A kormány szerint jók voltak Ficóék intézkedései

Pozsony |

<p>Összességében sikeres a kormány válságkezelő csomagja, amely 2009 márciusában lépett hatályba, s mely arra hivatott, hogy a gazdasági válság okozta nehézségeket némiképp kompenzálja, esetleg a lehetőségekhez mérten kiküszöbölje a negatív következményeket.</p>

A válság pénzügyi és gazdasági következményeiről szóló kormányjelentés szerint a válságintézkedések 2008 októberétől 2010 nyaráig összesen 358 ezer munkahely megtartásához vagy újak kialakításához járultak hozzá, 284 millió eurót fordított az állam erre a célra.
A válságintézkedések legnépszerűbbike a munkahelymegtartási támogatás. Ezt az a munkaadó kaphatja meg, amely válság miatt ideiglenesen nem tud munkát biztosítani az alkalmazottaknak, de úgy dönt, hogy nem építi le, hanem kényszerszabadságra küldi őket, s bérpótlékot kapnak, a bruttó bér 60 százalékát. Ebben az esetben a munkáltató állami támogatásra jogosult, melyből az alkalmazottjai egészség- és társadalombiztosítási járulékait fizeti. Akormányjelentés szerint az idén, januártól június végéig mintegy 6000 munkahelyet sikerült így megtartani, több mint 3 millió euró értékben.
Ez a támogatás is, a válságkezelő csomag többi intézkedésével együtt, ez év végéig szólt volna,ám a foglalkoztatási törvény módosítása értelmében ez a fajta munkahelymegtartó támogatás 2011. december végéigmégigényelhető.
Továbbra is igényelhető az úgynevezett költözési segély is, erre azok tarthatnak igényt, akik hajlandóak a lakhelyüktől távol is munkát vállalni. Eredetileg ez is megszűnt volna ez év végén, de a parlament elfogadta Július Brocka (KDH) arra vonatkozó javaslatát, hogy ez a fajta támogatás ugyancsak megmaradjon.
A többi intézkedés a Fico-kabinet eredeti tervével összhangban ez év december 31-én megszűnik. Ezek közé tartozik az új munkahely kialakítására igényelhető támogatás, amit szintén sok munkaadó kért, például csak az idei év első félévében több mint 5 millió euró értékben. Megszűnik például az a két fajta támogatás is, amelyre idén egyetlen kérvény sem érkezett. Ez a természetes személyek által igényelhető munkahelyteremtő, és mezőgazdasági termékek feldolgozására és a velük való kereskedelemre irányuló munkahelyteremtő támogatások.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?