A kormány elfogadta a Nemzeti Oktatási-nevelési Programot

Martina Lubyová
Pozsony |

A kormány szerdán elfogadta a Nemzeti Oktatási-nevelési Programot (NPRVaV), amely a következő tíz évben meghatározza az iskolarendszer irányultságát. A dokumentumot Martina Lubyová (SNS-jelölt) iskolaügyi miniszter mutatta be a kormányülésen. A kormány a dokumentum első akciótervét is elfogadta, amely a 2018/2019-es éveket érinti. A többi négy akciótervet a kormány tudomásul vette.

Az anyag tíz részcélt tartalmaz (öt a regionális iskolákat, öt pedig a felsőoktatást érinti) és 105 rendelkezést. Ezek az Implementációs terv részét képezik. A Nemzeti Oktatási-nevelési Program Implementációs terve, amely a 2018 és 2027 közötti tízéves időszakot érinti, öt darab kétéves akciótervre bontható. Az első akcióterv a 2018/2019-es időszakot érinti, a második pedig a 2020/2021-es időszakot. Ezek olyan intézkedéseket tartalmaznak, amelyek a kormány programnyilatkozatában is benne vannak.

Kapcsolódó cikkünk

A Nemzeti Oktatási-nevelési Program három témára helyezi a hangsúlyt: az oktatási rendszer és az élethosszig tartó tanulás rendszerének összekapcsolására; a háttérbe szorított roma közösségek és hátrányos helyzetű diákok integrációjára; ezenkívül pedig az oktatási és nevelési rendszernek a gazdasági szükségletekkel és a munkaerőpiaccal való összekapcsolására. 

A Nemzeti Oktatási-nevelési Program intézkedéseit a Tanuló Szlovákia (Učiace sa Slovensko) nevű dokumentum, a kormány programnyilatkozata és az oktatás állapotáról szóló jelentés alapján dolgozták ki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?