A járványügyi szakemberek szerint vasárnap nem lehet kinyitni a boltokat

koronavírus
Pozsony |

A járványügyi szakemberek továbbra is szükségesnek tartják, hogy fertőtlenítés céljából vasárnap továbbra is zárva maradjanak az üzletek – tájékoztatott Daša Račková, a Szlovák Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) szóvivője. A hivatal szerint a teljes fertőtlenítésnek szakszerűnek kell lennie, amihez elég idő kell, ezért nem lehet egy átlagos munkanapon elvégezni.

A hivatal rámutatott, hogy számos bolt és szolgáltatás nem üzemel vasárnaponként, vagy jelentősen korlátozott a nyitvatartási idejük. A jelenlegi járványügyi helyzetben pedig még nagyobb figyelmet kell fordítani a fertőtlenítésre, ami azt jelenti, hogy gyakrabban kell elvégezni ezt a munkát.

A hivatal emlékeztetett arra is, hogy rendszeresen ellenőrzik és értékelik a járványügyi helyzetet, és ennek megfelelően döntenek a szükséges intézkedésekről.

A Ondrej Dostál, Radovan Kazda (mindketten SaS) és Ján Benčík (Za ľudí) parlamenti képviselő felkérte Ján Mikas országos tiszti főorvost, hogy szüntesse meg a vasárnapi zárva tartást. Arra figyelmeztettek, hogy a közegészségügyi hivatal intézkedése feltehetően alkotmányellenes. A képviselők politikai okokat látnak annak hátterében, hogy vasárnap még mindig zárva kell maradniuk a boltoknak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?