Közélet

A maszkviselés aranyszabályai

Pozsony | Miért jobbak az FFP2-es védőmaszkok, mint a hagyományos sebészi maszkok? Mennyibe kerülnek, és hogyan kell őket használni? Mit javasolnak a virológusok? Mire érdemes odafigyelni, ha ilyen védőeszközöket vásárolunk? Ezeknek a kérdéseknek jártunk utána.
Nagy Roland

2021. február 5. 08:10

maszkok
Az FFP2 típusú szájmaszkok alapvetően drágábbak, mint a hagyományos sebészi maszkok, és a szakértők nem javasolják az ismételt használatukat. A megfelelő megoldás így az lehet, ha az FFP2-es maszkokat meghagyjuk azokra az alkalmakra, amikor nagyobb tömegbe megyünk, ha pedig csak a természetbe látogatunk, ahol kevesen vannak körülöttünk, elégségesnek kellene lenniük az egyszerű, textilből készült maszkoknak is.  - Somogyi Tibor felvétele

Az FFP2 típusú maszkok akkor váltak újra beszédtémává, amikor kiderült, hogy a koronavírus új mutációja, az úgynevezett brit törzs jóval fertőzőbb, mint előző válfaja. Ausztriában éppen ezért a múlt héttől már kötelező a viselésük a tömegközlekedési eszközökön és a boltokban.

A szlovák kormány egyelőre nem követte az osztrák példát, ám Marek Krajčí (OĽaNO) egészségügyi miniszter többször is hangsúlyozta, hogy ott, ahol a egyszerre több ember gyűlik össze, erősen ajánlott az ilyen típusú maszkok hordása.

Alapvető különbség

De mi a különbség az FFP2-es és a hagyományos, textilből készült szájmaszkok között? Ezzel a kérdéssel felkerestük a Szlovák Gyógyszerészkamara (SLeK) második alelnökét, Miroslava Snopkovát.

„A különbség a szűrési kapacitást és a hatékonyságot érinti. Míg az FFP2-es védőmaszk a megfelelő használat esetén jobban illeszkedik az archoz és 94 százalékban megszűri a részecskéket, ezzel elsősorban a viselőjét védve, addig a hagyományos sebészi maszk nem simul rá annyira az arcra, és inkább a környezetünket óvjuk vele”

– magyarázta a SLeK munkatársa, aki egyben hangsúlyozta: az FFP2-es maszkok viselése mit sem ér, ha nem megfelelően használjuk őket.

Megfelelő használat

Éppen azért azt javasolja, mindig figyelmesen olvassuk el a termék csomagolásán található információkat.

„Ezzel együtt azt lehet mondani, hogy az anyag, amelyből az FFP2-es szájmaszkok készülnek, a legtöbb esetben nem teszi lehetővé az ismételt használatot, és az egyszeri viselés után ajánlatosabb kidobni őket”

– jegyezte meg Snopková.

Rákérdeztünk arra is, hogy az említett védőeszközöket nem lehet-e valamilyen módon kimosni, vagy fertőtleníteni. Ezzel kapcsolatban a gyógyszerészkamara munkatársa óva intette az embereket, elmondása szerint a fertőtlenítésre használt kémiai szerek megváltoztathatják a maszk anyagának tulajdonságait, ennek eredményeként pedig csökkenhet a termék szűrési képessége, ráadásul a nem megfelelő fertőtlenítőszer a légzőrendszert is irritálhatja.

maszkok

ÖSSZEFOGLALVA:

Ahogy Miroslava Snopková, a Szlovák Gyógyszerészkamara (SLeK) alelnöke rámutatott, az FFP2-es és a hagyományos sebészi maszkok között az alapvető különbség a termék anyagában és az illeszkedésben van. Az FFP2-es maszkok olyan anyagból készülnek, amelyek legalább 94 százalékban megszűrik az általunk be- és kilélegzett részecskéket, ezzel csökkentve a megfertőződés esélyét. A másik előnyük pedig abban rejlik, hogy jobban illeszkednek az archoz, ezért kevesebb eséllyel lélegezzük be a nem megszűrt levegőt.

Nem olcsó mulatság

A minőségi különbség azonban meglátszik az árban is. Mivel Snopková szerint az árkategóriájuk változó, felkerestük a nagyobb szlovák gyógyszertár-láncolatokat, és rákérdeztünk, mennyiért lehet náluk FFP2-es szájmaszkot venni.

Peter Sedláček, a Dr. Max kommunikációs szakembere például elmondta, hogy egy ilyen maszk náluk minimum 99 centbe kerül (az áfával együtt), vagyis ha egy klasszikus ötdarabos csomagolást vásárolunk, akkor közel 5 eurót kell fizetnünk.

Tomáš Chovan, az Apotheke gyógyszertár szóvivője úgy nyilatkozott, hogy egy maszk ára 2 euró körül mozog (szintén áfával együtt).

Luboš Baran, a Pilulka gyógyszertár műveleti igazgatója pedig azt mondta, az ő gyógyszertáraikban egy ötös csomagolás összesen 7,99 euróba kerül, vagyis egy maszk ára 1,6 euróra jön ki.

Ebből is láthatjuk, hogy az FFP2-es maszkok jóval drágábbak, hiszen a nagyobb hipermarketekben 6–7 euróért 50 darab sebészi szájmaszkot is vásárolhatunk. Aki pedig nem engedhet meg magának nagyobb költekezést, annak azt tudjuk javasolni, hogy az FFP2-es maszkokat tartsa meg azokra az alkalmakra, amikor valóban nagyobb tömegben tartózkodik. Az utcán sétálva, vagy a természetbe látogatva, ha nincsen körülöttünk sok ember, akkor a hagyományos sebészi maszkoknak is elengedőnek kellene lenniük.

maszkok
Az FFP2 típusú maszkok jóval drágábbak, mint a hagyományos sebészi maszkok, ezért gondoljuk meg, mikor vesszük fel őket. - Somogyi Tibor felvétele

Nem fenyeget maszkhiány

Emlékezhetünk arra, hogy a koronavírus-járvány felbukkanásakor mekkora gondot jelentett az egyszerű szájmaszkok beszerzése, az emberek ezért otthon kezdtek el védőeszközöket gyártani. Amikor pár nappal ezelőtt szóba került az FFP2-es maszkok viselése, egyfajta pánikhullám söpört végig a szlovák fővárosban. Ennek eredményét láthattuk az egyik pozsonyi hipermarketben: a Nový čas bulvárlap helyszíni fotói arról árulkodtak, hogy az emberek tömött sorokban próbáltak hozzájutni az akciós árú FFP2-es maszkokhoz.

Az általunk megkeresett gyógyszertárak azonban elmondták, nem fenyeget az a veszély, hogy a közeljövőben kifogynak a maszkokból.

„Ahogy a beszállítók, úgy mi is készen állunk az esetleges rohamra, így nem szabadna, hogy hiányozzanak a termékek”

– nyugtatott meg mindenkit Luboš Baran.

Tomáš Chovan is úgy fogalmazott, hogy a forgalmazó cégeknél bőséges a készlet, így nagyobb igény esetén is képesek lesznek bebiztosítani a megfelelő mennyiséget.

Peter Sedláček hozzátette, hogy a Dr. Max gyógyszertáraiban a közelmúltban előfordultak rövid távú kiesések az FFP2-es maszkok elérhetőségében, de ezekre gyorsan reagáltak.

Valóban fontos

Az FFP2-es maszkokkal kapcsolatban megkerestünk egy virológust is, és rákérdeztünk, mennyire tartja fontosnak a viselésüket a brit mutáció megjelenésével. Tatiana Betáková, a Szlovák Tudományos Akadémia (SAV) virológiai intézetének vezető tudományos munkatársa leszögezte, hogy az FFP2-es maszkok tényleg hatékonyabb védelmet nyújtanak, mint az sebészi szájmaszkok.

„Az egyszer használatos hagyományos maszkok hatékonysága nagyjából 90 százalék, az FFP2-eseké viszont 95, az FFP3-asaké pedig 99 százalék. De ami ennél is fontosabb: az utóbbiakat nem lehet az orr alatt hordani. Most kissé ironikus voltam, de nagyon sok ember tényleg rosszul viseli a maszkot”

– közölte Betáková, hozzátéve, hogy a rögzítő gumik sokszor nagyon lazák, aminek eredményeként a maszk egyszerűen lecsúszik.

„Az FFP2-es maszkok viselése jelenleg nagyon is helyénvaló lenne”

– szögezte le a virológus.

Bár ezeknél a maszkoknál valóban kisebb az esélye, hogy az emberek rosszul viselik őket, azért arra érdemes odafigyelnünk, hogy a megfelelő méretet vásároljuk, hiszen az FFP2-es maszkok is lehetnek túlságosan lazák. Marek Krajčí arra is felhívta a figyelmet, hogy az említett védőfelszerelések a férfiaknál csak akkor nyújtanak megfelelő védelmet, ha le vannak borotválkozva.

maszkok
Az FFP2 maszkok alapvetően jobban illeszkednek az arcra - Somogyi Tibor felvétele

Forgalmazási kritériumok

Miroslava Snopková, a SLeK munkatársa elmondta, milyen jelzésekre érdemes odafigyelni, mielőtt megvásároljuk a maszkokat.

„Teljesíteniük kell a forgalomba hozatal kritériumait, amelyek közé tartozik a gyártó és az importőr (ha van ilyen) kereskedelmi neve vagy védjegye, a szabvány száma és megjelenési éve (EN 149: 2001), az FFP2 vagy KN95 szimbólum, valamint a CE-jelölés, amelyet egy azonosító szám követ”

– közölte a gyógyszerészkamara alelnöke.

Emiatt azt tudjuk javasolni, hogy a vásárlás előtt ellenőrizzük az imént felsorolt jelzéseket. Ha interneten vásárolunk FFP2-es maszkokat, nem árt meggyőződni róla, hogy a termék valóban teljesíti-e a forgalomba hozatal követelményeit, és ha nem vagyunk biztosak ebben, inkább látogassunk el a legközelebbi gyógyszertárba.

maszkok
Fontos, hogy a termék csomagolásán mindig ellenőrizzük a forgalomba kerülés feltételeit - Somogyi Tibor felvétele

Áfa nélkül

Az utóbbi napokban a szlovák kormány is intenzívebben foglalkozott az FFP2-es maszkokkal, miután Ausztriában és Bajorországban már a tömegközlekedésben és a boltokban is kötelező a viseletük. Az Index beszámolója szerint a német kormány decemberben FFP2-maszk-utalványokat küldött szét a 60 évnél idősebbeknek, valamint azoknak, akiknek rosszindulatú daganatos megbetegedés van a kórtörténetükben. Az osztrák kormány szintén ígéretet tett, hogy a rászorulók ingyen juthatnak majd hozzá a védőmaszkokhoz.

A szlovák kormány ilyen intézkedéseket nem tervez, igaz, az FFP2-es maszkok viselése sem kötelező, csak erősen ajánlott. Igor Matovič (OĽaNO) miniszterelnök kedden bejelentette: az említett védőmaszkokról április végéig leveszik az áfa terhét, így a korábban felsorolt árak némileg módosulnak majd. 

✅ 0% DPH na respirátory FFP2 Dnes som dohodol s pánom ministrom financií Edom Hegerom zmenu pri zdaňovaní predaja...

Közzétette: Igor Matovic – 2021. február 2., kedd

 

Marek Krajčí azt sem zárta ki, hogy a mintavételi pontokon FFP2-es maszkokat fognak osztogatni azoknak, akiknek pozitív lesz a tesztjük. Néhány önkormányzat azonban nem vár a kabinet intézkedéseire, Érsekújvárban például 8000 maszkot osztanak ki az idősek közt.

Összességében tehát elmondhatjuk, hogy bár az FFP2 típusú maszkok valóban drágábbak, mint a hagyományos sebészi maszkok, a szakértők többsége viszont egyetért abban, hogy jobban is védenek. Ez a koronavírus brit mutációja miatt most különösen fontos, ezért a tömegközlekedésen és a bevásárlásnál tényleg ajánlott a viselésük.

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Igor Matovič Mária Kolíková

Matovič most Kolíkovát bírálta

Peter Pellegrini Robert Fico

Pellegrini „nehezen tudná elképzelni”, hogy olyan kormány tagja legyen, amelynek élén Fico áll

Jézus-szobor

Kilencven éve áll Krisztus szobra a riói hegyen

Másodszor oldott kereket a győri klán tagja

Másodszor oldott kereket a győri klán tagja

Oscar-díj – Kerekes Péter börtönfilmjét nevezi Szlovákia

Oscar-díj – Kerekes Péter börtönfilmjét nevezi Szlovákia

Odense-Audi ETO KC 11:16 (félidő)

Odense-Audi ETO KC 11:16 (félidő)

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.