Közélet

A koronavírus kolumbiai variánsát azonosítottak Szlovákiában

Az új típusú koronavírus kolumbiai változatát azonosították Szlovákiában – tájékoztatta pénteken a TASR hírügynökséget Daša Račková, a Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) szóvivője.
TASR

2021. június 11. 13:34

Frissítve
koronavírus
- TASR-felvétel

„Három mintában azonosítottuk az úgynevezett kolumbiai mutációt, más néven a vírus B.1.621-es variánsát" - tájékoztatott Boris Klempa virológus, a Szlovák Tudományos Akadémia (SAV) Biomedikai Központjának munkatársa.

A virológus hozzátette, ez a változat nagyon gyorsan elterjedt, és Kolumbia több régiójában is dominánssá vált, olyan területeken, ahol már nagy volt a fertőzöttség. A szakember szerint ez azt jelenti, hogy járványügyi szempontból jelentős hatása lesz ennek a variánsnak.

„Már az Egyesült Államokban és Spanyolországban is egyre elterjedtebb ez a vírusmutáció, és már más európai országokban, például Dániában, Németországban és Hollandiában is azonosították. Ezekben az országokban sokat szekvenálnak, azaz a tényleges elterjedtség nagyobb lehet" - tette hozzá.

A Közegészségügyi Hivatal tájékoztatása szerint egy család tagjainál azonosították a kolumbiai vírusvariánst. „Az illetékes regionális közegészségügyi hivatal a járványügyi vizsgálat során megállapította, hogy a fertőzött személyek nem jártak külföldön. A család három másik személyt jelölt meg közeli kontaktusként. Egyiküket sem oltották be COVID-19 ellen. Minden szükséges járványügyi intézkedést megtettek. A fertőzöttek a tünetek megjelenése után azonnal értesítették azokat a személyeket, akikkel korábban találkoztak, otthoni karanténba vonultak, majd elvégeztették a koronavírus-tesztet" - mondta Jan Mikas országos tiszti főorvos.

Mikas felszólította a lakosságot, hogy legyen körültekintő a nyári szabadság idején is, és mindenki tartsa be a járványügyi óvintézkedéseket.

Támogassa az ujszo.com-ot

Az elmúlt időszakban arra kértük olvasóinkat, járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez annak érdekében, hogy a jelentős költségekkel járó hiteles, megbízható hírszolgáltatást hosszú távon biztosítani tudjuk.

Köszönjük a pozitív fogadtatást. Jó érzés tudni, milyen sokan tartják fontosnak a független, magyar nyelvű újságírás fennmaradását Dél-Szlovákiában, és milyen sokan szeretik az Új Szót.

A beérkezett támogatások lehetővé tették, hogy új munkatárssal bővítsük az ujszo.com professzionális csapatát, fejlesszük szolgáltatásainkat, növeljük az ügyeletben töltött órák számát. Nagyszerű eredmény ez olyan gazdasági környezetben, ahol a fejlesztések helyett a költségek visszafogása került sok helyen célkeresztbe.

Hálásak vagyunk eddigi támogatásaikért, és kérjük, továbbra is segítsék az ujszo.com fejlesztését. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Zuzana Čaputová

GALÉRIA: Ma ünnepli 48. születésnapját Zuzana Čaputová - nézzük a legemlékezetesebb pillanatait

Citroën C3

Citroën C3: a kis városi idealista automatával is megfizethető választás

személyi igazolvány

Álláshirdetéssel csaltak ki személyes adatokat

koronavírus
Frissítve

Koronavírus: mindössze egy új fertőzöttet találtak vasárnap

dd

Komáromban leporolták a tizenegy éves Prahot

f

A hatékonyabb pályázást elősegítő projekt indult Füleken és Losonctamásiban

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.