A kormány intézkedései után a fürdők belépőárai is emelkedni fognak

A tervezett 23 százalékos áfaemelés negatív hatással lesz a szlovákiai fürdőkre.

A Szlovákiai Akvaparkok, Fürdők és Uszodák Szövetségét (SAAKP) szerint az új adóemelés nemcsak megállítja a fürdők fejlődését, hanem stagnálásukhoz vezet.

„Az áfa tíz százalékról a tervezett 23 százalékra történő emelése legalább öt évre visszavet bennünket, csak idén nyáron kezdtünk fokozatosan talpra állni, újabb technológiai javításokat és beruházásokat terveztünk” - mondta Somogyi Gábor, a szövetség elnöke.

Hozzátette, hogy az ágazat képviselőit megdöbbentette a javaslat, amely szerintük leállítja a szlovákiai turizmus fellendítését, és az adóemelés bevezetésével nem lesz más választásuk, mint hogy megemeljék a belépőjegyek árát a létesítményeikben, méghozzá elég jelentősen. „Az áfa mértékének változása a legtöbb inputköltségben (medencekémiai anyagok, javítások, szolgáltatások) is tükröződni fog, de a személyi költségek is jelentősen emelkedni fognak” - hangsúlyozta továbbá a szövetség.

Továbbá az áremelkedés alapvetően megváltoztatja a szlovákiai fürdők versenyképességét is. A cseh vendégkör a második legnagyobb csoport, amely rendszeresen nyaral Szlovákiában. „Ha azonban a belépő- és szállásárak emelkednek, az a külföldi látogatók további elvándorlását fogja okozni a szomszédos országokba, különösen Magyarországra és Lengyelországba, ahol az aquaparkok megfizethetőbbek, és Szlovákiának, mint turisztikai célpontnak az általános megítélése is romlani fog” - figyelmeztet a szövetség.

(trend)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?