A kormány felszólította Fehéroroszországot, hogy vessen véget az erőszaknak

matovič korčok

A Szlovák Köztársaság kormánya támogatni fogja az Európai Unió korlátozó intézkedéseit, amelyeket célirányosan azon személyek ellen fogadnak el, akik felelősek azért az erőszakért, amelyet a polgári és emberi jogaik megsértése miatt tiltakozó lakosok ellen alkalmaztak Fehéroroszországban.

Szlovákia továbbá minden eszközzel támogatni fogja a fehérorosz polgári társadalmat, illetve a nemzetközi közösség azon igyekezetét, hogy megállítsa a feszültség fokozódását Fehéroroszországban. Ez a szlovák kormány fehéroroszországi helyzettel kapcsolatos állásfoglalásából derül ki, amelyet szerdán fogadott el.

Az állásfoglalásban a kormány felszólította Fehéroroszország vezetőit, hogy azonnal vessenek véget az erőszaknak, tartsák tiszteletben az alapvető emberi jogokat, és az igazságosság elveit betartva biztosítsák az erőszakért felelős személyek kivizsgálását, illetve megbüntetését.

A kormány továbbá felszólította a vezetőket, hogy késedelem nélkül engedjék szabadon a békés tüntetések letartóztatott résztvevőit, és az elnökválasztás mielőbbi megismétlése érdekében indítsanak párbeszédet a polgári társadalommal.

Igor Matovič (OĽANO) kormányfő a kormányülésen azt közölte, hogy kedden (augusztus 18.) meghívta a kormányhivatalba Igor Leščeňát, Fehéroroszország leköszönő szlovákiai nagykövetét, mivel fontosnak tartja, hogy egy ilyen jelzést küldjön Fehéroroszország bátor polgárainak. „Nem szeretnék előreszaladni, tegnap elég részletes tájékoztatást kaptam. Meglátom, hogyan alakul a helyzet” – válaszolta Matovič arra a kérdésre, hogy akkor is „tárt karokkal fogadja-e” a fehérorosz nagykövetet, ha menedéket kérne nálunk. A kormányfő bízik benne, hogy a helyzet a demokrácia víziója felé fog közelíteni Fehéroroszországban, „melyről a fehérorosz alkotmányban is sokat írnak”.

Ivan Korčok (SaS-jelölt) külügyminiszter nagyra értékelte, hogy a kormány egyhangú állásfoglalást fogadott el a fehéroroszországi helyzettel kapcsolatban. Szerinte ez nagyon erős hivatkozási alapot jelent.

Korčok szerint az Európai Uniónak választ kell adnia a fehéroroszországi helyzetre. Ez szerinte nem a polgárokra fog irányulni, hanem konkrét személyek ellen, akik részt vettek a választási eredmények manipulálásában, illetve az ezt követő megtorlásokban. Korčok elmondta: van jogi alapja a szankciók elfogadásának, ennek pedig konkrét személyek ellen kellene irányulnia.

A külügyminiszter szerint az Európai Tanács nemcsak a korlátozásokról fog tárgyalni, hanem arról is, hogy miként lehetne segíteni Fehéroroszországnak, vagyis az ott élő polgári társadalomnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?