A középiskolások egyharmada külföldi egyetemeken tanulna tovább

A középiskolások kevesebb mint egyharmada választaná valamelyik hazai egyetemet
Pozsony |

Az oktatási minisztérium legfrissebb felmérése alapján magasabb azoknak a középiskolák diákoknak az aránya, akik a külföldi egyetemeket részesítik előnyben a hazai felsőoktatási intézmények előtt.

Tomáš Drucker (Hlas) oktatási miniszter hétfőn mutatta be a felmérés eredményeit, amelyet a tárca a középiskolások továbbtanulásával és elhelyezkedésével kapcsolatban készített. Az adatokból kiderült, hogy a középiskolások kétharmada szeretne egyetemre menni, de többen vannak azok, akik inkább külföldön tanulnának (33,4%), mint azok, akik valamelyik hazai felsőoktatási intézményt választanák (31,6%). Drucker szerint az eredmények mindenképpen aggasztó tendenciákra mutatnak rá, még úgy is, hogy a valóságban egyelőre csak feleakkora arányban mentek külföldre tanulni a diákok, mint ami a felmérésből látszik.

„Ez a szám aránylag magas. Sajnos nem tudjuk megmondani, hogy öt vagy tíz évvel ezelőtt mekkora volt az említett mutató, ezért is szükséges, hogy folyamatosan felméréseket készítsünk”

– fogalmazott a tárcavezető.

A válaszadók további 11,5 százaléka a középiskola elvégzése után nem szeretne egyetemre menni, inkább dolgozna, de mindenképpen külföldön. A hazai munkapiacon a megkérdezett diákok mindössze 13,5 százaléka helyezkedne el. A fennmaradó 10 százalék nem tudott válaszolni arra a kérdésre, hogy mit szeretne csinálni a középiskolai tanulmányai végeztével.

A felmérésben továbbá arra is rákérdeztek, hogy a diákok miért éppen az adott középiskolát választották. Mint kiderült, minden negyedik diák azért tanul az adott intézményben, mert a barátaik is abba az iskolába iratkoztak be. A megkérdezettek 23 százalékát a szülők beszélték rá a választott középiskolára.

A kutatást 2024. február 15. és március 5. készítették, 15 ezer adatközlő bevonásával.

(TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?