A magyar státustörvény fogadtatása és alkalmazása a Szlovák Köztársaságban

A szlovákiai belpolitikai élet elmúlt időszakának talán egyik legtöbb figyelmet érdemlő témájának paradox módon egy szomszédos államban hozott politikai döntés értelmezése, az ahhoz való viszonyulás meghatározása, várható következményeinek elemzése, illetve a lehetséges ellenlépések megtétele számított. Az ebből húzható politikai haszon maximalizálása a nacionalista hangulatkeltéssel párhuzamosan már több hónapja uralja a politikát, foglalkoztatja a médiát és osztja meg a társadalmat, beleértve a szlovákiai magyar társadalmat is. A Magyar Országgyűlés 2001. június 19-én fogadta el a Szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. Törvényt (továbbiakban státustörvény).

Az elemzés a teljesség igénye nélkül próbálja összefoglalni a státustörvény szlovákiai fogadtatásának körülményeit, és implementációjának aspektusait. A CLA-Kalligram figyelemmel kíséri és megpróbálta rendszerezni az érdemi hatással bíró közszereplőknek a státustörvénnyel kapcsolatos bárminenmű megnyilvánulásait. Mindenekelőtt a kormány, ezen belül a szlovák diplomácia, illetve a parlament, valamint a politikai pártok lépéseit és viszonyulását tekintettük mérvadónak. Különös figyelmet érdemel a Magyar Koalíció Pártjának állásfoglalása, hiszen éppen az MKP-n csapódik le Szlovákiában a státustörvény okozta feszültség. A tanulmány elsődleges célja az informálás.

A Szlovákiában meglévő politikai törésvonalak egyikét a nemzetiségi törésvonal képezi, amelyet a státustörvény még jobban elmélyített. Ennek egyik megtestesítője a legtöbb vitát kiváltó Szövetség a Közös Célokért. A szövetségirodáinak működését vettük górcső alá. A területi irodákat végigjárva próbáltuk felmérni a magyar igazolvány iránti érdeklődés motivációját, illetve a státustörvényhez való különböző kötődéseket.

1. A szlovákiai magyar politikai elit és a szlovák diplomácia kezdeti lépései a státustörvény elfogadásának időszakában a sajtó tükrében

Az MKP kezdeti viszonyulása és állásfoglalása a státustörvénnyel kapcsolatban legjobban az Új Szó májusi és júniusi számai alapján követhető végig. Két hónap alatt ugyanis meglepően nagy mennyiségű, összesen 30, a témával kapcsolatos híranyag jelent meg a lapban.

A tárgyalt időszakban az Új Szó csupán egyetlen szlovákiai magyar politikussal, Duray Miklóssal, a párt ügyvezető alelnökével készített egy hosszabb terjedelmű beszélgetést1, még a törvény elfogadása előtt. Ezenkívül közvetlenül a törvény elfogadása után az egyetlen szlovákiai magyar napilap két napon keresztül intenzíven foglalkozott a témával. Az MKP képviselőinek csupán egy-egy mondatos, a státusigazolvány kiváltásával kapcsolatos, válaszoknak biztosított teret2, illetve Bugár Bélának, az MKP elnökének rövid nyilatkozata jelent meg a külföldi munkavállalás és az értelmiség elvándorlásának veszélyeiről.3 Dominálnak viszont a törvény elfogadásának körülményeit, a törvény rendelkezéseinek rövid ismertetései és a munkavállalás lehetőségeit ismertető hírek. Hiányoltuk viszont a törvény egészének megjelentetését, mert bár az interneten tavaly hozzáférhető volt, a lakosság elenyésző hányada rendelkezik ilyen hozzáféréssel. Az sem kevésbé figyelemreméltó, hogy májusban szinte kizárólag romániai vonatkozású cikkek jelentek meg – összesen 12 –, melyek Bukarest aggodalmait, a magyar-román egyeztetéseket és az RMDSZ reakcióit taglalták. Olvashattunk a cseh, a szlovák, a román és a készülő ukrán státustörvényről is. Az, hogy az MKP politikusai a törvény végleges elfogadása előtt nem nagyon nyilatkoztak, több okra is visszavezethető. Egyrészt talán taktikai megfontolásból nem akartak – szerintünk helyesen – belefolyni a vitákba. Ez azzal magyarázható, hogy a szlovák parlament éppen májusra és júniusra tűzte napirendjére és tárgyalta meg azon fontos törvénytervezeteket és nemzetközi egyezményeket4, amelyek a szlovákiai magyarság nyelvi, kulturális fejlődése szempontjából rendkívül fontosnak bizonyulnak. Illetve az olyan jogszabályokat, amelyek nagy jelentőségűek a magyar régiók gazdasági felemelkedése és az önkormányzatiság megerősítése szempontjából. Ezek a tárgyalt időszakban joggal kerültek a figyelem középpontjába, némileg háttérbe szorítván a Magyarországon elfogadott státustörvényt.

Státusmagyarok

Ki a magyar? És ki a jó magyar? Mi az ún. „magyar kártya”? És mit jelent majd a magyarigazolvány? Lehet-e és kell-e törvények elfogadásával gondoskodni a határon túl élő magyar nemzetrészekről? Pszichológiai Nagy-Magyarország épül-e Trianon után először? Ezek a kérdések az elmúlt időszakban kisebb-nagyobb intenzitással nemcsak az újra szárnyait bontogató szlovák ellenzék köreiben rezonálnak, hanem a kormánykoalíció tagjai körében is, ahol az MKP koalíciós partner.

Az úgynevezett státustörvény nagy vihart kavart az elmúlt hónapokban a szlovák belpolitikában, és jelenleg is a figyelem középpontjában áll nemcsak a Magyarországgal szomszédos államokban (ahol magyar közösségek élnek), hanem egyre inkább az Európai Unióban is.

Az elutasító álláspont leginkább Romániában és Szlovákiában volt tetten érhető. Azon országokban, ahol a legnagyobb magyar közösségek élnek. Közben azért elmondható, hogy mindkét ország hasonló státustörvénnyel gondoskodik külföldön elő saját nemzetiségéről5, mégis elfogadhatatlannak tartják Magyarország kezdeményezését. Maga a román miniszterelnök hangoztatta, hogy Romániában az állami intézmények révén fogják megakadályozni a jogszabály alkalmazását.6

A törvényalkotók szerint a törvény Magyarország területén hatályos. Egyes szakértők szerint azonban az eredeti elképzelés alapján még a kérvények összesítését, és főleg az ajánlásokat hazai magyar társadalmi szervezetek tehették volna meg – és ez így lett volna Szlovákiában is –, ami igazolta volna a törvény exteritorialitását. Arról, hogy kik dönthetnek a magyarigazolvány kiadásáról, Bugár Béla még a törvény elfogadása előtt, a Kossuth rádiónak tett nyilatkozatában elmondta, hogy az MKP már májusban megbeszélést folytatott a Csemadokkal, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségével, a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetségével és a Szlovákiai Magyar Cserkészek Szövetségével, mivel ezeknek vannak országos szinten működő alapszervezeteik.7 „Ezek a szervezetek közösen alkothatnak olyan csúcsszervet, amely, ha a magyar fél számára is elfogadható lesz, a státusigazolvány megszerzéséhez szükséges ajánlásokat adhat ki. Nem lenne ugyanis szerencsés, ha ezt a feladatot a párt vállalná. Mindehhez azonban szükség van a végrehajtó rendelkezések elfogadására, mivel a státustörvényt az MKP egyfajta keretegyezményként kezeli.”8

A szlovákiai magyar politikusok nyilatkozataiban tapasztalható némi különbség a törvény fogadtatásával kapcsolatban. Azonban elmondható, hogy lényegében az egységes és pozitív reakciók domináltak. Érdekes viszont, hogy a törvényről alkotott vélemények túlnyomórészt általánosak voltak, és csak egy bizonyos vetületét hangsúlyozták a törvénynek. Bugár Béla, az MKP elnöke például fontosnak nevezte a státustörvényt, kiemelte viszont, hogy az „legalizálhatja a magyarországi munkavállalásokat“.9 Csáky Pál kormányalelnök viszont csak átmeneti megoldásnak tartja a munkavállalást. A valódi megoldást a magyarországi vállalatok által Szlovákiába telepített leányvállalatokban látja. Farkas Pál, az MKP OT elnöke szerint a „jogszabály elfogadása után is lesznek olyan kérdések, melyeket meg kell majd vitatni. További konzultációkra lesz szükség, például az ajánló szervezetek létrehozásának megfelelő formájában”.10 Ami a magyarigazolvány kiváltását illeti, kezdetben nem minden magyar képviselő volt meggyőződve szükségességéről. A törvény részletes áttanulmányozása után azonban nem látták okát annak, hogy ne éljenek a magyarigazolvány kiváltásának lehetőségével.

A státustörvény szlovák fogadtatása

Bár a szlovák miniszterelnök eleinte nem fogalmazott olyan élesen, mint román kollégája, a szlovák külügyminisztérium aggodalmának úgy adott hangot, hogy a készülő törvénnyel kapcsolatban többször is bekérette konzultációra a magyar nagykövetet.11 Mindeközben a szlovák külügyminiszter első nyilatkozataiban azt hangsúlyozta, hogy a törvény nem fogja rontani Szlovákia és Magyarország kapcsolatát. A szlovák külpolitikát értékelő éves jelentés parlamenti vitájában – mely mellesleg kizárólag a státustörvényről szólt – ellenzéki képviselők élesen bírálták a kormányt. Azt kifogásolva, hogy a magyar törvény durván beavatkozik Szlovákia belügyeibe, ezért a szlovák kormánynak cselekednie kellene. Eduard Kukan a bírálatra már úgy reagált, hogy a kabinet legfeljebb nemtetszésének adhat hangot.12

Június végére érezhető elmozdulás figyelhető meg a külügyminiszter hozzáállásában. Strassbourgban, az Európa Tanács parlamenti közgyűlésén valamennyi szlovák küldött, Duka Zólyomi Árpád MKP-s képviselő kivételével, a Kukan külügyminiszterrel való egyeztetés után és annak javaslatára aláírta a román küldöttek magyar státustörvényt kifogásoló indítványát. Noha az több pontatlanságot, csúsztatást és féligazságot tartalmazott.13 Eme hibás román beadvány támogatásából arra lehet következtethetni, hogy a szlovák politikusok vagy nem ismerkedtek meg a magyar státustörvény szövegével, vagy a szlovák kormány képtelen volt világos és egyértelmű állásfoglalásra helyezkedni a törvény megítélésében. Valószínűsíthető, hogy egyszerűbb és kényelmesebb megoldást választva átvették a román kifogásokat.

Ugyanakkor a magyar kormány sem volt felkészült a szlovák vagy román reagálásra, amelyet csak rontott a kétoldalú párbeszéd (tárgyalások) elmulasztása a törvényelőkészítő folyamatban. A magyar fél nem vette figyelembe, milyen érzékenyen érinti a törvény a szomszédos államok többségi nemzetét, ill. azok politikai reprezentánsait függetlenül attól, hogy ellenzéki vagy kormánypozícióban vannak-e. Szlovákiában is felerősödött a magyarellenes hangulat, mely végeredményben a parlamentben összekovácsolta szinte valamennyi szlovák párt képviselőjét.

A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) képviselői és elnökasszonya, Anna Malíková minden médiaszerepléskor élesen kritizálta a törvényt úgymond diszkriminatív jellege miatt, amely szerinte veszélyezteti Szlovákia szuverenitását és sérti a szlovákok érdekeit.14 Az viszont figyelmeztető, hogy az MKP partnereinek józanabbik része is státustörvény-ellenes pozícióba helyezkedett. Bizonyára sokan vannak, akik a közelgő parlamenti választásokra politikai tőkét szeretnének kovácsolni maguknak a státustörvény miatti feszültségből. Az viszont már nehezen értelmezhető, ha például František Mikloško kereszténydemokrata politikus – aki nemrég éppen Eszterházy díjban részesült – a lélektani Nagy-Magyarország építésének veszélyét látja a törvényben.15

Ján Fígel, a Szlovák Külügyminisztérium államtitkára a jogszabályt nem tartja modern, európai megoldásnak, mivel ez szerinte egy lépéssel visszaveti a két ország kapcsolatát. A külügyi államtitkár kifejtette azt is, hogy Szlovákia csakis a szlovák törvényeket és a ratifikált nemzetközi szerződéseket fogja alkalmazni saját területén.16 Mikuláš Dzurinda szerint a státustörvény „igaz, hogy nem jó és nem teljesíti az EU jogi követelményeit, mégsem érinti majd de facto Szlovákiát, mivel Szlovákia hamarabb lesz EU-tag, mint ahogy Magyarország érvényesíteni tudná a törvényt”.17 Mindenesetre a törvényt keretegyezményként fogja fel, mely további végrehajtó rendeletek nélkül nem alkalmazható. Azt is többször hangsúlyozta, hogy a nacionalista hangulat szítása nem járható út Szlovákia számára, ezért további higgadt párbeszédet kezdeményez partnerével, s ez végső soron megoldaná a nyitott kérdéseket.18

A törvény szlovákiai fogadtatása felemásra sikeredett. Egy-két kevésbé kritikus szlovák véleményen túl, egyedül az MKP számára volt elfogadható. Azok pedig, akik ezt objektíven, elfogulatlanul meg tudták volna ítélni, inkább hallgattak. Hiszen a közelgő választási kampányban az ilyen jellegű kiállás Szlovákiában nem sikeres propaganda. A vélemények megegyeztek abban, hogy ezt a jogszabályt keretegyezményként kell értelmezni, ezért szükséges lesz megvárni a végrehajtó rendeletek megszületését. Ezt követően válnak ismertté a törvény alkalmazhatóságából származó konkrét előnyök.19

2. A státustörvény hatálybalépését megelőző, illetve az azt követő időszak politikai eseményei

A fentiekből talán érzékelhetővé vált, milyen volt a státustörvény kezdeti fogadtatása a szlovákiai politikai elit körében. A státustörvény elfogadását követő nyári időszak különösebb viták nélkül telt el. Sokatmondó, hogy a szlovák és a magyar fél hivatalos tárgyalásai a státustörvénnyel kapcsolatban valójában csak októberben kezdődtek el, két hónappal a státustörvény hatályba lépése előtt. Ezután tárgyalások sora kezdődött arról, milyen konkrét kifogásai vannak a szlovák félnek a törvénnyel kapcsolatban. A tárgyalások lebonyolításáért szlovák részről Jaroslav Chlebo, a külügyminisztérium államtitkára volt a felelős. Első ízben Pozsonyban egyeztetettek a felek. A folyamat kezdetétől megfigyelhető bizonyos szereposztás a szlovák politika reprezentánsai között. Míg a kemény vonal képviselőjének az államtitkár számított, addig a mérsékeltnek Kukan külügyminiszter. A kormány, Dzurindával az élén januárig nem vállalt szerepet a kérdés rendezésében. A két külügyi államtitkár első egyeztető találkozójára csak 2001. november 22-én került sor. Ezt az időszakot a pozíciók elfoglalása jellemezte. November végére a vita átterjedt a szlovák törvényhozás talajára. A parlament külügyi bizottsága a szlovák diplomácia tárgyalási pozíciójának megerősítése okán egy nyilatkozatot fogadott el a státustörvény ellenében. Az egyes politikai pártok 2002 januárjától foglaltak állást a státustörvénnyel kapcsolatban.

A tényleges vita a törvény életbelépésétől, illetve a státusirodák működésének kezdetétől éleződött ki, és vett egyre nagyobb fordulatokat.

3. A státustörvény szükségessége – Magyarország szemszögéből

A státustörvény 2002. január 1-jén lépett érvénybe. Szlovákiában a státustörvényről – a törvény életbelépéséig – a közvéleménynek nagyon hiányos ismeretei voltak, mivel a sajtó tárgyilagosan keveset foglalkozott vele, holott a szlovák külügy már 2001 nyarán tiltakozásának adott hangot a Magyarországon készülő törvénnyel kapcsolatban. Az MKP-ban minden valószínűség szerint folyt a vita arról, hogyan alkalmazható majd Szlovákiában a törvény, de ez nem kapott kellő hangsúlyt a sajtóban. A figyelem 2002. január 1. után fordult a státustörvény felé, azután, hogy az életbe lépett, és beindult az úgynevezett státusirodák működése. Ekkor lépett színre a Szövetség a Közös Célokért társulás is, és így a szlovákiai sajtó törvényszerűen összekapcsolta ténykedését a státustörvénnyel. Holott a Társulás elnöke azt állította, hogy a szervezet megalapításának igénye már évekkel ezelőtt felmerült, és meg is fogalmazódott. Eredeti célként a szlovákiai magyar oktatásügy és közművelődés fejlesztését tűzték ki, ám eddig nem valósult meg ez a célkitűzés.

A törvény megalkotói már 2001. március 21-én egy tévévitában kimondták, mi is a jogszabály valódi célja. A Magyar Televízió Aktuális c. műsorában Németh Zsolt külügyi államtitkár magyarázta el, hogy a magyar nemzetnek lelki értelemben kell egyesülnie. A folyamat 1996-ban a magyar–magyar csúccsal kezdődött, és 1998-ban folytatódott a MÁÉRT tanácskozásával. Először itt fogalmazódott meg a státustörvény gondolata, miszerint ez újraszövi a szétszakadt jogi szálakat. Az alkotók azt remélik, hogy ezáltal az emberi és gazdasági kapcsolatok is elmélyülnek. „A magyar–magyar kapcsolatok erősítése a magyar államigazgatás számára kötelező feladat lesz”, mert – Németh szerint – „a határon túli magyarok rendkívül nagy várakozással tekintenek a törvény elé”. Az Orbán-kormány szerint meg kellett adni az esélyt a határon túli magyaroknak, hogy egy új minőségi kapcsolatot alakíthassanak ki Magyarországgal.

Az eredeti elképzelés szerint a határon túli magyar szervezeteknek ki kellett volna alakítaniuk egy szűrőrendszert annak meghatározására, ki a magyar, vagyis ki igényelheti és kaphatja meg a magyarigazolványt. Egy kétszintű elbírálást kellett volna érvényesíteni: egyet az ún. státusirodákban a határon túl, egyet pedig a Magyar Belügyminisztériumban.20 Azonban a Velencei Bizottság ajánlását figyelembe véve a határon túlról érkező ajánlásoktól elállt a magyar fél.21 Ezt követően az irodák csak tanácsadó, tájékoztató és közvetítő szerepet kaptak.22 Az egyes kérelmezőknek ezt követően saját belátásukra lett bízva, mely megjelölt kritérium alapján vállalják magyar nemzetiségüket, magyarságukat, ami feljogosít a magyarigazolvány megszerzésére (magyarnyelvtudás, magyar szervezet nyilvántartott tagja, az egyház magyarként tartja nyilván, illetve a lakóhelye szerinti államban magyar a nemzetisége).23

4. A Szövetség a Közös Célokért kialakulásának körülményei (SZKC)

Szlovákiában a státustörvényre vonatkozó legélesebb kritika minden bizonnyal a – jogszabályt végrehajtó – SZKC működésével kapcsolatban fogalmazódott meg. A Szövetség az „exteritorialitás megtestesítőjeként” jelenitődött meg a közvélemény előtt a szlovák politikusok által. Az egész szlovákiai politikai spektrum főként a Szövetség által létrehozott státusirodák működésének jogszerűségét vonta-vonja minduntalan kétségbe. Ráadásul a Szövetség betiltására is történt kísérlet.24 Az ellenzék, de egyes kormánypártok is törvényekkel szándékozták – eddig sikertelenül – betiltatni az SZKC-t, de bírósági feljelentést is tettek a Szövetség ellen. A heves tiltakozásokon túl az SZKC megalakulásával és működésével kapcsolatban jogosan merülnek fel kérdőjelek. Felvetődik, hogy az SZKC – és az általa működtetett státusiroda-hálózat – tevékenysége jelenti-e a státustörvény leggyengébb láncszemét.

2001 májusában az MKP tárgyalt a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége, a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége , a Csemadok és a Cserkésszövetség képviselőivel egy olyan csúcsszerv létrehozásáról, mely a magyarigazolványhoz szükséges ajánlásokat adná ki. Az SZKC-t 2001. november 29-én jegyezték be, de csak 2002. január 1-jén lépett színre, a kedvezménytörvény hatályba lépésével egy időben. Az első iroda 2002. január 8-án nyílt meg Dunaszerdahelyen, majd fokozatosan a többi Komáromban, Galántán, Érsekújvárott, Léván, Losoncon, Rimaszombatban, Rozsnyón, Kassán és Királyhelmecen. Az utolsó iroda Pozsonyban nyílt meg 2002. január 28-án. Az irodákat minden helyszínen valamely magyar szervezet vagy intézmény székházában rendezték be (Csemadok, Magyar Házak, Cserkésszövetség, Együttélés).

Az irodák működési költségeit teljes mértékben a magyar állam fedezi. Például a bérlő szervezeteknek járó bérleti díjat, ami negyedévenként kb. 25 ezer Sk. Az irodákat a legmodernebb számítástechnikai berendezéssel szerelték fel, szintén a magyar állam hozzájárulásával. A munkatársak kiválasztása az alapító szervezetek ajánlására történt, nem pályáztatás útján választották ki őket. Előkészítésük és folyamatos képzésük Magyarországon zajlott. A munkahely bizalmi állásnak számít, mert személyi adatokhoz jutnak hozzá az alkalmazottak. Minden egyes munkatárs magyarországi kódot kapott, eszerint vannak nyilvántartva a Magyar Belügyminisztériumban. A munkatársak a kérdőívek kitöltésében segítik a kérelmezőket, és tájékoztatást adnak a státustörvény nyújtotta kedvezményekről.

A kezdeti elképzelés, mely szerint az irodák ajánlásokat fogalmaznának meg, a belpolitikai nyomás okán annyiban módosult, hogy a kérelmezőnek saját magának kell bejelölnie, mely feltételeknek felel meg, melyek alapján érzi magát a magyar nemzethez tartozónak.

Az érintettek cáfolják, hogy az irodák és maga az SZKC csupán az igazolványok kiadása céljából jött volna létre, de nem is tagadják hogy az első hónapokban főleg erre a tevékenységre összpontosítottak.

Bár 2002. január 4-én Mézes Rudolf, az SZKC elnöke a Magyar Rádiónak adott nyilatkozatában azt mondta, hogy „a társulás megalapításának az igénye már korábban felmerült, és 2000-ben meg is fogalmazódott egy magyar művelődési mozgalom beindítása. Ekkor egyezett meg először a Társulást megalakító öt szervezet a közös feladatok – a szlovákiai magyar oktatásügy és közművelődés – koordinálásában”. Bár az SZKC eddigi tevékenysége ettől pillanatnyilag még jelentősen eltér.

Az SZKC 2002. február 23-án tartott közgyűlésén értékelték a Társulás addigi munkáját, és megállapították, hogy ez erős politikai nyomásnak van kitéve, ami olvasatukban negatív hatással van a magyarigazolvány iránti érdeklődésre.25 A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy az ellenséges hangulat csak az egyik összetevője a kis érdeklődésnek. Valószínűsíthető, hogy a főképp medializált kedvezmények nem annyira vonzóak a szlovákiai magyarok számára, mint például a romániai magyaroknak (az utazási kedvezmények, a három hónapos munkavállalás). A bizalmatlanság oka lehet a személyi adatok kiszolgáltatása – ez máig nem megoldott probléma –, illetve egyes szlovákiai politikusok által hangoztatott lehetséges szankcionálás (családi pótlék, illetve szociális segély megvonása, a kedvezmény megadóztatása, illetve a munkahely elvesztése). Utóbbiak inkább a középnemzedéket befolyásolják döntésében, elsősorban egzisztenciális okok miatt. A jelenség regionális szinten is megfogható, főképp a nagyobb munkanélküliséggel sújtott területeken (Rozsnyó és vidéke). A kérelemmel járó minimális költségek is (pl. fénykép) olykor már komoly kiadást jelentenek a családoknak, ezért további megfontolás tárgyává válik a magyar igazolvánnyal kapcsolatos további utánajárás.26 Például a kész igazolványért valamely magyarországi megyeszékhelyre kell utazni.

A szlovák–magyar nyelvhatáron a vegyes házasságok is befolyással vannak a magyarigazolvány iránti alacsony igényre. Sokszor nem eldöntött, hogy a szlovák házastárs igényt tart-e a hozzátartozói igazolványra (eddig a kérelmezők mindössze 1%-a igényelte a hozzátartozói igazolványt). A bizonytalanság másik oka lehet, hogy nem egészen tisztázott a hozzátartozóknak nyújtott kedvezmények köre sem.

5. A kedvezmények

A törvényalkotók abból indultak ki, hogy a magyar társadalom 60%-a támogatná azt a kezdeményezést, hogy a határon túli magyarok Magyarországon jogokat és kedvezményeket kapjanak, saját hazájukban pedig támogatást. A magyar társadalom 30%-a ezzel szemben ellenzi a határon túliakkal szemben alkalmazandó ilyen jellegű pozitív diszkriminációt.27 A gazdasági indok az volt, hogy Magyarországon 60-70 ezer ember dolgozik feketén, ennek túlnyomó többsége határon túli magyar (romániai, és ukrajnai), és így a törvény legalizálná a munkavállalást. A magyar gazdasági fejlődésnek a munkaerőhiány szabhat gátat a közeljövőben, hiszen jelenleg csaknem százezer betöltetlen munkahely van Magyarországon.28 A magyar költségvetésnek legális bevételt jelentenének a legális munkavállalók. Ugyanakkor a törvény a külföldiek esetében nagyon szigorú, csak alapos munkaerő-piaci felmérés után alkalmazható. A munkavállalási engedély a státustörvény szerint csak három hónapra adható ki, indokolt esetben meghosszabbítható további három hónappal.

Az eredeti elképzeléseknek azonban ellentmond az eddigi gyakorlat. Szlovákiában eddig minimális érdeklődés mutatkozott a munkavállalás iránt (8 kérelmező). A három hónapos munkavállalás ugyanis egyrészt nem oldja meg a munkanélküliek helyzetét, másrészt a bonyolult ügyintézés sem készteti a hosszasan munkanélkülieket arra, hogy Magyarországon munkát keressenek. Arról nem is beszélve, hogy ez a lehetőség elsősorban a képzetlen munkaerőt vonzza, és ad neki lehetőséget, miközben a kereseti különbség nem sokkal különbözik a szlovákiaitól, aminek legalábbis Szlovákiában nincs motiváló hatása. Ezért valószínű, hogy a jövőben sem kell jelentős munkaerő elvándorlástól tartani. A szlovák fél kifogásai nem is elsősorban erre vonatkoztak, hanem a törvény egy másik passzusára. Nevezetesen arra a gyermekenkénti húszezer forintos támogatásra, amelyet azok a határon túli magyar családok kapnának, amelyek legalább két gyermeküket magyar iskolába járatják. Az Orbán-kormány erre 4 milliárd Ft-ot szándékozott elkülöníteni a költségvetésből.29 A szlovák fél kifogásai miatt azonban a családoknak már pályázat útján kell igényelniük a családi támogatást. A törvénynek ez a kedvezményformája csak 2002 szeptemberétől, a következő tanév kezdetétől lesz érvényes, és alkalmazható, ezért még kérdéses, mennyiben ért egyet a jelenlegi struktúrával a szlovák fél.

A státustörvény kedvezményezettjeinek következő célcsoportját a pedagógusok és diákok alkotják. Feltételezések szerint Szlovákiában a pedagógusigazolványt 30 ezren váltják majd ki, ám ez csak a magyarigazolvánnyal együtt lesz érvényes. Magyarországon a pedagógusok eddig semmiféle külön kedvezményben nem részesültek, ilyet először a határon túli magyar pedagógusok kaphatnak. Ezek elsősorban utazási kedvezmények lesznek (50%-os engedmény), illetve szakkönyvvásárlási kedvezmények. Ezek a kedvezmények az általános és középiskolai pedagógusokra és az egyetemi oktatókra vonatkoznak. Ezentúl magyarországi szakmai továbbképzésben csak azok a pedagógusok vehetnek részt, akik a törvény hatálya alá esnek. Konkrét adat még nincs arról, hány pedagógus veszi igénybe ezt a lehetőséget, mivel a törvény erre vonatkozó rendelete csak 2002. március elején lépett érvénybe.

A diákkártyák nyújtotta kedvezmények azonosak lesznek a magyarországi diákokat megillető kedvezményekkel: a kedvezmény (67%-os) utazásra, illetve kulturális intézmények látogatására vonatkozik. Ez utóbbi esetben a dolog szépséghibája az, hogy a kulturális kedvezmény megítélése a fenntartótól függ, aki lehet az állam, az önkormányzat vagy magánszemély. Ezért a kedvezmény mértékének meghatározása az egyes fenntartók szabad akaratán múlik, és ezt a törvényalkotó sem tudja befolyásolni. A várakozások szerint kb. 150 ezer diák veszi igénybe majd ezt a lehetőséget, ám ez a rendelet is csak márciustól érvényes, ezért még nem lehet mérni a diákkártyák iránti valós érdeklődést.30

A státustörvény alapgondolata a szülőföldön való maradás támogatása. Az eddigi tapasztalat azt mutatja, hogy a Magyarországon tanuló, határon túli magyar fiataloknak csak a 10%-a tért haza szülőföldjére. Ez jelentős agyelszívást jelent a határon túli magyar közösségek esetében. Ezt kívánja a törvény megakadályozni a szülőföldi oktatási támogatással, melynek keretében tankönyv- és taneszköz-támogatást, ill. nevelési támogatást kaphatnak a családok. Az otthoni felsőoktatási intézményekben tanulók ösztöndíj-támogatásban részesülhetnek. A potenciális érdeklődők száma 60-90 ezer lehet, de ezt a támogatást is csak a magyarigazolvány tulajdonosai vehetik majd igénybe.31 Ezt a támogatást az Apáczai, ill. az Illyés Közalapítványnál lehet megpályázni.

6. Magyarigazolványok: Kinek és miért?

A törvény hatályba lépésétől áprilisig Szlovákiában mindössze 30 ezren kérvényezték a magyarigazolványt, ami a szlovákiai magyarság 5%-át teszi ki.32 A pedagógusigazolvány és a diákkártyák intézése csak márciusban kezdődött el, ezért az érdeklődés valós nagysága majd az őszi hónapokban mérhető. Ez az alacsony arány a törvény negatív politikai fogadtatásával, a törvény hiányos ismeretével, és a végrehajtási rendeletek késésével egyaránt magyarázható. Ám nem kizárt, hogy a magyarországi kormányváltást követően megszületik a két ország közötti megállapodás a törvény alkalmazhatóságáról, és ez az érdeklődés növekedését fogja jelenteni minden téren.

A magyarigazolvány-kérelmek intézését a státusirodák vállalták fel. Az első területi iroda 2002. január 10-én nyílt meg. Ezt követően sorjában nyíltak meg az irodák a kiválasztott helyszíneken. Január végéig kialakult a 11 területi irodából álló teljes irodahálózat. Az irodák felszerelése és a munkatársak kiképzése magyarországi pénzforrásokból történt.33 Az irodák helyszínének a kiválasztása politikai és nemzetiségi hovatartozást sugall.

Az irodák megnyitása meglepetésszerű volt, ugyanúgy, mint a Szövetség megalapítása. Talán éppen a várható támadások miatt a nyilvánosság kizárásával zajlott a folyamat. Nem volt nyilvános a munkatársak kiválasztása sem, amint arra már az előzőekben utaltunk. A 11 irodának 33 alkalmazottja alapos felkészítésben részesült, főleg Magyarországon.34 Valószínűleg komoly szakmai, kommunikációs, és pszichológiai tréningen mentek keresztül, ahol elsajátíthatták a pozitív meggyőző technikák és érvrendszer alkalmazását, amelynek segítségével pozitív propagandát kifejtve minél több szlovákiai magyart kell az ügynek megnyerniük. Az általuk használt érvelés nem kirekesztő, hanem befogadó, (lásd a hozzátartozói igazolványok propagálása).35 Feladatuk a bizonytalankodók meggyőzése, és a státustörvényből származó előnyök ismertetése.

A helyszíneket meglátogatva egyrészt az irodai alkalmazottak munkakörét térképeztük fel, másrészt a magyarigazolványt igénylők motivációját vizsgáltuk, illetve tájékozottságukat a státustörvény nyújtotta kedvezményekről.

Első ízben január végén (2002. január. 29) látogattuk meg Nyugat-Szlovákia négy területi irodáját Dunaszerdahelyen, Komáromban, Galántán, Érsekújvárott, és a pozsonyi központi irodát.

Az alkalmazottak elmondása szerint az érdeklődés az első napokban hatalmas volt. Naponta átlagosan 100 kérvényt fogadtak. Dunaszerdahelyen az iroda megnyitásától kezdve 1500 kérvényt adtak le, Komáromban 400-at, Érsekújvárott 900-at.

Az irodák munkatársai szerint az érdeklődők általában nem rendelkeznek elegendő információval, ezért gyakran kell elmagyarázni a törvény lényegét. A tapasztalat szerint az érdeklődőkre egyfajta generációs megoszlás jellemző: az idősebbek érzelmi okokból, a fiatalabb nemzedék a kedvezmények miatt kívánja kiváltani a magyarigazolványt.36 Az érdeklődőkre hatással van a szlovák belpolitikai helyzet: az egyes pártok képviselőinek nyilatkozatai elbizonytalanítják az embereket. Sokakat arról is meg kellett győzni, hogy személyi adataikat bizalmasan fogják kezelni az irodák, majd a magyar nagykövetség, végül a magyar állam. Induláskor az irodák munkatársai csak a státustörvény kivonatára tudtak hivatkozni, mivel a többi információs anyagok többsége, illetve a végrehajtási rendeletek még csak készülőben voltak. Mára nagy részük elkészült. Mint megtudtuk, február elsejétől bővül a státusirodák munkatársainak hálózata az úgynevezett külsősökkel, akik részben önkéntesen, részben alkalmazottakként végzik munkájukat a területi irodákon kívül eső falvakban.37 Feladatuk felkeresni és tájékoztatni az itt élőket a státustörvény nyújtotta kedvezményekről, és segíteni az érdeklődőket a nyomtatványok kitöltésében. A Szövetség bizalmi feladatként38 kezeli ezt a munkát, és elvégzéséhez a helyszíneken a közösség által elfogadott köztiszteletben álló embereket keresett (pedagógusokat, iskolaigazgatókat, polgármestereket).39

A magyarigazolványt kérelmezőkkel a helyszíneken (státusirodákban) folytatott beszélgetésekből a következő tapasztalatok származnak:

– Az érdeklődők többsége tájékozatlan a törvény nyújtotta kedvezményekről

– Az idősebb nemzedék viszonyulása a magyarigazolványhoz érzelmi alapú: a magyar nemzethez való tartozás szimbólumát látják az igazolványban, a kedvezményekre nem tartanak igényt, erkölcsi elégtételt látnak benne. („emlék az unokáknak, valaki befogad” )

– A fiatalok részben a munkavállalás lehetőségét keresik, ezért érdeklődnek a magyarigazolvány iránt. De vannak téves elképzelések is, például, hogy a magyarigazolvány a magyarországi letelepedést segíti elő, illetve hogy gyorsítja a magyar állampolgárság megszerzésének folyamatát.

– A pedagógus- és diákigazolvány iránt érdeklődőket ebben az időszakban még elutasították azzal az indokkal, hogy a részletek még nem ismertek (végrehajtási rendeletek)

– A középnemzedék érdeklődése visszafogott, mérlegelő. Az érintettek pontosabb, konkrétabb információkra vártak, tekintettel a Szlovákiában elhangzott fenyegetésekre, amelyek a családi pótlék, illetve a szociális segély megvonására, sőt még az állás elvesztésére vonatkoztak. Ez a csoport azt is mérlegeli, milyen hátránya származhat abból, ha kiváltja a magyarigazolványt. Ezért sokan még gondolkodási időt kértek

– A vizsgált időszakban a hozzátartozói igazolvány iránti érdeklődés elenyésző volt.

Másodízben április első dekádjában (2002. április 7–9.) jártuk végig a közép- és kelet-szlovákiai területi irodákat (Kassa, Rozsnyó, Rimaszombat, Losonc, Léva). Ebben az időben összesen 30 627 kérelmet tartottak nyilván a magyar nagykövetségen. Ebből Kelet-Szlovákiából (Királyhelmec, Kassa, Rozsnyó, Rimaszombat) 7500-at, Nyugat-Szlovákiából (Dunaszerdahely, Komárom, Galánta, Érsekújvár, és Pozsony) pedig 23 127-et. Mivel márciustól már igényelhetők voltak az úgynevezett járulékos igazolványok is, felmértük az irántuk megnyilvánult érdeklődést. E szerint egy hónap alatt 336 pedagógusigazolvány-kérelem, 459 diákigazolvány-kérelem, és mindössze 8 oktatói kártya iránti kérelem érkezett az irodákhoz.

Összehasonlítva a két hónappal korábbi tapasztalattal, leszögezhető, hogy a státusirodák munkatársai komoly felvilágosító munkát végeztek részben saját munkahelyükön, részben a terepen. Az érdeklődők már sokkal tájékozottabbak voltak a státustörvény nyújtotta kedvezményekről, mint azt a korábbiakban tapasztaltuk. Kiépült és működik a külső munkatársak hálózata is. Irodánként átlagban 10-13 külső munkatárs segíti a tájékoztatást, a nyomtatványok terjesztését, illetve a kérelmek begyűjtését. A szlovákiai politikai helyzet továbbra is hatással van az emberek döntésére, ezért az irodák munkatársainak továbbra is úgymond felvilágosító munkát kell végeznie (nem veszélyeztetheti a magyarigazolvány kiváltása a munkahelyüket, illetve a különböző állami segélyeket). A tájékoztatás aprólékosabb lett, mert az irodák különböző szórólapokkal, prospektusokkal, és különböző információs anyagokkal propagálják saját tevékenységüket különféle kulturális, és társadalmi rendezvényeken. Talán ennek köszönhetően nőtt oly mértékben az önkéntes aktivisták köre, hogy mára egy jól működő hálózatról beszélhetünk, amelynek a tagsága meghaladja a száz főt is.

Az irodák munkatársai nagyon aktívak, agilisak, szinte korlátlan munkaidőben dolgoznak: az esti és a hétvégi kiutazásokat a munkájuk részének tekintik. Bizonyára ennek megvan a megfelelő anyagi motivációja, és nem korlátozottak a költségek sem. Az iroda munkatársai nagyon jól képzettek, azonos érvrendszert használnak. Viszonylag gyorsan (2 hónap) kialakult a külső munkatársak hálózata, úgymond megbízható emberekből,40 főképp a Szövetséget alkotó szervezetek munkatársaiból, aktivistáiból (Csemadok, MKP, pedagógusszövetség), de a szervezőmunkába bevonták az egyházat, a polgármestereket, a pedagógusokat és az iskolaigazgatókat is. Az irodák ez ideig kizárólag a kérelmek összegyűjtésével és továbbításával foglalkoztak, illetve újabban ehhez a fő feladathoz próbálnak társítani újabb feladatokat. Pl. tanácsadás a női vezetéknevek magyarításában, illetve, új felmérést indítanak a szlovákiai magyar családok állapotáról.

Általánosságban elmondható, hogy az emberek viszonya a magyarigazolványhoz jelentősen nem változott a kezdetekben tapasztaltakhoz képest. Dominál az érzelmi ok, sokan lelki-erkölcsi támasznak érzik a dokumentumot, az együvé tartozás jelképét látják benne és a közös magyar hazát jelenti számukra az igazolvány („a magyar szent korona fog össze bennünket”, „elteszem ezt a könyvet, és magyarnak érzem magam”, „végre már nem vagyunk megtűrt vendégek Magyarországon”, „jó érzés”). Az időseket a kedvezmények nem érintik, és nem is érdeklik. A fiatal nemzedéknél továbbra is a munkavállalás lehetősége a mérvadó, és az utazási és egyéb kedvezmények motiválják őket (pl. kereskedelmi jellegű kedvezmények). Bizonyos tévhitek is élnek körükben, például hogy az áttelepülést, tartós munkavállalást, tandíjmentes magyarországi továbbtanulást biztosít majd számukra a magyarigazolvány.

A szlovák–magyar nyelvhatáron az irodák alkalmazottai főleg azt az érvet hangsúlyozzák „kampányolásuk” során, hogy a magyarigazolvány nem kirekesztő jellegű (lásd hozzátartozói igazolvány), és elve, hogy összetartsa azokat a családokat is, ahol a házastársak különböző nemzetiségűek. Tapasztalatuk szerint ugyanis a hozzátartozói igazolványt kérelmezők száma messze elmarad az előzetes várakozástól, pl. ott, ahol tipikusak a vegyes házasságok (Léva) is csak a kérelmezők 4,6%-a élt ezzel a lehetőséggel.

Az irodákat sehol sem érték atrocitások a szlovákok részéről, a munkatársak szerint a helyi szlovák sajtót is sikerült meggyőzniük jó szándékukról.41 Nem igazolódott be az a szlovák részről megfogalmazott félelem, hogy a magyarigazolvány nyújtotta kedvezmények okán a romák nagyszámban magyar nemzetiségűnek fogják magukat vallani. Ez a feltevés még a romák által legsűrűbben lakott vidéken (Rimaszombati, Rozsnyói, Losonci, Királyhelmeci járás) sem volt helytálló. A tapasztalat szerint a romákat nem érdeklik a kínált kedvezmények, mert külföldi utazásaik célja általában nem Magyarország.

Befejezésként elmondható, hogy az első körbejáráskor az irodai alkalmazottak részéről jelentős bizalmatlanság nyilvánult meg a „kíváncsiskodókkal” szemben. Akik munkájuk és az iroda működése iránt érdeklődtek, azokkal szemben szinte kivétel nélkül kétkedők és elutasítók voltak. Két hónap elteltével ez a viselkedés megváltozott, és ezt felváltotta egyfajta határozottabb és meggyőzőbb fellépés.

Egyes irodai alkalmazottaknál megmaradt a bizalmatlanság, például olykor nem akartak konkrét számadatokkal szolgálni.42 A megkérdezettek közül nagyon meggyőzőek voltak az úgynevezett külső munkatársak, akik a terepen több emberrel dolgoznak, a tétovázókkal vagy határozatlanokkal szemben azonban készek – megfigyelésünk szerint – a meggyőzés során egyfajta szelíd erőszakot alkalmazni, ami hatékonynak bizonyult. Az igazolványt nem igénylők, az irodák munkatársai szerint, nem merik vállalni a magyarságukat, így nem is képviselhetik a jövőben hitelesen a magyar közösséget. Ugyanakkor elismerik, hogy mindenkinek jogában áll önállóan dönteni a magyarigazolvány kérdésében.

7. Kormányváltás Magyarországon

A státustörvény első fejezete a magyarországi választásokkal, illetve az Orbán-kormány távozásával lezárult. 2002. május 23-án Orbán Viktor távozó miniszterelnök megtartotta Budapesten utolsó, nemzetközi sajtótájékoztatóját. Ezen bejelentette, hogy a Dzurindával kötött barátság oltárán nem hajlandó feláldozni a státustörvényt. A szlovák rádiónak nyilatkozva elismerte, hogy a kezdeti jó viszony megromlott. Szerinte azért, mert van közöttük egy lényeges véleménykülönbség, ami nem az egész törvényre vonatkozik, csupán annak egy pontjára, az oktatási támogatásra. Ez ellen van a szlovák félnek komoly kifogása. Orbán szerint e támogatás megadása olyan fontos cél, amelyről nem mondhatnak le semmilyen barátság kedvéért. Orbán arra kérte Medgyessy Péter leendő kormányfőt, hogy kormánya se mondjon le róla, mert a Kárpát-medence a magyar nemzetstratégia szívügye. Orbánnal ellentétben Martonyi János leköszönő külügyminiszter – ugyancsak az utolsó sajtóértekezletén – beismerte, hogy a státustörvény kérdésében nem jól tárgyaltak a szomszédokkal, és azokat nem tudták megnyerni az ügynek.43

A felálló új kormány ezt szeretné orvosolni. Kovács László kijelölt magyar külügyminiszter, 2002. május 23-án, brüsszeli tárgyalása során kijelentette: „Az új kabinet átértékeli a státustörvény kérdését, s a Szlovákiával támadt vitában olyan megoldást keres majd, amely megőrzi ugyan a státustörvény eredeti céljait, ugyanakkor elfogadható lesz a szlovák kormány számára is. Magyarországnak és a régió minden országának érdeke ugyanis a kapcsolatok normalizálása, és a kialakult feszültség enyhítése”.44 Kovács a megoldás alatt a törvény bizonyos kiegyensúlyozását vagy a kétoldalú megállapodást érti. Az új megoldásnak négy feltételt kell teljesítenie: meg kell őriznie a törvény eredeti céljait, a magyarországi és a szomszédos országokban élő magyarok érdekeit kell szolgálnia, összhangba kell hozni az európai normákkal – a velencei bizottság ajánlásai alapján –, és végül, de nem utolsósorban elfogadhatóvá kell tennie a szomszédos országok kormányai számára. Kovács László szerint egyformán fontos valamennyi feltétel.

Melléklet: Kronológia

Az alábbiakban kronológiai sorrendbe szedtük a hazai politikai eseményeket, melyek meghatározóak voltak a státustörvény Szlovákiai fogadtatásában.

Szlovák Külügyminisztérium:

2001. október 31-én: Jaroslav Chlebo külügyi államtitkár és Szabó Tibor, a HTMH elnökének pozsonyi találkozója. Mind Chlebo, mind Szabó szerint is sikeres volt a megbeszélés. Szabó arról tájékoztatta az államtitkárt, hogyan jut célba a támogatás, milyen lesz a magyarigazolványok kiadásának rendje, milyen szerepet töltenek be a határon túli társadalmi szervezetek a törvény végrehajtásának előkészítésében

November 6-án: Chlebo sajtótájékoztatója: Magyarország mérlegelhetné a státustörvény módosítását, mely szerinte ellentétes a nemzetközi joggal. A külügyminisztérium nem szemlélheti passzívan a szlovák állampolgárok társadalomból való kiválását. A Velencei Bizottság a szlovák kétségeket igazolja. Ha nem tudnak megegyezni Magyarországgal, Szlovákia panasszal fordul az EBESZ-hez és az ET-hez.

November 22-én: Chlebo és Németh Zsolt, magyar külügyi államtitkár első hivatalos találkozója Pozsonyban, ahol 3 pontban egyeztek meg.

1. Budapest megküldi Pozsonynak a héten elfogadandó végrehajtási rendeleteket (ez nem történt meg, mert nem fogadták el őket)

2. Pozsony megfogalmazza az általa sérelmezett, ill. kifogásolt pontokat (ezt 5 hónapos késéssel kapta meg a szlovák külügytől a vegyes bizottság, 2002. április 18-án)

3. Egy közös szakértői csoport egységesíti a nemzetközi jogi normák eltérő értelmezését (Velencei Bizottság döntése. Ez a csoport a mai napig nem állt fel)

December 1-jén: eddig várakozó álláspontra helyezkedtek a felek. A szlovák külügy ekkor kikérte Budapesttől a magyar nyelvű végrehajtási rendeleteket, azzal az indokkal, hogy az angol verzióban eltérések lehetnek

2002. január 9-én: Lőrincz Csaba magyar helyettes külügyi államtitkár látogatása Pozsonyban. Azt mondta, hogy nem tartja kizártnak a románokkal megkötötthöz hasonló egyezményt. A szlovák fél nem reagált, illetve kizártnak tartotta ezt a lehetőséget.

Lőrincz Csaba két javaslata:

1. Egy szlovákiai alapítványnál pályázzák meg az oktatási támogatást a szlovákiai magyar szülők.

2. A Szlovák-Magyar Vegyes Bizottság felügyelje a törvény működését és végrehajtását.

Érdemben a szlovák fél ezekre nem válaszolt. Az első javaslatot a szlovák fél elutasította, a másikkal egyelőre ott tartanak, hogy a Bizottság csak a törvény szövegét fogja tanulmányozni.

Lőrincz Csaba megígérte a szlovák félnek, hogy minden végrehajtási rendeletet megküldenek Pozsonynak. A szlovák fél „bona fidé” módon viszonyul a magyar fél ígéretéhez.

Január 15-én: Eduard Kukan szlovák külügyminiszter sajtóértekezleten jelentette be, hogy a fennálló helyzetet nem a szlovák fél idézte elő, ezért Magyarországon kell a megoldást is megtalálni. A külügy tárgyalási stratégiája érvényesíteni a szlovák érdekeket. Nem politikai, hanem szakértői szintű tárgyalásokon kell megoldani a problémát. A szlovák–magyar viszony jó volt ebben az időben.

Január 23-án: Chlebo Budapesten tárgyalt partnerével, Németh Zsolttal. Másnap Pozsonyban sajtóértekezleten közölte, hogy 10 napon belül aláírhatnák a románhoz hasonló egyetértési nyilatkozatot. Ebbe belefoglalnák a szlovák kifogásokat és hangsúlyoznák a Visegrádi együttműködés fontosságát. A szlovák fél ebben a nyilatkozatban kérte rögzíteni a törvény kizárólagos magyarországi hatályát (Ez a nyilatkozat nem született meg)

Január 25-én: Kukan tájékoztatta Ralf Ekeust, az EBESZ kisebbségi főbiztosát a lehetséges január végi kormányközi megállapodásról, Kukan kijelentette, hogy elégedett a budapesti államtitkári megbeszéléssel.

Január 26-án: Kukan felkérte a belügyminisztériumot a státusirodák működésének felülvizsgálatára. (Ehhez 2002. február 20-án a kormány is beleegyezését adta).

Február 6-án: Kukan a szlovák parlamentben – ahol már zajlott a külügyi bizottság által készített nyilatkozat vitája – kijelentette, hogy a szlovák fél a Szlovák–Magyar Alapszerződés értelmében és a nemzetközi jog szerint tárgyal a magyar féllel, és a tárgyalás folytatásának híve.

Február 7-én: a szlovák parlament elfogadta a nyilatkozatot, amire Kukan azzal reagált, hogy a szlovák diplomácia változatlanul folytatja a diplomáciai tárgyalásokat. Chlebo, Weiss, és a bizottság többi tagja szerint a nyilatkozat nagyban erősíteni fogja a szlovák diplomácia tárgyalási pozícióját.

Február 14-én: a külügy elutasította Orbán Viktor magyar miniszterelnök előző napi, a Kossuth rádióban tett nyilatkozatát, melyben összekapcsolta Szlovákia NATO-csatlakozásának magyar támogatását a kedvezménytörvény szlovákiai fogadtatásával.

Szlovák Nemzeti Tanács (Parlament):

2001. október 8-án: Jozef Migaš, a SZNT elnöke Pozsonyban tárgyal a román házelnökkel. Bírálják a kedvezménytörvényt. Legjobb lenne szerintük, ha az egyáltalán nem lépne hatályba.

November 29-én: a külügyi bizottság meghallgatja Chlebót. Szerinte, ha Budapest nem veszi figyelembe a szlovák kifogásokat, a parlamentnek egy nyilatkozatban kellene a helyzetre reagálni. Szlovákiát nyugtalanítja a magyar törvény, amely nem jó szakmailag, ellentétes az európai kisebbségvédelmi normákkal és a magyar belpolitikai helyzet függvénye

December 18-án: a külügyi bizottság elfogadta a nyilatkozatot, melynek lényege, hogy össze kell hangolni a törvényt a nemzetközi joggal.

2002. január 7-én: František Šebej, a szlovák parlament integrációs bizottságának elnöke a státustörvényt múltba mutatónak nevezi, de szerinte nem veszélyezteti Szlovákiát. A külügyi tárgyalások folytatását szorgalmazza.

Január 29-én: a parlamentben napirendre tűzik a nyilatkozat parlamenti vitáját, és egyben a plénum elveti Viliam Oberhauser SNS-es képviselő javaslatát, hogy mondják fel a Szlovák–Magyar Alapszerződést. A Szlovák Nemzeti Párt törvénytervezetet terjeszt be a magyarigazolványok szankcionálására.

Február 6-án: Peter Weiss, a külügyi bizottság elnöke a plénum elé terjeszti a státustörvényről szóló parlamenti nyilatkozatot.

Február 7-én: a szlovák parlament megszavazza a nyilatkozatot: 112 igen, 2 tartózkodás, és az MKP 15 elutasító szavazata ellenében. A plénum kötelezte a kormányt, hogy két héten belül fogadjon el egy intézkedéscsomagot a Szövetség a Közös Célokért nevű szervezet tevékenységének kivizsgálására (Ezt február 20-án fogadja el a kormány).

A mentelmi bizottság megszavazta az eljárás megkezdését Duray Miklós ellen. Azzal az indokkal, hogy megsértette képviselői esküjét, mert 2001. június 19-én a státustörvény elfogadásakor a magyar Országgyűlés ünnepi ülésén vett részt, és nem a szlovák parlament soros ülésén.

Február 21-én: a mentelmi bizottság leállítja a Duray elleni eljárást és elutasítja a Bugár Béla ellen tett hasonló javaslatot amiatt, hogy szintén kiváltotta a magya igazolványt. Az SNS felszólította Bugár Bélát, hogy mondjon le a parlament alelnöki posztjáról is.

Február 22-én: a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) a parlamentben beterjeszti a Szlovákia szuverenitását biztosító törvénytervezetét, amellyel a státustörvény hatásainak megszüntetését szeretnék elérni.

Áprils 15-én: a parlament elveti a KDH törvénytervezetének megtárgyalását.

Szlovák Kormány:

Január 8-án: a Koalíciós Tanács ülésén Kukan beszámolt a kedvezménytörvényről zajló tárgyalások menetéről. Elutasítja a további megoldásokat, javasolja a parlamenti nyilatkozatot. A kedvezménytörvény Szlovákia számára elfogadhatatlan. Azonban nincs ok hisztériakeltésre. Tárgyalással megoldható a probléma.

Január 8-án: Dzurinda első ízben jelenti ki, hogy Szlovákiát vonják ki a törvény hatálya alól.

Január 10-én: Csáky Pál, kormányalelnök sajtóértekezleten jelentette be saját javaslatát, miszerint egy kétoldalú egyezményt kellene kötni. Ebben Magyarország garantálná, hogy támogatja Szlovákia felvételét a NATO-ba, továbbá, hogy a törvénnyel kapcsolatos ügyintézés csak Magyarország területén folyhat, és a szlovákiai irodák csak tájékoztatást nyújtanának az érdeklődőknek. Végül fél év múlva a két fél kiértékelné a törvény hatását. Csáky azt is jelezte, hogy a szlovák kormány nem foglalkozik a státustörvény kérdésével (Csáky javaslata nem valósult meg).

Január 17-én: Mikulás Dzurinda miniszterelnök és Rudolf Schuster államfő rendkívüli megbeszélést tartott a státustörvényről. Ennek lényege: erősíteni a jószomszédi kapcsolatokat Magyarországgal. Szerintük meg kell próbálni megegyezni, de nem bármi áron. A szlovák jogrend és alkotmány irányadó a szlovák fél számára. Ha a magyar fél is hajlik az egyezségre, szó lehet miniszteri vagy miniszterelnöki találkozóról. Dzurinda leszögezte, az egyezményt nem írja alá, ha ez etnikai alapon osztaná meg a társadalmat.

Január 25-én: Csákyval és Kukannal tárgyalt Ralf Ekeus, az EBESZ kisebbségi biztosa, aki bízik a két ország közti megegyezésben.

Február 5-én: A kormány is egyetért a parlamenti nyilatkozattervezettel, mert az a szlovák elvi álláspontot képviseli. A problémát a Szlovák–Magyar Alapszerződés szellemében kell megoldani.

Február 13-án: A kormány elutasította az SNS törvénytervezetét.

Február 20-án: A kormány egy intézkedéscsomagot fogadott el. Ivan Šimko belügyminiszter megvizsgáltatja az SZKC tevékenységét, illetve tájékoztatják a külföldi nemzetközi szervezeteket a szlovák fél intézkedéseiről, illetve Magyarországgal folytatják a tárgyalást.

Február 22-én: Dzurinda lemondja részvételét a V4-ek keszthelyi miniszterelnöki találkozóján

Szlovák Politikai Pártok:

A pártok első reagálása a státustörvényre 2002. január 6-tól követhető nyomon:

A Demokratikus Baloldal Pártja (SDL) álláspontját Peter Weiss alelnök tolmácsolta: Magyarországra nemzetközi nyomást kell gyakorolni a törvény megváltoztatása céljából.

A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) bejelenti, ellentörvényt terjeszt be a parlamentbe (2002. január 29.),és javasolja megvonni a mandátumát azon képviselőknek, akik átveszik a magyar igazolványt.

A KDH ezt túlzásnak tartja, mert az SNS-es a tervezet szerintük antidemokratikus. Ők a kormánytól követelik az ellenlépések megtételét. Ha a kormány erre képtelen, Ők is ellentörvénnyel lépnek fel a parlamentben.

Január 7-én:

A MKP elnökségi nyilatkozatot ad ki, melyben veszélyes hangulatkeltésnek, inkorrektnek és magyarellenesnek nevezi a beindított kampányt. Szintén a külügyi tárgyalások folytatását tartja fontosnak.

Ján Slota, a Valódi Szlovák Nemzeti Párt (PSNS) elnöke szerint haza kell rendelni a magyarországi nagykövetet, Štefan Markušt.

A Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS) elnöke, Vladimír Mečiar meglepően mérsékelten nyilatkozik. Nem ellenzi a törvényt, amíg az Magyarországon hatályos, de Szlovákiában soha nem engedélyezné alkalmazását. Szerinte a törvény komoly feszültséget fog okozni a két ország kapcsolatában.

Január 8-án:

A Polgári Egyetértés Pártja (SOP) elnöke, Pavol Hamžík szerint a problémát a parlamentben kell megvitatni, és ez az MKP lojalitásának fokmérője lesz.Az SDL egyetért Chlebo eddigi lépéseivel. Diplomáciai úton kell nagyobb nyomást gyakorolni a magyar félre.

A KDH szerint mielőbb korlátozni kell a törvény hatályát.

Január 10-én: Az SNS nyilvánosságra hozza törvénytervezetét

Január 16.: MKP: Duka Zólyomi Árpád bejelenti, hogy az MKP nem vesz részt a státustörvényről folytatandó további szlovákiai belpolitikai vitában.

Január 26-án: az SNS bejelenti, hogy panaszt emel a Strassbourgi emberjogi bíróságon Magyarország ellen, mert a státustörvény sérti a szlovákiai lakosok 90%-nak emberi jogait.

Február 8-án: a KDH sajtóértekezleten jelenti be, hogy elkészült törvénytervezetük. Ennek lényege: a magyar állami költségvetésből támogatott szlovákiai közhasznú szervezetek betiltása.

Február 12-én szlovák értelmiségiek egy csoportja nyilatkozatot tesz közzé, melyben felszólítja a politikusokat, hogy a kérdéssel foglalkozzanak tárgyilagosan és állítsák le a fölösleges hisztériakeltést.

Február 17-én: az SNS feljelenti Bugár Bélát a mentelmi bizottságnál, mert átvette magyar igazolványát (a mentelmi bizottság február 21-én elutasítja a beadványt).

Február 22-én a KDH a parlamentben beterjeszti a Szlovákia függetlenségét biztosító törvénytervezetét, amelynek megvitatását a szlovák parlament 2002. április 15-én elutasítja.Jegyzetek:

1 Új Szó, 2001. május 24.

2 Új Szó, 2001. június 21.

3 Új Szó, 2001. június 21.

4 A Kisebbségi vagy Regionális Nyelvek Európai Chartájának ratifikálása és a Közigazgatási reform

5 A román parlament 1998. július 15-én fogadta el a külhoni román közösségeknek nyújtott támogatásról szóló 150. számú törvényt, a szlovákiai státustörvényt pedig még Mečiar „országlása“ idején, 1997. február 14-én fogadták el.

6 Új Szó, 2001. május 14.

7 Ugyanezt Duray Miklós is megerősítette (Új Szó, 2001. május 24.)

8 Ugyanott

9 Új Szó, 2001. június 21.

10 Új Szó, 2001. május 28.

11 Új Szó, 2001. június 5.

12 Új Szó, 2001. május 23.

13 Új Szó, 2001. július 6.

14 Új Szó, 2001. június 21., illetve a Markíza kereskedelmi televízió Sito (Háló) című vitaműsora, 2001. június 25.

15 Twist kereskedelmi rádió Žurnál c. műsora, 2001. június 20.

16 Twist kereskedelmi rádió Žurnál c. műsora, 2001. június 20.

17 BBC rádióállomás, 2001. június 22.

18 A Szlovák Rádió Dialógusok c. műsorban, 2001. június 23.

19 A megszületett végrehajtási rendeleteket a magyar fél 2002 januárjában megküldte Szlovákiának magyar és angol nyelven egyaránt, de a státustörvényhez kapcsolódó valamenynyi végrehajtási rendeletet a Magyar Külügyminisztérium még nem adta ki. A meglévő végrehajtási rendeleteket lásd Magyar Közlöny.

20 Németh Zsolt külügyi államtitkár helyzetjelentése az MTV 1 Aktuális c. műsorában, 2001. március 21.

21 A Velencei Bizottság 2001. október 19-én elfogadott jelentésének D pontja: „Értékelés a nemzeti kisebbségek számára kedvezményeket nyújtó, anyaállami belső jogszabályoknak az európai normákkal, valamint a nemzetközi jog normáival és elveivel való összeegyeztethetőségéről“

22 Lásd a végrehajtó rendeletek összefoglalása, www.htmh.hu

23 Lásd Magyar igazolvány kiadására szolgáló nyomtatvány

24 A 2002. március 20-i kormányhatározat értelmében a Nyitrai Kerületi Hivatal beadvánnyal fordult a komáromi járásbírósághoz, hogy vizsgálja meg a SZKC tevékenységét. A hivatal annak felülvizsgálatát kérte, hogy a Szövetség jogosult-e közreműködni a magyarigazolványok kiadásában, illetve jogában áll-e ajánlást kiállítani az igazolványokhoz, lásd Új Szó, 2002. május 11.

25 Pogány Erzsébet, a szlovákiai státusirodák központi vezetőjének nyilatkozata a Kossuth rádiónak, 2002. február 23-án tartott közgyűlést követően

26 Fábián Edit, a rozsnyói területi iroda vezetőjének nyilatkozata alapján

27 Lásd Németh Zsolt nyilatkozata, uo.

28 uo.

29 uo.

30 Ríz Ádám, a Magyar Oktatásügyi Minisztérium főosztályvezetőjének előadása a Czabán Samu pedagógiai napokon, Rozsnyó, 2002. április 7.

31 uo.

32 A Magyar Nagykövetség konzuli osztályának információja alapján

33 Az információt megerősítették a területi irodák munkatársai, továbbá Mézes Rudolf, az SZKC elnöke, és Pogány Erzsébet központi irodavezető is

34 Ugyanők, a Szövetség a Közös Célokért hivatalos prospektusa alapján

35 Az irodák alkalmazottaival készített beszélgetések alapján szerzett információk

36 Ezen megállapításokra az egyes helyszíneken készített anonim interjúk alapján jutottunk. Ez vonatkozik minden helyszínre, ahol 2002. január 29-én, illetve 2002. április 7-8-án jártunk.

37 2002. április 7-8., Kassa, Rozsnyó, Rimaszombat, Losonc területi irodavezetők, illetve maguk a külső munkatársak megkérdezése szerint

38 Nem szolgáltatják ki a birtokukban lévő személyi adatokat

39 Vörös Attila, rimaszombati területi irodavezető szerint, illetve ezt megerősítették az SZKC központi vezetői

40 Pogány Erzsébet a Magyar Rádiónak tett nyilatkozata szerint, 2002. március 22-én

41 Molnár Zsuzsa, a losonci területi iroda vezetőjének tapasztalatai

42 Erdélyi Jánossal, a lévai területi iroda vezetőjével 2002. április 8-án készített interjúból szerzett tapasztalat

43 Elhangzott a Magyar Rádió hírműsorában, 2002. május 23-án

44 Új Szó, 2002. május 24.

A tanulmányt a Kalligram Alapítvány Jogi Elemzések Központja számára készítette Nagy Ildikó újságíró és Horváth Péter politológus.