A lakásfejlesztési alap végnapjai

Az Állami Lakásfejlesztési Alap (ÁLA) működtetése már többször veszélybe került, eddig azonban mindig sikerült kivédeni megszüntetését. Mára biztos, hogy felszámolás vár rá, a vita már csak arról folyik, milyen módon kerüljön erre sor. Az építésügyi tárca elképzeléseiről Harna István miniszterrel beszélgettünk.

Korábban úgy terveztük, hogy a lakásfejlesztési alapot 2008-2010-ig kellene működtetni Milyen jövőt szán a kormány a hazai lakásépítés egyik leghatékonyabb támogatási rendszerét nyújtó alapnak?

Az ÁLA-t biztos felszámolják, idén áprilisban azonban sikerült kiharcolnunk a kormányban, hogy csak 2003 január elsején szűnjön meg. Az eredeti tervek szerint az alapok egy része már idén július elején megszűnt volna, a többi 2002 január elsején. A korábbi kormányhatározat arról szólt, hogy az alap irányítása az építésügyi tárcánál marad, a pénzt pedig a Szlovák Kezes- és Fejlesztési Bank kezeli.

Később azonban úgy ítélték meg, hogy ez a tervezet nem elég hatékony. Miért változtatták meg az alapok felszámolásának ütemtervét?

A pénzügy új javaslattal állt elő, amely szerint egyszerre szüntették volna meg az alapok többségét. Az új határidő a többi alap számára 2002. január 1., a mi alapunk számára továbbra is 2003. január 1. lett volna. A pénzügy új javaslata azonban a tárcánkat már meg sem említette, az alapot teljes mértékben a Szlovák Kezes- és Fejlesztési Bankba olvasztotta volna. Én ezt természetesen nem fogadtam el. Az ÁLA ugyanis forgóalap, hiteleket nyújtunk, és a hitelvisszatérítések, a kamatok az alapnak már évente majdnem egymilliárd korona bevételt hoznak. Ha mi jövőre nem kapnánk egy fillér állami támogatást sem, az alapnak akkor is lenne saját pénze a támogatásokra. Az eredeti elképzelés az volt, hogy az alapot egy idő után leválasztjuk a költségvetésről, és önálló pénzintézetként működne. Most viszont ezzel a határozattal bevételei a Szlovák Kezes- és Fejlesztési Bankhoz kerülnének. A bank, mint tulajdonos szabadon rendelkezhet tulajdonával. Mivel állami pénzintézet, könnyen megeshet, hogy ha az államnak épp más prioritásai lesznek, akkor a pénzt nem a lakásépítés támogatására fordítanák.

A Földművelésügyi és Élelmiszeripari Támogatási Alapot a pénzügy problémák nélkül a földművelésügyi tárca hatáskörébe utalta, a benne lévő pénzzel együtt. Miért nem lehetett hasonló megoldást találni az ÁLA esetében?

Ezt az anyagot a pénzügyminiszter úgy nyújtotta be, hogy megegyezett párttársával, Pavel Koncoš földművelésügyi miniszterrel. Erre én azt mondtam, hogy ha ezt meg lehet csinálni a mezőgazdasági alappal, akkor miért ne lehetne az Állami Lakásfejlesztési Alappal is. A kormányülésen azonban nem jutottunk egyezségre, ezért a kormányfő javaslatára levettük a témát a kormány programjáról, majd kétoldalú tárgyalásokat folytattunk a pénzüggyel. Schmögnerová miniszterasszony nem akart velünk olyan kompromisszumot kötni, mint Koncošsal, mert szerinte a mezőgazdasági miniszterrel szemben is csak kényszerhelyzetben engedett. Próbált azzal érvelni, hogy ezentúl a mezőgazdasági alap nem fog hiteleket nyújtani, csak kamattámogatásokat, a mi alapunk programjában azonban hitelnyújtás is szerepel. Mivel a kétoldalú tárgyalásokon sem jutottunk közös nevezőre, megegyeztünk, hogy jövő márciusig az építésügyi tárca kidolgozza az alap transzformációjának tervét.

Eredetileg milyen elképzelései voltak a tárcának az alappal?

Korábban úgy terveztük, hogy az alapot 2008-2010-ig kellene működtetni, amíg az egyéb támogatási formák nem honosodnak meg. Az ÁLA-nak a támogatásnyújtásban jelenleg 45%-os részesedése van, a jelzáloghitelek részesedése 3%. A lakás-takarékpénztárak 52%-ot tudhatnak magukénak. 2005-re a jelzáloghitelek arányának 39%-ra kellene nőni, ugyanilyen arányú lenne a lakás-takarékpénztárak aránya is. Az ÁLA ekkor 22%-ban venne részt a lakásépítés támogatásában. 2010-re ennek a következőképpen kellene alakulnia: jelzáloghitelek 71%, lakás-takarékpénztárak 20%, ÁLA 10%. Ekkor lehetne megszüntetni az alapot.

Tehát márciusban milyen elképzeléssel lépnek a kormány elé?

Szeretnénk, ha továbbra is az építésügyi tárca dönthetne a támogatások folyósításáról és mértékéről. Csak nekünk van áttekintésünk arról, hogy az egyes régiókban hol van szükség a pénzre, ezért fenntartjuk a jogunkat arra, hogy mire és hogyan osztják el a támogatásokat. A pénzt ugyan a bank fogja kezelni, a hitelpolitikát azonban mi szeretnénk meghatározni. Számunkra egyelőre az a fontos, hogy az alapot sikerül megőrizni 2003-ig és az, hogy az alap transzformációjának kidolgozását ránk bízták. Remélem, hogy sikerül egy olyan konstrukciót kidolgoznunk, amit a kormány is jóváhagy.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?