A kormány az Isztambuli Egyezmény jóváhagyását javasolja a parlamentnek

A parlament elfogadta a Párizsi szerződés ratifikációját
Pozsony |

A kormány kedden újabb határozatot fogadott el az Isztambuli Egyezménnyel kapcsolatban. Ebben azt javasolja az SZK Nemzeti Tanácsának, hogy az elutasító állásfoglalás helyett adja hozzájárulását az Isztambuli Egyezmény (az Európa Tanács Egyezménye a nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzéséről és felszámolásáról) ratifikálásához.

A kormány emellett azt javasolja, hogy a parlamenti határozatot egészítsék ki egy mondattal, amelyben leszögeznék, hogy egy nemzetközi szerződésről van szó, amely az SZK Alkotmánya szerint előnyben részesítendő a törvényekkel szemben.

A kormány múlt héten elutasító határozatot fogadott el az Isztambuli Egyezménnyel kapcsolatban, és ugyanezt javasolta a parlamentnek is. A kabinet végleg le akarta zárni az egyezmény elutasításának folyamatát.

A kormányhivatal kiadott egy közleményt, miszerint a kormány Isztambuli Egyezménnyel kapcsolatos véleménye nem változott, és továbbra is elutasítja azt.

„A parlamenttel való egyeztetést követően, és az államfő javaslatával összhangban az előző határozatot csak formailag módosítottuk, hogy ne merüljenek fel kétségek a szavazáskor”

– olvasható a kormányhivatal közleményében.

Hétfőn (február 17.) több jogász is felhívta a figyelmet, hogy az SZK Alkotmánya értelmében a kormány egy nemzetközi szerződést csak jóváhagyásra terjeszthet a parlament elé. Marián Giba, a Pozsonyi Komenský Egyetem Jogi Kara Alkotmányjogi Tanszékének vezetője szerint a kormány korábbi határozatával az a legfőbb gond, hogy a parlamentnek nem ad lehetőséget arra, hogy hozzájárulhasson az egyezmény ratifikálásához. Az egyetlen felkínált lehetőség az elutasító álláspont. A jogász szerint ráadásul ilyesféle eljárást az alkotmány nem ismer, így a parlament bárhogy is határozna, annak nem lenne jogi relevenciája.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?