A magyarul oktató karok közül a nyitrai a legjobb

Pozsony |

<p>Évek óta változatlan a legjobb hazai egyetemi karok élbolya. Az ARRA ügynökség felmérése szerint a hazai felsőoktatás egy állóvízre hasonlít, ám meglepetésre a magánfőiskolák nem annyira gyengék, mint amilyennek első látásra tűnnek. A magyar karok most sem szerepeltek túl fényesen.</p>

A kassai Állatorvosi Egyetem, a turócszentmártoni Orvostudományi Kar, a pozsonyi Vegyi és Élelmiszertechnológiai Fakultás – évek óta a legjobb karoknak számítanak, és várhatóan azok is maradnak. Az Akadémiai Ranking és Rating Ügynökség (ARRA) idén is összeállította egyetemi színvonalfelmérését, mely szerint a legjobbak szinte behozhatatlan előnynyel vezetnek. Így aki oda jelentkezik, az várhatóan nem jár pórul.

Fókuszban a minőségAz ARRA 109 kar eredményeit értékelte, a fakultásokat tudományterületek szerint 11 csoportba osztotta. Az ügynökség többféle – elsősorban minőségbeli – kritérium alapján rangsorolja a karokat, idén egy újabb szempontot, az abszolvensek munkanélküliségét is figyelembe vette (erről részletesen lásd külön cikkünket). Az értékelést öt mutató mentén végezték. Az első a tanárok és hallgatók aránya – minél kevesebb diák jut egy oktatóra, annál jobb, minél nagyobb a docensek és professzorok aránya, annál jobb. A második a kar attraktitása – minél többen jelentkeznek szakjaira, annál jobb. A harmadik mutató a tudományos tevékenységet méri: minél több publikáció és publikációs idézet, annál magasabb pontszám. A negyedik mutató a doktoranduszokkal kapcsolatos (minél több PhD-hallgató, annál jobb értékelés), az ötödik pedig a kar által elnyert tudományos pályázati pénzek (a pályázatok elnyeréséhez jó projektek és kutatói tevékenység kell). Évről évre jobb a nyitrai KETKA magyar karok közül a nyitrai UKF Közép-európai Tanulmányok Kara szerepelt a legjobban. A 2003-ban „magyar karként” alakult intézményt évről évre magasabbra értékelik. 2008-ban szerepelt először az értékelésben, akkor a 33 fakultást magában foglaló társadalomtudományi csoportban az utolsó előtti helyet foglalta el. 2009-ben és 2010-ben a szűkebb „egyéb társadalomtudományok” kategóriában már a 6. helyet érte el, a tavalyi 5. pozíció után idén harmadik lett (51,6%-os összesített mutatóval). Igaz, ebben a mezőnyben valamivel gyengébb a konkurencia, főként az utóbbi két évtizedben alapított karokat tartalmazza a lista. A Selye lassan fejlődikA komáromi Selye János Egyetem mindhárom fakultása a lista alján szerepel. A Gazdaságtudományi, illetve a Tanárképző Kar utolsó saját csoportjában, a Református Teológiai Kar pedig az utolsó előtti helyen végzett. A legrosszabb eredményt mindhárom közül a közgazdasági fakultás érte el, 13,9%-os eredményessége a 109 értékelt kar közül a leggyengébb – a publikációs mutatóra 100-ból 1 pontot kapott, a doktoranduszképzés és a pályázati sikeresség mutatója pedig 0 pont. A pedagógiai kar is utolsó lett csoportjában, ám 40,5%-os eredményével más kategóriában akár a középmezőnyben is végezhetett volna – mind az öt értékelési mutatóban fel tud mutatni valamilyen eredményt. Az értékelés alapján ez a kar tűnik a legegészségesebb és legperspektivikusabb selyés intézménynek. A teológiai kar 41,9%-os eredményessége 7 kar közül a 6. helyre volt elég, ám ez a fakultás is csak fél lábon áll. Az öt mutató közül kettőben 0 pontot ért el – a tudományos publikációkban, valamint a pályázatokban. A karon nagyon kedvező a tanár–diák arány, s nagyon attraktív a külföldi diákok számára. Érdekesség: a fakultás hallgatóinak 41%-a külföldi állampolgár (jellemzően magyarországiak), ez a legmagasabb arány a hazai karok között.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?