„A közös érdek még összetartja a koalíciót”

meseznikovkormany
Pozsony |

Újra hullámvölgyben a koalíció – Igor Matovič (OĽaNO) pénzügyminiszter inflációellenes csomagja először az SaS ellenállásába ütközött, majd a héten Zuzana Čaputová államfő is megvétózta. A két legnagyobb kormánypárt vezetője közötti kapcsolatot továbbra is személyes ellentétek jellemzik, de Grigorij Mesežnikov politológus szerint egyelőre nem fenyeget előrehozott választás.

Gyimesi György (OĽaNO) parlamenti képviselő múlt héten „lusta dilettánsnak” nevezte Richard Sulík (SaS) gazdasági minisztert. Gyimesi azzal vádolta Sulíkot, hogy félrevezette Eduard Heger (OĽaNO) kormányfőt, aki ezért szerinte Szlovákia számára kedvezőtlen feltételeket fogadott el az uniós olajembargóval kapcsolatban. Sulík elhatárolódott Gyimesi állításaitól, a kormányfő pedig szintén megerősítette, kiáll a brüsszeli megállapodás mellett. Az ellenzék jelezte, bizalmatlansági indítványt nyújt be Sulík ellen, a Smer képviselői csütörtökön adták le a parlamentben a rendkívüli ülést szorgalmazó javaslatot. Gyimesi az Aktuality.sk portálnak azt nyilatkozta, valószínűleg támogatni fogja a gazdasági miniszter leváltását célzó indítványt. Ez a lépés azonban a koalíciós szerződés megszegését jelentené. „Tekintettel az elmúlt hetek tetteire, nem lepne meg, de többször is elmondtam, elég intelligens ahhoz, hogy tudja, ez a koalíciós szerződés alapvető megsértése” – nyilatkozta a szerdai kormányülés után Jaro- slav Naď (OĽaNO) védelmi miniszter Gyimesi lépésével kapcsolatban. Hozzátette, a képviselőnek vissza kellene térnie a „standard” működéshez. „Ideje lenne, hogy ő is tudatosítsa, hogy a helyettesem a parlamentben” – mondta Naď arra utalva, hogy Gyimesi póttagként szerzett mandátumot, s ha úgy dönt, hogy a minisztériumból visszatér a parlamentbe, Gyimesi kiesik a törvényhozásból. Megjegyezte, ha folytatja az eddigi tevékenységét, azzal arra készteti, hogy megtegye ezt a lépést.

Volt már rosszabb
A koalíció jelenlegi állapotáról Grigorij Mesežnikov politológust kérdeztük, aki szerint a Sulík és Matovič közötti konfliktus nem feltétlenül jelenti a vég kezdetét. „Voltak már súlyosabb helyzetek is. Azt gondolom, a kormánykoalíció számára sokkal nagyobb veszélyt jelent az, hogy várhatóan a fasiszta ellenzéki képviselők segítségével fogadják el a visszautalt törvényjavaslatot” – mondta azzal, hogy az elnöki vétó megtörését fasiszta képviselők közreműködésével sokkal nagyobb problémának tartja, mint azt, hogy valaki nem jár a koalíciós tanács üléseire. A politológus rámutatott, Naď szerdán megfenyegette Gyimesit, hogy kiszorítja a parlamentből, ami azért is érdekes, mert a hadügyminiszternek a kormányon kívül a párton belül is fontos szerepe van, s eddig erős szálak fűzték a pártelnökhöz, aki viszont a magyar nemzetiségű politikussal is jó kapcsolatokat ápol. „Gyimesi megszavazhatja a miniszter leváltását, de másnap kieshet a parlamentből” – figyelmeztetett Mesežnikov arra utalva, hogy Naďnak jóval nagyobb tekintélye van, mint a póttagként bekerült képviselőnek.

A kormányé a főszerep

A szakértő szerint a feszültség ellenére is valószínűbb, hogy kitart a kormány, mint az, hogy idő előtt szétesik. Az SaS vezetője a helyzet csillapításával indokolta a párt távolmaradását a koalíciós tanácsról. Mesežnikov szerint mindez a koalíción belüli rossz kapcsolatokat tükrözi, de a legfontosabb az, hogy a kormány működni tudjon. Emlékeztetett, a koalíciós tanács egy politikai szerv, és ideális esetben az összes kormánypárt képviselőjének részvételével zajlanak a tárgyalások. „Azt gondolom, ha kicsit lenyugszik a helyzet, megújul a normális kommunikáció is” – tette hozzá.

Sokan Eduard Heger (OĽaNO) kormányfőtől várják a koalíciós ellentétek elsimítását, de egyelőre úgy fest, nem tudja kordában tartani pártfőnökét, aki a felszólítása után újabb támadást indított az SaS miniszterei ellen. A kormányfő elsősorban a maffia visszatérésére figyelmeztette, s nyugalomra intette koalíciós partnereit. Matovič azonban saját prioritásokkal rendelkezik, mint például az inflációellenes törvénycsomagként tálalt családtámogatási törvény jóváhagyása vagy a tanárbérek megemelése, amit adóemelésből finanszírozna. Mesežnikov szerint Hegernek miniszterelnökként több lehetősége van, a kevésbé realisztikus alternatívák között említette, hogy javasolhatná Igor Matovič leváltását. „Tudjuk azonban, hogy ennek a gyakorlati megvalósítására nagyon kicsi az esély” – mondta. A szakember szerint Heger hangsúlyosabban hathatna a koalíciós partnereire, de mindenekelőtt a saját pártján belül kellene jelentősebben fellépnie. „Igyekezhet nyugtatni a helyzetet, és a saját mozgalmán belül kicsit jelentősebben hozzájárulhat, hogy a mozgalom vezetője korlátozza a Sulíkkal szembeni agresszivitását” – jegyezte meg.

Érdekek
Matovič a szerdai kormányülés után kijelentette, Branislav Gröhling (SaS) oktatási miniszter beírta magát a történelembe, mivel pártja megvétózta a tanárok fizetésemelésére irányuló javaslatot. A pénzügyminiszter élesen bírálta Gröhlinget, mondván, példátlan, hogy az oktatási miniszter a pedagógusbérek emelése ellen szavaz. Mesežnikov úgy véli, az egyes eljárások vétózása a koalíció mindennapi működésének részét képezi és nem először fordul elő, hogy valamit elleneznek a kormánypártok. Hozzátette, normális, ha az egyes pártok különböző véleményen vannak. „Nem veszi figyelembe a valóságot. A saját elképzelését érvényesíti, anélkül, hogy odafigyelne arra, miként csapódik le az adott minisztériumban” – elemezte Matovič lépését. Úgy véli, a folyamat során saját meggyőződését követi, anélkül, hogy figyelembe venné a valóságot. „A kormánykoalíció már valahogy megtanult élni ezekkel a problémákkal” – tette hozzá, majd kiemelte, az egyes kormánytagok belátták, nem ideálisak a kapcsolataik, előfordul, hogy kölcsönösen támadják egymást, de a kormány átvészeli mindezt. Zárásként megjegyezte, még mutatkozik közös érdek, így feltehetően nem fog szétesni a koalíció.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?