami költségvetésbe vándorolt. A ház a 19. században Royal szállóként volt ismert, és állítólag Kossuth Lajos is aludt benne. Lesz januárig új igazgató?Tavaly novembertől idén áprilisig a kormányhivatal több ellenőrzést is küldött az Ifjú Szivek székházába. Lézersugaras távolságmérővel lemérték a termeket, átvizsgálták a könyvelést. Hégli 2013 áprilisában, az ellenőrzések lezárultával Federičtől új kinevezést kapott: megerősítették igazgatói pozíciójában, mivel mindent rendben találtak. A. Nagy lemondása után viszont július elsejei hatállyal leváltották. Kérdésünkre akkor a kormányhivatal azt válaszolta, hogy Héglinek azért kellett távoznia, mert az előző hónapok ellenőrzéseinek eredménye egy jelentés, amely több mint száz oldalban sorolja fel a táncszínház vezetésében tapasztalt hiányosságokat. Mindennek viszont ellentmond Hégli áprilisi megerősítése az igazgatói poszton. A törvény értelmében legfeljebb hat hónapig vezetheti egy megbízott a Sziveket. Ha tehát január elsejétől nem kap új igazgatót a táncszínház, a kormányhivatal törvényt szeg.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?