A kormány elfogadta a büntető törvénykönyv módosítását

Viliam Karas

A kormány elfogadta a büntető törvénykönyv módosítását, amely most a parlament elé kerül. 

A módosítás értelmében alacsonyabb büntetést járna a kábítószer-fogyasztásért, emellett reagál az ittas vezetésre, valamint csökkentené a legsúlyosabb gazdasági és vagyon ellen elkövetett bűncselekményekért kapható büntetések mértékét is.

Az eredeti elképzeléssel még Mária Kolíková (SaS) korábbi igazságügyi miniszter állt elő 2021-ben, és az első tárcaközi egyeztetés során több mint 600 megjegyzéssel látták el a javaslatot, így a tárcavezető kénytelen volt jelentősen átdolgozni az eredeti terveket. Ennek eredményeként Kolíková úgy ítélte meg, újabb tárcaközi egyeztetésre van szükség, amely tavaly szeptemberen kezdődött. Eközben azonban az SaS elhagyta a koalíciót, Kolíková helyére pedig Viliam Karas, a Szlovák Ügyvédi Kamara (SAK) elnöke került, aki úgy döntött, tovább folytatja a Kolíková által megkezdett reformot.

A büntető törvénykönyv átfogó reformjáról korábban ITT írtunk.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?