A legelmaradottabb járások megsegítéséről is tárgyal jövő héten a parlament

Pozsony |

<p>Szlovákia legelmaradottabb járásainak megsegítése, a hajléktalanok kitessékelése a vasútállomásokról, a telektulajdonosok kártérítése autóút, vasút, repülőgép vagy kikötő építése esetén - többek között ezekről a javaslatokról is szavaznak jövő héten a képviselők.</p>

A legelmaradottabb járásoknak nyújtandó támogatásról szóló javaslat kedden, szeptember 22-én kerül napirendre. A kormány szándéka szerint a törvénymódosítás már december 1-én hatályba lépne, és biztosan érintené a Rimaszombati, Nagyrőcei, Késmárki, Rozsnyói és Szobránci járást. Robert Fico kormányfő elmondása szerint ugyanakkor nagy a valószínűsége, hogy a támogatást kiterjesztik a Poltári, Kisszebeni, Varannói, Tőketerebesi, Nagykürtösi és a Gölnicbányai járásokra is. A javaslat értelmében ha az adott járásban 20 százalék fölé nő a munkanélküliség aránya, automatikusan speciális intézkedések lépnek érvénybe, melyek új munkahelyek, vállalkozási lehetőségek teremtését célozzák majd meg. Fico ugyanakkor szeretné, ha ezt a határt 18 százalékra szállítanák le.  A héten vitatják meg a honatyák azt a javaslatot is, miszerint a vasútállomásokról kivezethetők lennének azok a személyek, akik piszkos öltözékükkel vagy kellemetlen szagukkal zavarják a többi utast. A közlekedésügyi minisztérium szerint az intézkedés javítana az utasoknak nyújtott szolgáltatások minőségén. Rámutattak: hasonló előírás vonatkozik az autóbusz-közlekedésre is. A közlekedésügyi minisztérium másik javaslata értelmében az autóút, vasút, repülőtér vagy kikötő építésére lefoglalt telkekért a jövőben kizárólag anyagi kártérítés fizethető majd, melynek mértékét önálló jogszabály határozza majd meg. Eddig az ilyen esetekben az építkezésekről szóló törvény alapján jártak el, melynek értelmében a lefoglalt telekért másik telekkel is kárpótolhatta a tulajdonost az építtető.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?