A leendő sofőrök harmada ismétli a vizsgákat

Pozsony |

<p>Két hét múlva megint találkozunk! Ezt a mondatot idén az autósiskolák diákjainak egyharmada hallotta az alkalmassági vizsga végén.</p>

2011 első kilenc hónapjában a rendőrök 27 ezer emberrel ismételtették meg a vizsgát. Ebből 16 634 az autóvezetésen bukott meg, több mint tízezren pedig nem érték el a megfelelő pontszámot az írásbeli teszten.

Minden próba pénzbe kerül

Sok kezdő sofőrnek olyan érzése van, hogy a rendőrök nagyon szigorúak, a vizsgáztatás során pedig túl szubjektív kritériumok alapján értékelnek. Az ismételt vizsgák nekik, de az autósiskoláknak is pluszbevételt jelentenek. Minden próbálkozáshoz okmánybélyeg is kell, az első vizsgához 33 eurós, az összes többihez 8 eurós. Ha a vizsgát harmadszor sem csinálja meg a jogosítványt kérvényező személy, akkor ismét abszolválnia kell a több száz eurós kurzust.

„A rendőr azt mondta a vezetés után, hogy bár nem követtem el különösebb hibát és tudok is vezetni, de egyszerűen nem adják meg a pecsétet és ismételnem kell” – mondta a Sme napilapnak egy liptószentmiklósi férfi, aki a vizsgát végül csak harmadszorra tudta megcsinálni.

Váltakoznak a vizsgabiztosok

„Nem szigorítottuk a feltételeket, viszont sokkal inkább összpontosítunk a korrupció visszaszorítására” – nyilatkozta Ľubomír Ábel, az országos rendőrfőkapitány helyettese.

Az egyik ilyen lépés a vizsgabiztosok állandó cseréje, akik az adott kerületen belül mindig más, véletlenszerűen kiválasztott városban vizsgáztatnak.

A rendőrségtől megszerzett statisztikai adatok sem igazolták, hogy szigorodott volna a rendszer. Már négy éve körülbelül 30 százalék körül mozog az autósiskolai vizsgákon sikertelenül szereplő emberek száma, 2008-ban 33,45 százalék volt.

De voltak időszakok, amikor engedékenyebbek voltak az egyenruhások, lapértesülések szerint például 2003-ban csak minden ötödik ember bukott meg a vizsgán.

Jozef Drahovský közlekedésbiztonsági elemző szerint a legnagyobb változáson azután esett át a rendszer, miután kiderült, hogy több száz igénylő az autósiskolai kurzus elvégzése nélkül is jogosítványhoz jutott. „Az illetékesek elkezdték kérdezni, ki adott jogosítványt egy olyan sofőrnek, aki egy súlyos szabálysértés következtében okozott balesetet” – vélekedik a szakértő.

Még mindig szorosak a kapcsolatok

Az előző évekhez képest manapság a vizsga gyakorlati része, tehát a gépjárművezetés tovább tart, a leendő sofőröknek ráadásul sokkal bonyolultabb közlekedési helyzeteket is abszolválniuk kell. Már nem elég egyenes úton végigvezetni ötszáz métert, s letérni jobbra.

„A rendőrökkel való kapcsolatok mindenütt mások. Viszont nem tudom elképzelni, hogy egy olyan embernek adnának jogosítványt, aki rosszul hajt át egy kereszteződésen” – állítja Jaroslav Prekop, az autósiskolák kamarájának főnöke.

A kamara még egyébként mindig nem vált meg attól a gondolattól, hogy a vizsgabiztosok ne rendőrök legyenek. Az alkalmassági vizsgákat végző magánkézben levő központok kialakítását 2009-ben a parlament is elfogadta, a javaslatot végül az államfő sikeresen megvétózta. „Már csak nálunk és Romániában vizsgáztatnak rendőrök” – mondta Prekop.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?