A kihelyezett centrum

VisszhangFodor KataTöredelmesen bevallom, nem tudom, vannak-e a Visegrádi Együttműködésnek saját intézményei, ügyintéző hivatalai – úgy sejtem, nincsenek. De azt nemcsak sejtem, hanem határozottan tudom, hogy saját könyvkiadóval, lappal s egyéb kulturális vagy irodalmi fórumokkal a V–4 nem rendelkezik, hogy országainak irodalmát átgondoltan, bizonyos célok szerint rendszerezve nem központi kiadóban, s nem üvegpalotában adják ki, hanem néhány sötét, szűk helyiségben, a pozsonyi Kalligram Könyvkiadóban, az Óváros u. 6/d-ben. S bizony, e kiadó Visegrád Könyvek című sorozatát, amely a közép-európai gondolat, szellem, irodalom lengyel, cseh, szlovák és magyar nyelvű fontos produktumait népszerűsíti, nem a V–Group (elképzelhető) kulturális alapítványa szponzorálja, hanem a kiadó emberei kalapozzák össze a lehető legváltozatosabb helyekről.

Pedig –

Pedig ha Pozsonyból Budapestre vonatozom, s Visegrádnál kinézek az ablakon, nem tudom úgy megcsodálni Károly Róbert és Mátyás király egyszerre középkori és reneszánsz hangulatú várát, hogy arra ne gondoljak: micsoda remek közép-európai kongreszszuspalota (V–4 centrum) lehetne belőle! Ahol lenne egy reprezentációs terme a Kalligramnak is, s benne – az egyéb nagy, közép-európai fontosságú rendezvények mellett – a magyar, a cseh, a szlovák, a lengyel írók, mondjuk évente, rangos közép-európai irodalmi díjakat vennének át.

Az álmodozás semmibe se kerül, megengedhetjük magunknak, kérdés viszont, hogy ott van-e a centrum, ahol a középpont?

Witold Gombrowiczról mondta valaki: Gombrowicz-csal a lengyel irodalom centruma külföldre helyeződött. (Margóra: a nagy lengyel emigráns magyar glorióláját éppen a Kalligram töltötte ki konkrét, magyarul megjelenő Gombrowicz-életműsorozattal; a tavaly megjelent Napló 1953–1956 sokáig a magyarországi könyvesboltok sikerlistáinak az élén állott.) S az előbbi kérdéshez csatlakozó második kérdés: nem kihelyezett centrum véletlenül a Kalligram Könyvkiadó is? S a harmadik kérdés: ha Gombrowicz a hazájában marad, lehetett volna vajon centrum? S az utolsó dilemma: lehetne a Kalligram vajon Magyarországon is centrum?

Szónoki kérdések. A lényeg: a Kalligram Könyvkiadó tíz éve az, ami. Tíz évvel ezelőtt alapította az a Szigeti László (Grendel Lajosnak, s az utóbbi években sajnálatosan hallgató kitűnő költő Farnbauer Gábornak és másoknak a hathatós támogatásával persze), aki csendes ellenzéki munkájával szerintem már a husáki „normalizációs” (értsd: abnormalizációs) sötétség-korszakban is a Kalligramot szervezte, sőt kiadó nélküli kiadó-igazgató volt.

Ifjúként és fiatal íróként a „normalizáció” idején debütált, de hogy Parti Nagy Lajos zseniális klapanciáját parafrazeáljam: ő az a csecsemő volt, aki a negatív emlőből pozitív tejet szopott. Húsz év alatt főleg szerkesztőségekben, színházakban dolgozott, mindenhol kicsit fél fenékkel ülve, mint aki tudja, hogy számára minden munkahely átszálló egy komolyabb, nem helyi érdekű gyors felé. Emlékszem sima, gyors lépteire, váratlan megjelenéseire és eltűnéseire, zsebe, táskája mindig tele volt fontos kéziratokkal, feje versekkel és szervezési kezdeményekkel, kitűnő eszmékkel. De nem volt politikus alkat. Meggyőződésem, hogy a ’89-es bársonyos forradalom konventjének is csak azért lett tagja, hogy kellő időben bejelenthesse: ő tulajdonképpen nem Robespierre, hanem Desmoulins, s a forradalom felhajtó erejét kihasználva megalapítsa a Kalligramot.

Ennyit Szigeti Laciról, a Kalligram motorjáról, a hely szelleméről (a római időkben a genius loci nem szellemiség volt, hanem személy, a helyet pártoló, védő, építő szellem), akinek „konventes” idejéből való barátai aztán Václav Haveltől Petr Pithartig, s Göncz Árpádtól Peter Zajacon és Miroslav Kusýn át Grendel Lajosig szinte egy szálig házi szerzői maradtak. S azok lettek a magyar, a szlovák és a lengyel irodalom és szellemiség legkitűnőbbjei is. Némelyik úgy, hogy kiadójává választotta a Kalligramot (mint például Mészöly Miklós), némelyik úgy, hogy a Kalligram lett a magyar szócsöve (mint például a lengyel Adam Michnik). Tény, hogy a magyar irodalomnak e kihelyezett centrumában, a közép-európai gondolkodásnak ez alapvető fontosságú műhelyében az elmúlt tíz év alatt mintegy félezer közép-európai irodalmi alkotás jelent meg. (És természetesen nemcsak közép-európai, hisz ők adták ki például Musiltól A tulajdonságok nélküli ember, s Az eltűnt idő nyomában szlovák változatát is.) A magyar és lengyel szerzők (a legfontosabbak: Mészöly Miklós, Nádas Péter, Grendel Lajos, Szilágyi Ákos, Závada Pál, Pályi András, Kertész Imre, Rákos Péter, Adam Michnik, Leszek Kolakowski, Czeslaw Milosz és mások) szlovákul vagy csehül, a csehek, szlovákok és lengyelek (Vladimír Holan, Bohumil Hrabal, Ludvík Vaculík, Josef Škvorecký, Jan Patočka, Dominik Tatarka, Alta Vášová, Peter Pišťanek, Pavel Vilikovský, Martin M. Šimečka, Ľubomír Lipták, Dušan Kováč s a föntebb már fölsorolt lengyelek) magyarul láttak napvilágot a kiadásukban.

Mert a Kalligram Könyvkiadó nemcsak szellemiségében multikulturális, hanem nyelvében is. Szerkesztőségi helyiségeiben éppen olyan otthonos a szlovák, a cseh, a lengyel szó, mint a magyar. (S a legotthonosabb talán az a szlovák-magyar és magyar-szlovák keveréknyelv, amely a régi, nemesi Magyarország felvidéki megyéinek lehetett az „anyanyelve”. Ó, ha meg akarod tudni, hogy miért tartja A Noszty fiúban Klementy szerkesztő úr pohánkakása ízűnek báró Kopereczky akcentusát, akkor hallgasd meg Rudó Chmel magyar nyelvű anekdotázását, homéroszi hahotáit a Kalligram redakcióiban, mindjárt lesz a dologról elképzelésed! »Není pomoci«, mit lehet tenni: a geniális szó a római időkben vidám-at, felszabadult-at is jelentett.) A Kalligram tehát egy olyan közép-európai kiadó, amely pluszban és részben még az Európa, sőt (amennyiben idegen nyelven, főleg szlovákul és csehül is ad ki könyveket) a Corvina feladatát is végzi.

Az idegen nyelvű kiadványai közül természetesen a szlovák nyelvűek a legfontosabbak.

A szlovák szabadelvűség (akárcsak a magyar) a múltban általában szintén kihelyezett centrumokban, legtöbbször Prágában (de esetenként akár Bécsben, Krakkóban vagy Budapesten) létezett. Most, első alkalommal, s a Kalligramnak köszönhetően a centrum a centrumba került: a szlovák liberálisoknak olyan szentélye, találkozóhelye a pozsonyi Kalligram, mint mondjuk a budapestieknek a Merlin Színház. S ez megintcsak nem semmi.

ĺgy zajlik tehát az élet a tízéves Kalligram Könyvkiadóban. Felelősségteljesen és vidáman. »Csák ázok á pizkos ányágiák!« – rikkantja el magát néha pán redaktor Kopereczky, pardon: a szlovák liberálisok irodalmi-publicisztikai lapját, az OS-t szintén a Kalligram kiadásában és helyiségeiben főszerkesztő Rudolf Chmel. Hát igen, a „piszkos anyagiak” időnként a kalligramosok életét is megkeserítik. A Kiadó közvetlen szomszédságában állt az a ház, amelyben az első közép-európai kultúrájú, a latin mellett magyarul-csehül-szlovákul-németül is beszélő, gondolkodó, író tudós Bél Mátyás lakott, aki – amint az köztudott – számos nagyon fontos, tudós kiadvány (államismereti enciklopédiák, nyelvkönyvek, irodalomtörténetek) szerzője és kiadója s a második magyarországi újság, a Nova Posoniensia szerkesztője volt. Egyszóval a 18. század első felében a mai Kalligramtól egy karnyújtásnyira élt és dolgozott az a Magnum Decus Hungariae, akinek ezt a megtisztelő címét úgy fordíthatnánk magyarra, hogy ő volt az akkori Magyarország tudományos akadémiája és egyeteme egy személyben. A hely szelleme mintha tovább élne a Kalligram munkásságában, kiadványaiban, a nagy tudású és nagy tehetségű tudós író, könyv- és lapkiadó viszont már 252 éve halott, nem kérdezheti meg tőle Szigeti igazgató úr, hogy ő (ti. az egykori rektor és nagytiszteletű, plusz kiadó és szerkesztő úr) honnan szerzett pénzt az intézményei működtetéséhez. S valószínűleg a visegrádi várból sem lesz egyhamar V–4 centrum, sem közép-európai kongresszuspalota, a Kalligram Könyvkiadó még sokáig a pozsonyi Óváros u. 6/d-ben marad, s hiába várja, hogy a V–Group kulturális alapítványa kisegíti majd egy kis „piszkos anyagival”. Ilyen körülmények közepette pedig mit lehet kívánni egy tizedik születésnapját ünneplő könyvkiadónak, egy – láthatóan – örök időkre kihelyezett centrumnak? Hát csak azt, amit szeretteinknek szoktunk: hosszú életet. Plusz még nagyon-nagyon sok jó könyvet, és türelmet a kihelyezett centrum-léthez.

Iljen! Iljen Kaligram!