A Koponya-sziget természetrajza

A DVD-kiadványok iránti fokozódó érdeklődés egyik mozgatórugója az adott filmhez társított extratartalom mennyiségében, de főként milyenségében ragadható meg.

A DVD-kiadványok iránti fokozódó érdeklődés egyik mozgatórugója az adott filmhez társított extratartalom mennyiségében, de főként milyenségében ragadható meg. Legutóbb a Peter Jackson által rendezett King Kong kétlemezes változata hozott maradandó példát arra, hogy milyen játékot indíthat el a forgatás közben felmerült ötletek továbbgondolása. A második korongra felkerült ugyanis egy olyan produkció, melyet a stáb a DVD-megjelenés apropójából készített. Ez a rövidfilm a Koponya-sziget történelmét dolgozza fel, tehát azt a helyszínt mutatja be, ahonnan King Kong származik. A ragyogó elmeélről tanúskodó alkotás mindenekelőtt azzal megy túl az ĺgy készült-típusú – sok esetben semmitmondó – adalékanyagokon, hogy nem technikai háttérismereteket vagy színészdicsőítő futamokat közöl, hanem kitágítja a vonatkozó film képzeletbeli univerzumát. Az opus tudományos alapon felépített logikájának értelmezhetősége feltétlenül megér egy gondolatkísérletet.

A szóban forgó kisfilm a King Kong készítőinek – egymást kiegészítő – eszmefuttatásait vágja öszsze. Ezekből megtudhatjuk, hogy a Koponya-szigeten – a speciális geológiai viszonyoknak köszönhetően – 65 millió évvel ezelőtt nem haltak ki a dinoszauruszok. Vagyis a krétakori élővilág továbbfejlődhetett, számos olyan fajt hozva létre, melyek nem szerepelnek a mai paleontológiában. A kommentárok körültekintően ecsetelik, hogy miként alkalmazkodtak ezek a lények a helyi sajátosságokhoz, testméretük hogyan alakult át és miért indult növekedésnek. Kiderül továbbá, hogy a szigeten megjelenő főemlősfaj valószínűleg a Gigantopithecus rokona volt, s ezen óriások utolsó leszármazottja King Kong, akinek ismert története a térség 1930-as évekbeli felfedezésével vette kezdetét. Az állatvilág bemutatása után a film kitér az emberi civilizáció szigetbéli felbukkanására, többek között arra, hogy ez a letűnt kultúra milyen építészeti megoldással (egy monumentális fal emelésével) védekezett az állatvilág inváziója ellen. Végezetül az sem marad homályban, hogy a sziget megsemmisülését ugyanaz okozta, ami faunájának egyediségét anno lehetővé tette. A második világháborút követően a Koponya-sziget a földmozgások és a vulkanikus tevékenység következtében – akár Atlantisz – az óceán mélyére süllyedt.

A történelmi ismeretek tárgyilagosságát alátámasztandó nem mindennapi képsorokat vonultat fel a kisfilm. Egyrészt olyan fekete-fehér bejátszásokat és fotókat láthatunk (pl. az 1930-as évek expedícióiról), melyek a történet dokumentumjellegét erősítik fel. Másrészt a King Kongból kiragadott bejátszások és az ezekhez készített animáció (mely tartalmazza pl. a sziget állatfajainak rendszertani besorolását is) folyamatosan azzal szembesíthet, hogy valójában természetfilmet nézünk. Ha felmerül is tehát, hogy a geológiai, biológiai, etnológiai stb. kérdések kapcsán miért nem szólal meg szakember, a képi világ csökkenti ezt a hiányérzetet. A film ügyesen lavíroz a lehetséges és a valóságos tartományai között, aminek eredményeképpen a befogadóra hárul a feladat, hogy eldöntse, tények tárulnak-e fel előtte vagy az egész puszta kitaláció.

Erre azért nem érdemes elhamarkodottan válaszolni, mert a stáb érvelése felvillant egy olyan hipotézist, amely retorikailag tökéletesen megállja a helyét, még akkor is, ha a kiindulópontja hamis (azaz a dinók tényleg kihaltak). Gondoljunk arra, hogy az évmilliók során miképpen alakult ki egy-egy kétségtelenül létező sziget csakis rá jellemző élővilága. Ausztráliában az erszényesek, Madagaszkáron a makik, a Galápagos-szigeteken az óriásteknősök és a leguánok stb. példája utalhat arra, hogy a Koponya-sziget fajainak létrejötte nem mond ellent az evolúció logikájának. Ha egy kontinens széttöredezik – és kellő idő áll rendelkezésre –, az egyes részeken – egymástól elszigetelődve – új irányt vehet a populációk alakulástörténete: sok faj nyilvánvalóan kihal, viszont újabbak jelenhetnek meg a környezeti kihívásoknak megfelelően. King Kong elvi létezésének igazolhatósága ezek szerint korántsem tekinthető légből kapottnak.

Van azonban egy olyan vakfoltja a gondolatmenetnek, amely alapján egyértelműen eldönthető, hogy áldokumentumfilmet nézünk. Ehhez azonban egy másik tudományághoz kell fordulnunk. A kisfilm alkotói ugyanis nem számolnak egy rendkívül fontos tényezővel, a kontinensvándorlással. A lemeztektonika felől bizonyosan állítható, hogy a Koponya-sziget nem lehetett ott 65 millió évvel ezelőtt, ahol 1933-ban felfedezték. (Az Indiai-óceán térségéről van szó.) Ez a régió a krétakor óta drámai változáson ment keresztül: pl. Ausztrália eltávolodott az Antarktisztól, az indiai szubkontinens megkezdte hosszú vándorlását észak felé, s ez utóbbi érintette volna a Koponya-sziget helyzetét, klímáját, növényzetét (!), sőt a sodródás és a környezeti hatások következtében élővilága nem korlátozódhatott volna az óriásfajok töretlen egyeduralmára. (Nem a méret a lényeg…)

Nem minden tanulság nélküli persze annak tapasztalata, hogy ahol az egyik tudományág elhallgat, éppen ott kezdődik egy másik illetékessége. Vagy hogy az egyik tudományterület által igazolható fikciót egy másik felől olykor bizony meg lehet cáfolni. Most mégsem ezt emelném ki, hanem arra hívnám fel a figyelmet, hogy egy mű faj (Megaprimatus kong) történetének aprólékos kidolgozása, megjelenítése szerencsésen találkozhat egy műfaj (a DVD mint médium) érdekeltségeivel. Ez valóban extra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?