A kimondott és leírt szavak súlyáról

Még mielőtt véleményt formálnék, engedje meg, hogy én is az Ön által idézett jézusi tanításból induljak ki: akiben van szeretet, az nem sérthető meg, akiben pedig nincs, az bármin megsértődhet.

Nos, azt hiszem, egyikünknek sem szándéka a sértés, ebből kifolyólag nincs is okunk a sértődöttségre, talán azért sem, mivel mindketten reformátusok, úgy saccolom, egyazon korosztálybeliek, harmincas éveinket járók vagyunk, mindketten – az Ön cikkéből legalábbis ez derült ki – csalódtunk a magyarországi választások kimenetelében: mondjuk ki nyíltan, jobban örültünk volna annak, ha Orbán Viktorék kormányszerepben maradnak. Mi, határon túli magyarok sokat köszönhetünk a számunkra kedvező külpolitikai kormányintézkedéseiknek: Ön lelkészként Magyarországon való utazása alkalmával, én pedagógusként egyebek közt a könyvvásárláskor is igénybe vehetem a törvény adta kedvezményt. Ehhez nem fér kétség: az Orbán-kormánynak sokat köszönhetünk mi, felvidéki magyarok is. Apropó, Felvidék! Ön is, én is úton-útfélen használhatjuk e kifejezést megbántódással járó lelkiismeret-furdalás nélkül. Az én esetemben teljesen természetesen, ha nyári egyetemen, magyarországi pedagógus-továbbképzéseken felvidéki magyarként tüntetnek fel. Önnel sem lehet másképp, ha a kárpát-medencei református lelkészek találkozóján vesz részt. Szlovákiában nem talál olyan magyar pedagógust, aki hadakozna az ellen, hogy felvidéki magyarként fogadják magyarországi kollégái. Szóval, nem kell érzékenykednünk: önök lelkészek, mi pedagógusok, ha kimondjuk vagy leírjuk, azonkívül, hogy hisszük és valljuk, nyugodtan vállalhatjuk felvidéki mivoltunkat.

És most kell, hogy írjak az Ön által védelmezett Duray Miklós képviselőnk esetéről. Először is leszögezem: nagy tisztelője voltam a politikusnak, mikor még geológusként szállt síkra a magyar iskolák bezáratása ellen, mikor szűk, „földalatti” egyetemi diákkörökben olvashattam nemzeti kisebbségünk sorsáért aggódó felhívásait és petícióit, mikor féltve őrzött szamizdat olvasmányként adtuk egymás kezébe a Kutyaszorítót. Még ha úgy is érzem, hogy a rendszerváltás óta nem tudtam az ő politizálásával azonosulni, azt mondhatom, hogy tisztelem azt a Duray Miklóst, aki 2002. március 17-én a szabadságharc tiszteletére megtartott rendezvényen a pozbai kultúrházban, dr. Erdélyi Géza püspökünk igehirdetése után Széchenyi és Kossuth időszerű üzenetéről, eszmeiségükről beszélt, tisztelem azt a Duray Miklóst, aki meseíróként gyerekeink fantáziavilágát is megmozdítja.

Nem kevés az, amit tett Duray Miklós. Nyugodtan fejet hajthatunk elévülhetetlen érdemei előtt.

De most már megindokolnám, tisztelt Feszty úr, miért írtam alá azt a bizonyos nyilatkozatot. Mióta szavazati jogommal élek, azóta honi magyarságunk képviselőire adtam le voksomat. Azt hiszem, ebben nincs semmi meglepő. Választópolgárként továbbra is magyar képviselőjelöltjeinket szeretném támogatni. Épp ezért joggal elvárom, hogy az általam is bekarikázott és parlamentbe bejutott képviselők, s a nevük fémjelezte párt felelősségteljesen politizálással képviseljen akár felvidéki, akár szlovákiai magyarként. Nem titkolom, annak ellenére, hogy Fidesz–MDF szimpatizáns vagyok, tapintatlanságnak, ízléstelenségnek, sőt kifejezetten arcátlanságnak tartom, hogy Duray Miklós a Kossuth téren a díszemelvényről nevemben, nevünkben forradalomra buzdítsa a választások előtt álló másfélmilliós tömeget. Nem kérek az ilyen populista megnyilatkozásokból, még akkor sem, ha Szlovákiában egyáltalán nem lennének szélsőségesen nacionalista pártok a politika hadszínterén. Nem tudom megérteni és megemészteni, még akkor sem, ha Orbán Viktor nógatására szólt az ott megjelentekhez parlamenti képviselőnk. Mellékesen megkérdem: vajon Tőkés László vagy az RMDSZ elnöke, Markó Béla miért nem élt a szó hatalmával? Ők erre nem kaptak engedélyt Orbán Viktoréktól?

Úgy gondolom, a túlfűtött érzelmek táplálta indulatok törtek fel politikusunkból, s az ilyetén szenvedéllyel teli felbuzdulásaikkor megfeledkezik az önkontrollról, vagyis abban a pillanatban, s azt megelőzően sem tudja felmérni, hogy többet árt nekünk, otthon maradt, a tévékészülékek előtt izguló ugyancsak felvidéki magyaroknak. Egyébként mikor megláttam és hallottam Durayt a hírösszefoglalóban beszélni, harsányan felröhögtem, aztán később mélységesen elszomorodtam.

Lám, az indulatok.

Ön is rádöbbenhetett arra, hogy a választások a számok törvényén alapszanak. Nem gondolja, Feszty úr, hogy Duray Miklós Kossuth téri közszereplésével az MKP több száz (ezer) józan gondolkodású szlovák pártszimpatizánst, választópolgárt veszített el? Hát erről is szól a felelősségteljes politizálás.

Azzal még nem csökken a népszerűsége a pártnak, ha teszem azt, Duka Zólyomi úr a muzslai kultúrházban az Ifjú Szivek „veterán” táncosaként végigcsapásol egy csárdást; magánemberként teszi. Akkor sem esne a párton csorba, ha mondjuk Bugár Béla Somorja egyik kerthelyiségében baráti körben sörözgetne vagy szájharmonikázna. Mind politikusként, mind magánemberként is megteheti. Ha történetesen Duray úr a Kossuth téren dalra fakad, lángot fúj vagy kardot nyel, rendkívüli képességei láttán felnézhettünk volna rá, legrosszabb esetben megmosolyogtuk volna.

De hát, úgy mint a lelkésznek, vagy pedagógusnak, a politikusnak is a szó a fegyvere. Ön is, Duray is, én is a szó erejét, súlyát, olykor hatalmát mérhetjük le hallgatóságunkon. Ön az Igét magyarázza, én a tananyagot. Mindketten felelősséget vállalunk kimondott és leírt szavainkért. Ez ugyanúgy politikusainkra is értendő, sőt, még nagyobb mértékben, mint miránk, mivel bennünket képviselnek parlamenti felszólalásaikban, határozataikban, törvénykezéseikben, véleménynyilvánításaikban, interpellációikban stb. Szerencsésebbnek tartottam volna, ha Duray Miklós kizárólagosan a hallgatásával, jelenlétével képviselt volna bennünket (a Kossuth téren). Ezt tették az erdélyiek is.

Nagyon örülök annak, hogy az MKP elnöksége elhatárolta magát Duray Miklós Kossuth téri szereplésétől, bár még hatékonyabbnak tartanám, ha egy olyan állásfoglalást tennének közzé, mely népszerűbbé tenné őket a még megszólítható szlovákság körében is. Hiszen közelegnek a parlamenti választások. Több vokssal több képviselőjelölt jut be. Erről van szó, Feszty úr!

Én hiszem, hogy még mindig vannak ingadozó, az MKP-val szimpatizáló szlovák választók, akiket meg lehet nyerni. Ez irányban Bugár Béla mérföldnyi lépéseket tett már meg. Ezért kell összefogniuk a józan gondolkodású szlovákoknak és higgadt, politikusainkért felelősséget érző magyaroknak mindannyiunk jobb sorsa és boldogulása érdekében. A nagy számok törvénye dönt a politikában is. Ugye, Ön is így látja, Feszty úr? Nemcsak reformátusként, nemcsak magyarként, hanem szabad akaratunkból kifolyólag szabad (választó)polgárként is dönthetünk közös sorsunkról. Csak minél többen legyünk!

Áldás, békesség!