A kormány szerint minden háztartás képes a 15 százalékos spórolásra

spórolás

A gazdasági minisztérium államtitkára, Karol Galek (SaS) szerint minden olyan háztartásnak, amely nem tartozik a különleges esetk közé, képesnek kell lennie arra, hogy megtakarítsa a villamos energia 15 százalékát.

Pénteken Galek képviseli Szlovákiát a magas energiaárak megoldásáról szóló uniós miniszteri találkozón, és teljes mandátummal rendelkezik a szavazásra.

Az államtitkár elmondása szerint jelenleg olyan helyzetben vagyunk, mint a japánok a fukusimai atomkatasztrófa után, hiszen nekik is takarékoskodniuk kellett az árammal.

Galek arra számít, nagyjából egy héten belül kiderül, hogy az EU közös megoldásról állapodik-e meg, vagy Szlovákiának életbe kell léptetnie egyfajta szükségállapotot, ami lehetővé tenné a kormány számára, hogy egyoldalúan korlátozza az energiaárakat.

Az államtitkár úgy gondolja, bármennyire is próbálkozunk, a megszorításokat sajnos lehetetlen elkerülni.

Mindannyiunknak spórolnunk kell majd. Közeleg a válság, ezért nem tehetünk úgy, mintha ez nem érintene minket

– hangsúlyozta Galek.

(Denník N)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?