Közélet

A kilépést támogató fiatal hidasok végül maradtak

Pozsony | A kormányválság közepén, mielőtt Bugár Béla hazaért volna szabadságáról, fejetlenség uralkodott a Hídban, és úgy tűnt, amennyiben a párt nem szakít a koalícióval, nemcsak a szlovák politikusai távozhatnak, hanem a fiatal magyar politikusok egy része is erősen billeg. A Híd végül maradt – ám maradtak azok is, akiknek a távozásáról szóltak a hírek.
ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ

2018. március 26. 08:16

Ravasz Ábel
Ravasz Ábel  - TASR-felvétel

Bár a Híd nyilatkozatstopot rendelt el, a háttér-információkból úgy tűnt, hogy elsősorban a szlovák szárny Lucia Žitňanská körüli tagjai, valamint az újgenerációs hidas politikusok tekintik elvi kérdésnek a Híd távozását a koalícióból. Végül azonban senki sem távozott a pártból – bár Žitňanská az új kormányban már nem igazságügyi miniszter, František Šebej pedig lemondott parlamenti mandátumáról, mégis mindketten a Híd tagjai maradtak. A kulcsposztokat betöltő fiatalok közül senki sem távozott.

Pedig volt, aki nagyon egyértel-műen fogalmazott – ilyen volt Ondrejcsák Róbert védelmi államtitkár, aki egyébként nem a párt tagja. „Aki ismer, az tudja, mindig az igazság és az értékek pártján álltam, és mindig megszólaltam akkor is, ha nagyon nehéz volt. A gerincemet most sem hajlítom meg” – írta a Facebookon március 3-án, néhány nappal Ján Kuciak meggyilkolt oknyomozó újságíró utolsó cikkének megjelenése után. Később – miután Robert Fico sorosozni kezdett – megerősítette álláspontját, és elveken alapuló, politikailag és erkölcsileg helyes döntésnek nevezte, mikor a Híd Országos Tanácsa az előrehozott választásokról való tárgyalás, és sikertelenség esetén a koalícióból való kilépés mellett döntött. Végül azonban nem mondott le annak dacára sem, hogy a Híd álláspontja változott, a párt a koalícióban maradt, és nem döntöttek előrehozott választásokról. Maradását az új kormányban a Facebookon azzal magyarázta, az új kormány jobb, mint az előző, bár nem tökéletes, és amíg lehetőségét látja, hogy Szlovákia nyugati orientációját, illetve az átláthatóság alapelveit képviselje, a posztján marad.

Rigó Konrád kulturális államtitkár szintén a Facebookon kommunikált, és a Híd ominózus OT-döntése után azt írta, „az történt, aminek történnie kellett”. A fordulat óta azonban nem posztolt, és kiderült, ő is marad az államtitkári tisztségben. Lapunknak most azt mondta: elképzelhető, hogy az előrehozott választás a társadalom számára megnyugtatóbb lett volna, ám hatalmas változásnak tartja Kaliňák és Fico távozását. „A párt az új kormányban való részvétel mellett döntött, ezért én is úgy döntöttem, adok egy esélyt az új kormánynak. Meglátjuk, milyen lesz az együttműködés az új miniszter asszonnyal, Ľubica Laššákovával” – mondta. 
 

Bugár elnézést kért a választóktól az elmúlt hónap hányattatásai miatt

2018. március 24. 17:20

Bugár elnézést kért a választóktól az elmúlt hónap hányattatásai miatt

Rigó Konrád kulturális államtitkár is marad posztján – meglátjuk, milyen lesz az együttműködés Ľubica Laššáková miniszter asszonnyal, mondja.

Laššáková ugyanakkor miniszteri jelölése napján adott interjújában nyíltan támogatta Fico sorosozását, és támadta a civil szervezeteket is – igaz, egy nappal később bocsánatot kért kijelentéseiért. „Nem hiszem, hogy minősítenem kellene a miniszter asszony kijelentését. Annak nagyon örülök, hogy a köztársasági elnöknél tett látogatása után úgy nyilatkozott, ahogy nyilatkozott – jegyezte meg Rigó. – A miniszter asszony kijelentette, hogy az előző miniszter által megkezdett munkát folytatni szeretné, és mi ebben a partnerei leszünk. A feladatok adottak: az új múzeumokat érintő törvény, a műemlékek kivitelét szabályozó törvény elfogadása, az új műemlékvédelmi stratégia és akcióterv kidolgozása, illetve a kulturális örökséggel kapcsolatos teendők. A kisebbségi kultúrák szakosztályánál pedig a kisebbségi kulturális stratégia kidolgozása vár ránk.”

Ravasz Ábel, a Híd alelnöke, romaügyi kormánybiztos egyáltalán nem nyilvánult meg a közösségi hálón, a háttér-információk azonban arról szóltak, hogy bár eleinte inkább maradáspárti volt, később nagyon erősen érvelt a Híd távozása mellett. Lapunknak most azt mondta, bár a kommunikáció nem volt a legszerencsésebb, a kormányátalakítás legitim megoldás volt, és összhangban áll a tüntetők követeléseinek nagy részével. „Az előrehozott választás is legitim lett volna, ám az új kormányfővel felálló kormány is ilyen. Érdemes adni neki egy esélyt” – mondta. Arra a felvetésre, hogy a tüntetők és a szlovák sajtó egy része szerint Peter Pellegrini nem autonóm, és a háttérbe húzódó Robert Fico áll mögötte, azt mondta, ő megelőlegezi a bizalmat az új kormányfőnek és Tomáš Drucker belügyminiszternek is, mivel szerinte mindketten jól teljesítettek korábbi szerepkörükben.

Felvetésünkre, hogy az elmúlt hetek eseményei komoly nyomot hagyhatnak a Hídon, azt mondta, a koalícióban maradás pozitív hozadéka, hogy folytatni tudják a megkezdett munkát. Hozzátette: szerinte minél hamarabb rendezni kellene a párton belüli, a pártok közötti és a pártok és választók közti feszültségeket, melyek az elmúlt egy hónapban alakultak ki. „Az elmúlt időszakban nagyon sok produktív munkát nem lehetett végezni, ez pedig senkinek sem segít” – jegyezte meg.

Leszögezte, az új kormánynak távol kell tartania magát az összeesküvés-elméletektől és a sorosozástól. Felvetésünkre, hogy Pellegrini nem kért elnézést a sorosozásért, azt mondta, nem hiszi, hogy ezt kormányfői pozícióban újra megismételné. Azt azonban nem árulta el, mit tenne, ha ez ismét előfordulna. „Ha ez megismétlődne, foglalkozni fogunk vele” – mondta.

Finta Márk

Sánta Szilárd

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Önnek ajánljuk
országos tesztelés

Párkány és környéke: ismétlésre számítanak

A parlament elfogadta a Párizsi szerződés ratifikációját

Fölényesen vezet a Hlas, Sulíkék az OĽaNO előtt, a magyar pártok parlamenten kívül

országos tesztelés
Frissítve

Országos tesztelés – érkeznek a szombati eredmények

A Bánffy-várkastély Szent István szobrával

Muravidék kulturális központja: Lendva

Karcsai út

Sok fertőzött, karantén a Karcsai úton

országos tesztelés vágsellye

Vágsellyén 45 fertőzöttet találtak vasárnap

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.